Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-116

560 116. országos ülés Í911 Az 1903-iki javaslatnak története mindenki előtt ismeretes. Az akkori kormány kötelességének tartotta, midőn a törvényes előfeltételek bekövetkeztek, azoknak konzekvencziáját levonni, kötelességének tartotta azonnal benyújtani a készfizetések felvételére vonatkozó törvényjavaslatot. Hogy ebből törvény nem lett, azt mi sajnáltuk legjobban, de nem mi voltunk az okai, hanem az akkori politikai viszonyok melyek megakadályozták ezen javaslat tárgyalását. Az is ismeretes a t. képviselőház előtt, hogy ez a javaslat azután eltűnt a ház asztaláról és az uj kiegyezéssel kapcsolatosan nem is került vissza, hanem visszakerült egyszerűen egy jegyzőkönyvi megállapodás a két kormány közt, a mely megállapodás bizonyos elasztikus feltótelekhez kötve, kilátásba helyezte, hogy majd annak idején, ha a viszonyok kedvezők lesznek, fog ismét egy, a készfizetésekre vonatkozó javaslat a ház asztalára letétetni. Ebben a stádiumban találtuk mi, midőn a kormányzást átvettük, ezt a kérdést, t. i. abban a stádiumban, hogy az osztrák kormány abszolúte semmire sem érezte magát kötelezettnek a készfizetések kérdésében, csak arra. a mi abban a jegyzőkönyvben foglaltatott, hogy t. i. majd egyszer valamikor hajlandó lesz egy törvényjavaslatban megegyezni a magyar kormánynyal és azt a törvényjavaslatot majd beterjeszteni; de hogy abból mikor lesz törvény, és hogy abból a törvényből mikor lesz készfizetés, arról egyáltalában szó nem volt. Ha ezzel az állapottal szemben nekünk, mondhatom, nagy küzdelemmel és nagy erőfeszítéssel sikerült a dolgokat odáig vinni, hogy ebben a javaslatban, habár a készfizetések kötelező felvétele fix terminushoz kötve nem is jelentkezik, ele van egy olyan intézmény felvéve, t. i. bank jegyei, paritásának biztosítása, mely hatályában pótolja a készfizetések kötelező felvételét, és ha sikerül még az 5. §-ba még olyan intézkedéseket felvenni, melyek bizonyos mértékig, — nem mondom, hogy abszolúte, de bizonyos mértékig — mégis csak lehetetlenné fogják tenni azt, hogy indokolatlan elhúzással vagy hallgatással ez a kérdés ad graecas calendas elhalasztassék és megoldásra ne jusson; ha mondom, sikerült- ezeket az intézményeket beállítani ebbe a törvényjavaslatba, akkor azt mondani, hogy mi itt teljes vereséget szenvedtünk és hogy a helyzet visszaesést mutat, azt hiszem, nem igazságos megítélés. (Helyeslés iobbfelől.) Ezzel szemben nem igazságos Lovászy t. képviselőtársamnak az az állítása sem, hogy nincs készfizetés és nem is lesz. Mert a készfizetés hatálya de facto igenis meglesz attól az első percztől kezdve, a mint ebből a javaslatból törvény lesz. A készfizetések formális kötelező felvételére pedig megvan a kilátás, mihelyt az osztrák közvélemény meggyőződik arról, hogy ez nem egy politikai kérdés, hanem egy hatalmi márczius 7-én, kedden. kérdés (Zaj balfelöl Halljuk! jobbról.) és hogy az a gyakorlat, mely kifejlődik az uj törvény alapján, nem árt Ausztria érdekeinek. Azt sohasem arrogáltuk magunknak, t, ház, hogy tudunk közös alapon olyan törvényt alkotni, a mely a másik kompaczisezens félnek akaratát teljesen millifikálja, (Mozgás a baloldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: De ők tudnak! Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Hogy a túloldal tudott-e a múltban már üyen megállapodásokat létesíteni, azt én most nem vizsgálom, de alig' képzelhető, hogy szerződő felek között olyan szerződós lenne létesíthető, a melyben az egyik félnek van szava, míg a másiknak a szava megsemmisül. (Ugy van! a jobboldalon.) Ezek után legyen szabad áttérnem Rakovszky István t. képviselőtársunk tegnapi beszédére és mindenekelőtt legyen szabad konstatálnom azt, hogy az ő bevezető szavaiban nélkülöztem a logikai következetességet, a mi az ő felszólalásaiban nagy ritkaság. T. képviselőtársam abból indult ki, hogy ő a bankkérdést gazdasági kérdésnek tekinti és ebből a szempontból óhajtotta volna is pertraktálni. Azután azt mondja, hogy ő hajlandó lett volna elfogadni ezt a törvényjavaslatot is, de két ok volt, a mely őt ebben gátolta. Az egyik az, hogy ez a javaslat nem hozza a kötelező készfizetések formaszerinti felvételét, a másik ok pedig az, hogy ebben a javaslatban foglaltatik az 5. §. Az 5. §-ban köztudomás szerint azok az intézkedések foglaltatnak, a melyek a ma fennforgó viszonyok között egyáltalában lehetségesek és bizonyos garancziát nyújtanak arra, hogy belátható időben a készfizetések formaszerinti felvétele is elrendelhető lesz. Azt értem, ha valaki ugy okoskodik,hogy azt mondja: »En az 5. §-ban foglalt intézkedéseket annyira rosszaknak tartom, hogy ha bár a készfizetések felvételét óhajtanám, mégsem vélem elfogadhatónak ezt a törvényjavaslatot az 5. §. miatt«, de azt, bocsánatot kérek, már nem partom logikus eljárásnak, azt mondani, hogy »Én a czélt, vagyis a készfizetések felvételét óhajtom, kívánom, de az arra vezető és ezidőszérint egyedül lehetséges eszközöket perhorreszkálom; tehát a czélt akarom, de az eszközöket nem fogadom el«. Ebben nincs logikai következetesség. (Mozgás a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) A t. képviselő urnak a bornirtságra vonatkozó fejtegetéseibe nem akarok bővebben belebocsátkozni és egyáltalában nem akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert az ilyen kérdések fejtegetése valami hasznos, praktikus eredményre nem szokott vezetni. De legyen szabad foglalkoznom azzal a kérdéssel, hogy vájjon ez az 5. §.. a mint itt kontempálva van, van-e valamelyes rokonságban az osztrák alkotmány 14. §-ával, mert hiszen az én t. képviselőtársam párhuzamot vont a kettő között és oda konkludált, hogy ez