Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.
Ülésnapok - 1910-126
126. országos ülés Í91Í márczius 23-án, csütörtökön. '177 öak, hogy a tegnapi ülés végén megengedte beszédemnek mára való halasztását. Nemcsak azért, mert tegnap az idő rövidsége nem engedte volna meg azt, hogy a költségvetés általános vitájában felhozandó egész anyagot ma előadhassam, hanem azért is, mert az időközben történtek, valamint az időközben nyilvánosságra jutott adatok igen alkalmasak arra, hogy beszédem tárgyába bevonjam. Oda akarom kapcsolni mai szerény felszólalásomat egyrészről ahhoz a beszédhez, a melyet gróf Apponyi Albert tegnap a Vigadóban mondott, másrészről ahhoz a beszédhez, melyet az igen t. pénzügyminister úrtól itt a vita során hallottunk. Azok, a kik tegnap a gróf Apponyi Albert tiszteletére rendezett lakomán résztvehettek, élvezhették gróf Apponyi Albertnek, az elismert nagy szónoknak olyan beszédét, a mely talán az előzőket is mind felülmulta. Ebben a beszédben gról Apponyi Albert a legideálisabb alapon fejtette ki a magyar nemzet történelmi hivatását a nyugati kultúra megvédése, terjesztése és az emberi haladás érdekében, a mely idealizált magaslatról tekintve megállapitotta, hogy valóságos emberi közszükségletet képez, hogy itt egy nagy, erős, egységes és független állam fennálljon. S igy van a magyar nemzet eszményesitett hivatása lelkünkbe beirva, a mint azt tegnap este hallottuk. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Lengyel Zoltán: Az igen t. pénzügyminister ur a rutinirozott parlamenti ember jártasságával elénk tárta a valóságot, nemcsak a pénzügyi politikánkat, hanem elénk tárta a legközelebbi jövő irányát illetőleg is. Mi ezen az oldalon sajnálattal vagyunk kénytelenek megállapítani azt, hogy a legközelebbi időben nemcsak költségvetési feleslegünket, hanem talán igénybevehető hitelünk legnagyobb részét is a hadsereg .fejlesztésére fogja az ország fordítani. Megállapítottuk száraz tényként a t. pénzügyminister ur beszédéből azt, hogy ezt az áldozatot meg kell nekünk hoznunk, mert bevégzett tények elé van állítva a t. minister ur és ugy látszik, leszünk mi is állítva, Meg kell hozni ezeket az áldozatokat a nélkül, hogy a kétéves katonai szolgálaton kívül, e szocziális engedményen kívül, és azon kívül, hogy a hadihajókra fordított kiadásokat a magyar ipar a kvóta arányában el fogja nyerni, bárhol és bármikor egyéb rekompenzácziót kapnánk. Ezen az oldalon mindannyian ugy gondoltuk és ugy láttuk,, hogy a t. pénzügyminister ur a számművészet és a parlamenti gyakorlat legsimább fegyvereit vette elő akkor, a mikor bebizonyította, hogy ezek a katonai kiadások nemcsak, hogy nem nagy kiadások, nemcsak, hogy ezeket elbírjuk, de mikor a vámbevételekkel kapcsolatosan a nettó kiadásokat és az emelkedési tételeket számításba vette, tulajdonképen azt bizonyította, hogy nemcsak nem fizetünk rá ezekre a katonai kiadásokra, sőt inkább nyereségünk lesz 1915-ben . . . KÉPVH. líAPLÓ. 1910 1915. VI. KÖTET. Lukács László pénzügyminister: Dehogy! Lengyel Zoltán:. . . mert az 1914-iki viszonyokhoz képest apadni fog a költség. Engedelmet kérek, hogy ha én a t. pénzügyminister ur ezen kijelentésében kételkedni vagyok bátor. Én nemcsak az osztrák hadseregben, de bármiféle állam hadseregében még olyan katonai reformot nem láttam, a melyik nyereséggel, megtakarítással járna még akkor is, ha az előzetes kiadások négy éven keresztül a legnagyobb mértékben teljesíttettek. Nem hiszek tehát sem abban, hogy a túlkiadások kontingentálva vannak és maradnak, sem abban, hogy az előirányzási tételeket be fogják tartani, sőt az egész előadott számcsoportositásban kénytelen vagyok kételkedni. Ezek, t. minister ur, csak holt számok, mert a t, minister ur azokat a tételeket állítja ide be, a melyek a magyar államot abban az évben tényleg terhelni fogják. Méltóztassék ezzel szemben beállítani azokat a tételeket, a melyek a kölcsön felvétele révén mint tőkeösszeg terhelik a magyar államot, nem pedig egyszerűen az arra az évre eső járadéki részletet. Méltóztassék beállítani az itt elő nem adott, nem tárgyalt többi részleteket és akkor nekünk meg kell állapítani azt a puszta tényt, hogy tőkében és tőkésített járadékban körülbelül 3000 millió K-ba fog kerülni a véderő-reform, a mely Magyarországot a kvótaarány szerint is több mint 1000 millió K-val terheli. Ha csak ezt a puszta számot kimondja az ember, — pedig, engedelmet kérek, nem tartom kizártnak, hogy a valóság még ezt is túl fogja szárnyalni — akkor nem kell tovább bizonyítani, hogy Magyarország — akár a többi államokhoz arányítva, akár a maga különleges helyzeténél fogva — bárminő szükség alapján bármennyit is költene is erre a hadseregre, ez a tétel magában bizonyítja, hogy ez a kiadás több, mint a mennyit Magyarország elbír, még akkor is több volna, ha ezt tisztán az önálló magyar hadsereg és a magyar államiság érdekében adnók. (tlgy van! balfelöl.) Jelenlegi teherviselési képességünk alatt a t. minister urnak azt méltóztatik érteni, hogy mi ezt a kiadást elbírjuk és méltóztatik itt felállítani egy számcsoportositást, a mely szerint mi ezt a kiadást, ezt a pénzösszeget tényleg át tudjuk szállítani a hadsereg részére. Hiszen ezt meg lehet csinálni, sőt én tovább megyek, a t. minister ur tudna a közös hadsereg részére még több pénzt is kipréselni és biztosítani Magyarországon. De milyen áron? Azon az áron-e, hogy a magyar nemzet produktív valóságos bevételeiből telik ez, (Helyeslés balfelöl.) vagy pedig abból, hogy itt megtakarításokat méltóztatik említeni és az alatt azt kell érteni, hogy nekünk az állami és a nemzeti életet tovább is összezsugorított állapotban kell tartanunk, ki kell éheztetnünk a nemzetet, mindezt csak azért, hogy az osztrákok számára nem a magunk pénzét, lianem az idegen tőke által 23
