Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-116

116. országos ülés 1911 márcziiis 1-én, kedden. 557 Elnök: Xi következik? Hamiriersberg László jegyző: Lovászy Márton! Lovászy Márton: Az előttem szólott t. képviselőtársam a tárgyalás alatt levő 5. §-nak a czélját, ha jól értettem, abban jelölte meg, hogy ennek a szakasznak a czélja elhárítani azokat a technikai nehézségeket, a melyek a készfizetések életbeléptetése elé gördülnek, abban az esetben, hogy ha e tekintetben megegyezés jöhetne létre. (Folytonos zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek! Lovászy Márton: Bn azonban azt hiszem, t. ház, hogy előttem szólott t. képviselőtársam ennek a szakasznak az igazi, lehet, hogy be nem vallott, de igazi czélját teljesen és tökéletesen félreértette, ennélfogva helytelen az ő kiindulási pontja, és ebből következik, hogy helytelen okoskodás is, a melyet ő arra alapit. Nekem a lefolyt vita tanúsága gyanánt már teljesen leszürődöttnek látszik eredmény, hogy ennek a szakasznak tulajdonkópen két célja van. Az egyik, hogy leplezze azt a vereséget, a melyet a kormány a készfizetések kérdésében Ausztriával és az osztrák kormánynyal szemben szenvedett, (Igaz! Ugy van! a szélsöbahldalon.) a másik, valamivel dicséretreméltóbb czélja pedig az, hogy igyekezzék legalább megmenteni a veszett fejszének a nyelét és a jövőre nézve próbáljon valami garancziákat teremteni aziránt, hogy ha talán mégis elérkezik ÉIZ äZ idő, a mikor a készfizetésre kedvezőbb szelek fújdogálnak, akkor az csakugyan életbeléptethető legyen. Én ugy látom, hogy e két czél egyikét sem sikerült a t. kormánynak ezzel a szakaszszal elérni. A készfizetésre nézve próbálkozott eleinte a kormány azzal védekezni, hogy annak lényege megvan, (Zaj. Elnök csenget.) többre alig is van szükség és hogy csak formalitás, a mi még hátra van. Ennek megczáfolására nem volt szükségünk arra, hogy az ezen az oldalon ülő képviselőtársaim hozzák fel a maguk érveit; erős és szigorú megczáfolást nyert ez a túloldal részéről. Az előadó ur legelső előadói beszédében konstatálta, hogy a készfizetés nincs meg és a nemzeti becsület érdekében ki kell vivni; konstatálta Tisza István gróf, a ki a készfizetés állapotát jelölte meg mint a nyugateurópai kulturális foknak megfelelő állapotot. De épen az előttem szóló t. képviselőtársam beszédében hallottuk erre nézve a legerősebb bizonyítékot, mert ő igazán elismerésre méltó nyíltsággal beismerte azt, hogy ha mi készfizetést akarunk, akkor erre nézve meg kell nyernünk az osztrák közvéleményt, mert e nélkül készfizetésről nem is álmodhatnak, a mivel beismerte azt is, hogy a készfizetések tekintetében, ugy, a mint más tekintetben is, az osztrák akarat az irányadó. A másik czélt, a veszett fejsze nyelét illetőleg a kormány igyekezett a vita folyamán ugy tüntetni fel a dolgot, mintha ebben a szakaszban valami vívmány foglaltatnék. Előttem szóló i képviseltársaim behatóan foglalkoztak ezekkel a dolgokkal, igen súlyos érveket hoztak fel, és mondhatom, hogy énnekem most már legfeljebb az lehet a feladatom, hogy itt, a vita végén, röviden rekapituláljam azokat az érveket, a melyek bizonyítják, hogy ezzel a szakaszszal egy lépést sem haladunk előre a készfizetések biztosítása felé. A kormány súlyt helyez arra, hogy mint uj tényező az Osztrák-Magyar Bank bevonatik, és azt a reményt táplálja, hogy az OsztrákMagyar Bank, ha elérkezettnek látja az időt, megteszi javaslatát a készfizetések felvételére. Hát olyan erkölcsi befolyást gyakorolhat-e ez az osztrák parlamentre, az osztrák kormányra és az osztrák közvéleményre, a melylyel szemben ezek a tényezők aligha zárkózhatnának el attól, hogy a készfizetések fölvételéhez hozzájáruljanak ? Ellenkezőleg, meg vagyok győződve arról, hogy a dolog teljesen megfordítva van; nem az OsztrákMagyar Bank fog gyakorolni erkölcsi befolyást az osztrák tényezőkre, hanem igenis, az OsztrákMagyar Bank fog az osztrák közvéleménynek, az osztrák kormánynak és az osztrák parlamentnek hatása alatt óvakodni attól, hogy ezt a javaslatot előterjeszsze és a két kormánynak indítványozza a készfizetés felvételét. (Igaz' Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nagyon jól tudjuk, hogy az osztrákok egyenesen a maguk intézményének tekintik a közös bankot és az ebben a tekintetben uralkodó felfogások között Ausztriában eltérés nincs. Ausztriában ugyanazt a nézetet vallják, a mit sajnálattal hallottunk az előadó úrtól, hogy t. i. a pénz beszél. (Derültség a szélsöbahldalon.) Ok azt a pénzt, a mi az Osztrák-Magyar Bank rendelkezésére áll, kizárólag osztrák tőkének tekintik, s jótéteménynek tartják Magyarországgal szemben, hogy ennek az osztrák tőkének áldásaiban Magyarországot is részesitik. Megtörtént már, hogy fenyegetésként hangoztatták osztrák részről. — nem is egy ízben — hogyha pedig a magyarok ebben és ebben a kérdésben nem engednek, akkor Ausztria megfosztja Magyarországot a közös bank által juttatott tőke áldásaitól. Ilyen körülmények között arra számítani, hogy a közös bank a maga jószántából tegye meg az előterjesztéseket a készfizetés felvételére, annál kevésbbé lehet, mert a mint Polónyi Géza t. képviselőtársam tegnap itt behatóan kifejtette, az Osztrák-Magyar Banknak nem érdeke, hogy a mostani kényelmes állapotot megszüntesse (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és ebből a fakultatív helyzetből a készfizetésnek sokszor terhes kötelező állapotára menjen át. (Igaz! Ugy van! a szélsöbahldalon.) Világosan mutatja ezt a bank egész viselkedése, különösen pedig az, hogy mindeddig nem talált olyan alkalmas időpontot, a melyet a készfizetés megvalósítására megfelelőnek tar-