Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-124

12b. országos ülés 1911 márczius 21-én, kedden. 147 tenni rokonságot tartsanak. Mert hiába, rendkívül sok még az, a mit e téren cselekednünk kell. Én ezekkel a kérdésekkel, valamennyivel nem akarok most foglalkozni, de engedjék meg nekem, hogy csak egyetlen egyet ragadjak ki ebből a nagy tömegből, a melyet a t. háznak szíves figyelmébe ajánlok, és ez, a törvényhatóságok autonómiájának bizonyára nagyon is megérett reformja. Méltóztatnak tudni és ezt bővebben magyarázni nem szükséges, hogy a közigazgatást a törvényhatóságokban választott tisztviselők teljesitik. De én a reform szükségét nem ezekben a tisztviselőkben keresem, sőt nagyon szívesen hozzájárulok azok véleményéhez, a kik leszögezték, hogy épen e tisztviselők rátermettségének köszönhetjük, hogy közigazgatásunk azon a nivón áll, a melyen van. Igaz, hogy sokszor, de talán általánosítva jogtalanul, szemünkre vetik, hogy ez a nivó nem egészen európai. Én a törvényhatóságok autonómiája reformjának szükségét egészen más téren és pedig az 1886. évi XXI. t.-czikk avulásnak induló intézkedéseiben keresem. Az autonómia kérdése oly szoros viszonyban áll a közigazgatással, hogy kénytelen vagyok akaratom ellenére erre is kitérni. Ismeretes mindenki előtt, hogy az 1886: XXI. t.-czikk második paragrafusa a törvényhatóságok feladatává teszi az állami közigazgatás közvetítését. Megengedem, hogy a szövegezés nem egészen világosan és szerencsésen van fogalmazva, de annyit mindenesetre jelent, hogy a törvény elismeri, hogy vannak a közigazgatás tekintetében olyan teendők, a melyeknek elvégzése tulajdonképen állami feladat, és hogy ezeket az állami feladatokat a törvényhatóságok kötelesek közvetíteni. De mit mondott ki ezzel a törvény? A törvény ezzel azt mondja ki, hogy a törvényhatóságok, mint alkotmányjogi személyösszességek, a végrehajtó hatalomnak közegei és pedig a, végrehajtó hatalomnak alárendelt közegei. És minthogy a törvény ugyanezt a törvényhatóságot — mondjuk — meghagyta régi autonómiájában, és minthogy az autonómiát a végrehajtó hatalommal nem igen lehet erős kapcsolatban tartani, sőt ellenkezőleg, mivel a végrehajtó hatalommal, illetve a ministeri felelősséggel igen laza összefüggésben áll: a törvényhozás már akkor, mikor ezt a törvényt megalkotta, kénytelen volt gondoskodni arról, hogy a ministeri felelősséget és a törvényhatóságok autonómiáját bizonyos szorosabb nexusba hozza, és erre szolgál a törvényhatóságoknál a végrehajtó hatalom képviseletében megjelenő főispáni hatáskör. Nagyon kérem a t. házat, ne méltóztassanak engem e panaszszal félreérteni. Nem akarom a főispáni hatáskör jelentőségét kisebbíteni, sőt kétségtelennek tartom, hogy a főispáni hatáskör, ugy, a mint meg van alkotva, nemcsak a ministeri felelősség érvényesülése szempontjából, hanem más, rendkívül fontos okokból is felette szükséges volt, hogy az ugyanezen okokból tényleg be is vált, sőt — a mint mindjárt lesz szerencsém kimutatni — miután a törvényhatóságok autonómiája tulajdonképen kelleténél konzervativebb, be kell ismernünk azt is, hogy voltak törvényhatóságok, a melyekben a liberális felfogást a törvényhatóság konzervativizmusával szemben egyedül a főispán képviselte. Mindezek mellett azonban mindenesetre annyi áll, hogy a főispáni hatáskör mindezek daczára, a törvényhatóságok autonómiájának eredeti értékét jelentékenyen leszállította, a nélkül, hogy azokat a bajokat, a melyek más oldalról a törvényhatóság autonómiájával együtt járnak, kisebbítette, vagy egyáltalában megszüntette volna. A mint bátor voltam említeni, én a törvényhatóságok szervezetét ma már kissé konzervatív nek, a mai élettel ellentétben, ma már túlságos konzervatívnak találom, még pedig azon oknál fogva, mert a törvényhatóságok sztrukturájában a virilizmusnak nagy befolyása van. Hiszen ismeretes a t. ház előtt, milyen nehézségekkel jár egyáltalában a tömegek nívóját emelni, mennyi fáradsággal, mennyi rengeteg költséggel jár minden egyes lépés ezen a téren. Azt is tudjuk, hogy a törvényhatóság autonómiája tulajdonkéjjen a kulturális, a gazdasági és a szocziális téren érvényesülhet leginkább. Már pedig t. ház, kénytelen vagyok hangoztatni, hogy a virilistát általában — a ki idevonatkozó igényeit saját költségén és jelentékeny áldozatok árán kénytelen kielégíteni — rendszerint hidegen érinti minden olyan többkiadás, melynek közvetlen hasznát rendszerint nem látja. És ha ez talán nem is áll ily szigorú értelemben, a vármegyei törvényhatóságokkal szemben áll ez — mindenesetre a városi törvényhatóságokkal szemben. Tudjuk, hogy mily óriási ellentét van a kettő között. Méltóztatnak tudni, hogy a városi és a vármegyei törvényhatóságoknak életczóljai és feladatai mennyire különbözők. A városi törvényhatóságok tulajdonképen nagy néptömegeknek kis téren való összezsufolása, a hol a tudomány, a művészet, az ipar és a kereskedelem összpontosul, a hol az érdeklődés a közügyek iránt sokkal köz vetetlenebb és az érdekellentétek az egyes városrészek között sem oly nagyok, mint a vármegyékben. Ha más okból nem, már csak ez okból is kívánatos volna, hogy a városi törvényhatóságok szervezete különbözzék a vármegyei törvényhatóságok szervezetétől, és emennél sokkal kevésbbé konzervatív irányú — sokkal demokratikusabb legyen. Mindezek után azonban nagy tévedés volna, és az ellen a leghatározottabban tiltakoznám, ha valaki ebből azt következtetné, hogy én a törvényhatóságok autonómiájának a korlátozását kívánom, sőt ellenkezőleg. En ismerem a tör19«i