Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-124

146 ÍM. országos ülés 19il márczius 21-én, kedden. Ha azonban az osztályharcz alatt azokat az oldaltámadásokat kell érteni, a mely nem elvekért folyik, és a melynek czélja, hogy bizonyos haszonhoz jusson, — és a mely oldaltámadás azonnal leszerélődik, mihelyt a hasznot bezsebelték — ilyen osztályharcznak ebben a parlamentben csakugyan létjogosultsága — nem lehet. T. ház! Egy specziális kérdésre óhajtom a t. ház figyelmét felhívni, és ez az a körülmény, a mely rendesen igen erősen befolyásolja nemcsak politikai, de társadalmi életünket is, és a' melylyel kajjcsolatosan igen sokszor jutunk abba a helyzetbe, hogy a külföldről jövő bizonyos igazságtalan támadásokkal szemben azzal védekezzünk, hogy a külföld nem ismeri viszonyainkat, és ez az, t. ház, hogy Magyarországon nem beszélünk egy nyelven, hogy Magyarország lakosságának jelentékeny része nem tnd magyarul. Nem akarok ezzel reflektálni az imént elhangzott beszédre, mert nem a nemzetiségi kérdésről akarok beszélni, sem az 1867:XLIV. t.-czikkről, de ki akarom emelni azt, a mi az általam most emiitett törvényczikkben, mint alaptörvény foglaltatik, a mely szerint Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelve szerint is, politikai tekintetben egységes és oszthatlan magyar nemzetet képeznek. De nemcsak a törvény állapítja ezt meg, hanem egyéb viszonyok és körülmények is. Hányszor hallottuk a ház mind a két oldaláról, — tehát — a jórészben távollevő túloldal részéről is, ismételten és igen erős és meggyőzhetlen érvekkel bizonyítani azt, hogy Magyarország topografikus fekvése is olyan, hogy az itt lakó népek tulajdonképen egységes állami életre vannak utalva. Határainkat, a mint azt nem régen egy t. képviselőtársam, a kinek nevére nincs szerencsém emlékezni, kifejtette, hogy hazánk határait vízválasztó hegyek képezik, és ennek következtében az egész ország, mint egy óriási völgy jelentkezik és hogy e völgyben lakó nép már ennélfogva is egységes állami életre van utalva. De nemzetközi szempontból is ismételten hallottuk megerősíteni igen értékes érvekkel, hogy mennyire van szüksége Magyarországnak és Ausztriának arra, hogy külpolitikája itt a Keleten hatalmas, nagyhatalmas és egységes nemzeti birodalomra támaszkodjék, hogy mily viszonyban áll ez a hárinasszövetséggel, és mily jelentőséggel van a nemzetközi egyensúly érdekében, Eurój>a egész kontinensére. És szabad kérdeznem, hogy ennek az egységes állami életet élő népnek lehet-e nemzeti jelleg nélkül exisztálni? Hiszen az egységes állami életnek kifejezője a nemzeti jelleg. És mi lehet ez a nemzeti jelleg más, mint a magyar? Más nem lehet, nemcsak azért, mert a magyar faj sok olyan tekintetekben, melyek egy államalkotó elemnél számba jöhetnek, itt Magyarországon a legerősebb, nemcsak azért, mert a magyar faj mint önálló zárt egység jelentkezik Magyarország legtermékenyebb vidékein, tehát Magyarország szivében, hanem azért, — s ezt sokkal fontosabbnak tartom — hogy a magyar jellegnek a hivei voltak azok, a kik 1848-ban — nem reflektálok a régebbi időkre — megalaj)ozták az uj alkotmányt, mert a magyar jelleg hivei voltak azok, a kik hosszú szenvedés után 1867-ben újra megkötötték a kiegyezést, a kik ennek alapján újból átvették a politikai és ezzel együtt a társadalmi vezetést és ez alapon jogosítva, sőt kötelezve érzik magukat, hogy ezt a politikai és társadalmi vezetést továbbra is fentartsák, hogy azt a magyar nemzeti jelleget minden alkalmas eszközzel továbbra is biztosítsák. De épen ezért, mert ez a kérdés oly igen előtérbe helyezi az ellentéteket a haza számos polgárai között, szükségesnek tartom, hogy e kérdés mindenkor a komolyság, a józanság, bölcsesség eszközeivel kezeltessék ós nem szabad megengedni, hogy az egyes fontos kérdések megoldásánál a vajúdás órájában a nagyok részéről itt-ott elhangzott aggodalmak, idők folytán alászálljanak a nagy tömeg ajkára, mint üres jelszavak, a melyek minden egyébre alkalmasak, csak arra nem, hogy a magyar nemzeti egységet megerősítsék, ellenben igenis alkalmasak arra, hogy a magyar kultúrát és a minden téren való szocziális haladásunkat megakaszszák. Nem kívánom hosszasan igénybe venni a t. ház figyelmét, de minden esetre megjegyzendőnek találom e helyen, hogy az én szerény felfogásom szerint az állami élet végeredményében azt czélozza, hogy az állampolgárok, a kölcsönös védelem előfeltétele ellenében önmaguk állapítsák meg azokat az együttélési feltételeket, melyek viszonyainknak legjobban megfelelnek. Ez együttélési feltételeket nem lehet valamennyi népre általános szabályba foglalni, de Magyarországra nézve nem elegendő, ha a puszta exisztenczia fentartására vonatkoznak, és nem elégedhetünk meg az európai czivilizáczió általános követelményeinek kielégítésével, nekünk arra kell törekednünk, hogy a kultúrállam fogalmát megközelíthessük. Tudom azt, hogy a mi sajátságos politikai viszonyaink és erőforrásaink korlátolt volta arra intenek bennünket, hogy a kultúra utján bizonyos önmérséklettel, meggondoltsággal haladjunk; azonban, a hol vitális érdekekről van szó: a kellő mértéken alól nem szabad alább szállnunk. És minthogy én a legvit-álisabb érdeknek, a viszonyoknak külső, a belső konszolidáczióját egyaránt tekintem, azt hiszem, hogy teljesen helyes utón járok, ha azt mondom, hogy az élethez való ragaszkodás ösztönével kellene ragaszkodnunk ahhoz, hogy nemzeti kultúránk, gazdasági és szocziális viszonyaink oly magas fokra emeltessenek, a melynél fogva a Nyugatnak nagy és művelt népei velünk, — Európában különben fajilag rokontalan néppel, épen kultúránk előkelőségénél fogva érzelmi és ér-