Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-117

117. országos ülés 1911 széde folyamán előadni, a magam igénytelen felszólalása során szintén rá fogok térni ; addig is általánosságban kijelentem, hogy én az ő felfogásához mindenben hozzájárulok, ahhoz egészen csatlakozom. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezek előrebocsátása után azt hiszem, hogy ellenmondás nélkül jegyezhetem meg azt, miképen mindenki csak természetesnek fogja találni, hogy én pártom megtisztelő bizalmából most az uj onczvitában nem pusztán magukról az előterjesztett javaslatokról fogok szólani, nem pedig azért, mert hiszen mindenki érzi a különböző kormánynyilatkozatokból, de magának az igen tisztelt honvédelmi minister urnak a véderőbizottságban tett kijelentéseiből és az igen tisztelt ministerelnök urnak több nyilatkozatából, hogy ezek az ujonczjavaslatok az utolsók ebben a formájukban, illetőleg az ujonczjutalék megállapításáról szóló javaslat többé provizórikus alakban nem igen fog elénk kerülni, hanem benfoglaltatik majd a szerves véderő törvényben, amelynek az ujonczjutalékra vonatkozó 14. szakasza, tudjuk, már 1899-ben hatályát vesztette. (Halljuk! Halljuk,!) • Közvetlen küszöbén állunk tehát a bejelentett nagy és végleges véderőreformnak, illő, helyes dolog és kötelesség tehát, hogy a függetlenségi és 48-as párt részéről legalább azoknak a méreteknek megfelelőleg, a mely méretekben a véderőtörvényről szóló reformjavaslat és az azzal kapcsolatos intézkedések a tett kormánynyilatkozatokból előttünk ismeretesekké váltak, állást foglaljunk és a magunk felfogását ezekkel szemben a kérdésnek hivatalos bejelentése után kínálkozó legelső alkalommal megtegyük. (Helyeslés a szélsöbaloldalon). Ezek között a szempontok között, melyek felfogásomat és a párt felfogását irányítják, legelső helyen áll az, a mely egyúttal állásfoglalást jelent a tárgyalás alatt lévő konkrét törvényjavaslattal szemben, ez pedig vonatkozik arra, hogy a mi pártunk programínjához híven követelje az önálló, magyar nemzeti hadsereg felállítását. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) A második szempontot, a melyből a t. kormánynak katonai politikáját bírálnom kell, a mint azt már jeleztem, a véderőtörvény reformjáról szóló javaslatoknak azon körvonalai alkotják, a melyek előttünk ismeretesekké váltak. Ehhez kell fűznöm azután azt a további állásfoglalást, mely minket az úgynevezett nemzeti követelésekhez való kitartásra kötelez, a mely nemzeti követelések egy hosszú, évekig tartó elszánt küzdelemnek képezték gerinczét. Végül agy hiszem és vallom, hogy elengedhetetlen kötelessége ennek a pártnak a kérdés általános politikai vonatkozásaival is röviden foglalkozni, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A mi mindenekelőtt az önálló hadsereg kérdését illeti, e tekintetben ismerjük mindazt, a mit velünk szemben felhoznak; hogy az 1867 : XII. t,-ezikkben foglalt kiegyezés biztosítja a nemzet márczius 8-án, szerdáit. 587 biztonságát, teljes védelmét és hogy egy kétfelé osztott hadserege az Ausztria és Magyarország által alkotott u. n. nagyhatalomnak a biztonság, ozélját és a nagyhatalmi állás fentartását nem volna képes megoltalmazni. Ezzel szemben azon mindnyájunk előtt ismeretes, nagy és hatalmas példára kell rámutatnom, a mely a világnak, legalább is a kontinensnek legelső katonai hatalmát jellemzi, a melyben — mint nagyon jól tudjuk — több önálló szervezetű hadsereg áll fenn, összefoglalva — háború esetén természetesen — egy közös főparancsnokság alatt álló nagy haderővé. Tudjuk, hogy a bajor, a württembergi kontingens a maga külön adminisztrácziójával, a maga külön hadügyministeriumával vesz részt az egész német birodalom védelmében a nélkül, hogy ott bárkinek eszébe jutna, hogy ez a védelemnek szükség esetén kikerülhetetlen egységét a legkisebb mértékben is csorbíthatná és a fegyveres erőnek czélját veszélyeztethetné. (Az elnöki széket Berzeviczy Albert foglalja el.) Mi annál inkább ragaszkodunk az önálló magyar hadsereg elvéhez, mert azt egyáltalán nem látjuk ellentétben állónak azon alaptörvénynyel, a mely közönségesen a pragmatika szankczió elnevezés alatt ismeretes. Hiszen még az 1715. évi VIII. t.-czikkben létesített állandó hadsereg intézménye után is, a mely idegen elemeknek az ország védelmére való alkalmazását sem zárja ki, a pragmatika szankczió csak a kölcsönös és az együttes védelemnek kötelezettségét rója Magyarországra, a mely kölcsönös és együttes védelem egyáltalán nem zárja ki azt, hogy az önálló magyar hadsereg felállittassék. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) De hiszen az a helyzet és különösen az az értelmezés, a melyben ma is magyarázzák a hadsereg közösségét, a mely magyarázat, s értelmezés a közösség helyébe a megbonthatatlan egységet állítja, az én igénytelen meggyőződésem szerint egyáltalán meg nem állhat. Nem állhat pedig meg azért, mert, a mint nincs közös állam, anníl kevésbbé lehet egy egységes közös állam. Következésképen épen a hadsereg, a melyben az államnak individuális ereje kell hogy legelső sorban és leghatalmasabban kidomborodjék, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) nem sülyeszthető olyan értelemben közös szervvé, hogy annak az egység megváltozhatatlan karakterét lehessen és szabad legyen adni. A hadsereg, mint mondám, az állam legfőbb fizikai erejénelv megtestesitése, védő és sújtó karja. Hogyan lehet tehát az individuális fizikai életet élő nemzetnek eme karját a nemzet testéből úgyszólván kimetszeni ; (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) egy másik állam testének másik karjával egy mechanikus szervezetté formálni a nélkül, hegy — a mi lehetetlen is — annak közös szivet, uj lelket, uj vérkeringést is adhatna ez a fölfogás ? (Ugy, van ! a szélsőballá