Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-116

116. országon ülés 1911 márczius 7-én, kedden. 571 a záloglevél, a zálogleveleket ki kell sorsolni, a bank csak 40 esztendei idő alatt kapja vissza azokat a rátákat, a melyeket ő előlegezett annuitásokban kapja vissza és nem akkor, a mikor a likvidáczió megtörténik, neki azonban a zálogleveleket a sorsolási terv szerint vissza kell váltania bárom bónapi batáridőben, a mint méltóztatik tudni. Sohasem veszem rossz néven a jóakaratú közbeszólást, csak nem mindig értem meg, nem tudom, hogy mit akar az illető képviselő ur azzal jelezni. A jelzálogüzlet eszkomptálása semmi esetre nem fedezheti azt a tételt, a melyet én mondtam, hogy az 1700 koronával szemben áll az 1900 koronán felüli kurzus. De most már végső konkluzum gyanánt tessék kiszámitani, hogy ezen egyenlegből azon esetre, ha a két kormány nem él azzal a jogával, hogy a bank üzletét átvegye, mi jut a részvényeseknek, s akkor méltóztatik látni, hogy, ha ezt a 991 milliós egyenleget a 150 ezer darab részvénynyel felosztjuk, akkor egy részvényre 6613 korona jut, az 1700 koronás árral szemben. Már most méltóztatik látni, miről van itt szó ? A lehető legnagyobb állami érdek, hogy ez a kérdés véglegesen szabályoztassék, mert Magyarországnak itt száz meg száz milliója forog koczkán és veszélyben a szerint t. L, hogy a vagyonfelosztási kulcs mikép állapittatik meg. Lehet, hogy egy éjszakán át csinált számításban hibák vannak, szá.mtani hibák, de a mire én Magyarország törvényhozását, mintegy bucsuztatásiü ennek a törvényjavaslatnak, figyelmeztetni akartam és akarom, az annyiból áll — nem akadékoskodás, nem obstrukczionáris tendenczia vezetett bennünket, hanem mi igyekeztünk tőlünk telhetőleg időt és szorgalmat ráfordítva a törvényhozás figyelmét felhívni azokra a körülményekre, a melyek zsebkérdést képeznek (Igaz ! TJgy van! balfelől.) és a melyek igazolják azt, igazolják pedig közgazdasági és nem politikai szempontból, hogy mekkora államérdek fűződik ahhoz, hogy végre-valahára Magj'arország önállósítsa magát ezen a területen. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az, hogy mi itt szorgalmas méhei legyünk annak, hogy idegen állampolgárai számára gyűjtsünk itt vagyont ós azt kiszolgáltassuk, a magyar nemzet szorgalmas munkájának gyümölcsét odaadjuk idegenek számára, az nem lehet magyar érdek soha. De bármiként álljon a dolog, ezek a kérdések nem jutnak pihenőre. Ne méltóztassék azt hinni, hogy ebben a vitában ezektől a kérdésektől simán elbúcsúztunk. Majd jönnek jobb idők, a mikor a nemzetben is, a parlamentben is nagyobb fogékonyság lesz e kérdések iránt és akkor azoknak súlyával fogom és fogjuk ezeket a kérdéseket önöktől számon kérni, hogy mi annak idején is figyelmeztettük az urakat, ezekre a dolgokra. Tessék tehát a kormányzó többségnek a nemzet és az állam legszentebb érdekei szolgálatában gondot viselni arra, hogy a magyar állam egy közös bank institucziója által ilyen életbevágó módon és jogosulatlanul meg ne károsittassék. Ezek voltak megjegyzéseim erre a bekezdésre vonatkozólag. Ugyanez a bekezdés adja meg az osztrák kormánynak — mint már tegnap emiitettem — azt a jogot, hogy az esetben, ha a bank nem lesz készfizető, az osztrák kormány azt a 60 milliót, a mit saját adósságára 1899-ben aranyban befizetett, kurráns ezüstben, vagy bankjegyekben való kicserélés mellett visszakövetelhesse. Mit jelent ez ? Jelenti azt, hogy egy likvidáczió esetén az érczkészletből az aranykészlet 60 millió koronával csökken, visszamegy az osztrák kormány zsebébe, holott mi annak fejében már vállaltuk a 9 milliónak évenkinti törlesztéssel való kifizetését. 60 millió korona tehát visszavándorol az osztrák kormány zsebébe, a mennyiben a mérlegszerinti készletből az 542 milhó levonása után még telik. Természetesen nagyon bőségesen telik. S a 60 millió aranynak helyét elfoglalja a kurráns ezüst, a mi még a bankjegynél is rosszabb, s nekünk likvidáczió esetén szerencsénk lesz azért, mert a bank nem lett készfizető bank, osztozkodni nem abban a 60 millió aranyban, a mit az osztrák kormány befizetett, hanem abban a 60 millió kurráns ezüstben, a mivel ő aranyát ki fogja cserélni. (Igaz ! TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) Nos, én gratulálok önöknek, t. képviselőtársaim, az ilyen nemzetgazdasági elvekhez. Ebből az ellenzék nem kér. Ezért a felelősséget áthárítjuk önökre (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és újból rámutatunk arra, hogy ez itt az osztrák kormány számára egy prémium, (Igaz ! TJgy van I a szélsőbaloldalon.) ez mint egy ujabb érdek fűződik ahhoz, hogy az osztrákok a készfizetések felvételéhez hozzá ne járuljanak, mert ha hozzájárulnának, akkor ettől a profittól, ettől a bene-től elesnének. Több mondanivalónk nincsen. Mi szalváljuk lelkiismeretünket azzal, hogy ehhez hozzá nem járultunk ; legalább a magam részéről nem járulok hozzá sem a szakaszhoz, sem a czikkhez és ajánlom a t. háznak is, hogy azokat elfogadni ne méltóztassék. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Ki következik \ Hammersberg László jegyző: Holló Lajos! Holló Lajos : T. képviselőház ! Előttem szólott t. képviselőtársam nagyérdekű fejtegetése után ehhez a szakaszhoz csak néhány észrevételt leszek bátor tenni. E szakasz első pontja a tízkoronás bankjegyeknek az érczkészlettel való arányba hozatalára vonatkozik. A t. túloldalnak mindig az volt az álláspontja, hogy mi a készfizetésekhez közelebb jutunk ennek a törvénynek intézkedései által. Ez a javaslat meggyőz minket arról, hogy a kész fizetéstől bizonyos mértékben inkább eltávolodtunk, semmint ahhoz közeledtünk volna. Eddig t. i. a bank — a mint azt több izben voltam bátor itt előadni — kizárólag ötven koronás bankjegyek kibocsátására volt feljogosítva és a forgalomnak ötyen koronán alóli értékben aranynyal 72*