Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-115

534 ]15. országos ülés 1911 márczius 6-án, hétfőn. Az 5. §. tárgyalásánál több részre fogom osztani beszédemet és igyekezni fogok ezt a kérdést, a maga mélyében, bonczkés alá venni. A szempontok, a melyek engem vezetnek, elsősorban azok, hogy az 5. §-t alkotmányjogi és gazdasági vonatkozásaiban vegyem tárgyalás alá, azután pedig vonjam bírálatom alá abból a szempontból, nogy mennyiben éri el azt a czélt, a melyet maga elé tűz és végezetül, miután egészen kétségtelen, hogy a bankvita, a mely azon deviza alatt indult meg, hogy a bankkérdés egy strikte és rigorose vett gazdasági kérdés, e szakasznál elérkezett ama a stádiumhoz, a hol megtagadja ezt az egész jelszót, mert az 5. §. magában, ugy a mint előttünk jelentkezik, eminenter politikai nagy mértékben kimagasló alkotmányjogi kérdés. Beszédem végén tehát szándékozom ennek a javaslatnak politikai konzekvencziáit a politikai bizalom szempontjából is tárgyalás alá venni és levonni erre vonatkozólag is az előttünk álló tények alapján a megfelelő konklúziókat. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hogy helyesen Ítélhessünk és megfelelően ellenőrizhessük a sorompóba állítandó érveket, szükséges, hogy ennek az egész 5. §-nak történelmi hátterét, múltját és magát a tényálladékot ugy állapítsuk meg, a hogy az előttünk a magyar törvényhozás történelmi adatai szerint apodiktikus biztossággal megállapítható. Vissza kell mennünk e mellett az 1892-iki nagy alkotásokra, a melyeknek egyik kimagasló czélja volt a valutarendezés és azzal kapcsolatosan az az álláspont, hogy Magyarország a kulturállamok sorába csak akkor léphet, ha elbúcsúzik a papirvalutával járó gazdasági hátrányoknak összes konzekvencziáitól és rátér a középeurópai nagy államok által elfogadott álláspontra, a melynek elfogadására minket gazdasági nagy érdekeink egyenesen ösztökéltek. Mikor a valuta-ankét megtartatott, kimagasló nemzetgazdasági és politikai vezérférfiak, köztük Széll Kálmánnal, szinte megható egyértelműséggel foglalták el azt az álláspontot, hogy Magyarországnak ki kell bontakoznia a papirosgazdálkodásnak azon összes káros konzekvencziái alól, a melyek a léptennyomon jelentkező ázsió és diszázsió következéseivel exisztencziákat tettek tönkre és vagyonokat pusztítottak el. Közértelműleg, majdnem egyhangúlag megállapodás lett az, hogy Magyarországon a kizárólagos arany- és nem a sánta valutára való áttérés mellett, fel kell venni a készfizetéseket. Senkisem értette azt akkor másként, mint a tiszta aranyban való fizetést. Valutánk alaptétele, hogy egy valutaérczet ismerünk és ez az arany; a kurans ezüstnek ideiglenesen való fentartása akkor azzal a kautélával lett megengedve, hogy az a legrövidebb idő alatt be fog vonatni és Magyarország nem a sánta, hanem a tiszta valutával belép a középeurópai államok nemzetgazdasági szövetségébe és élvezni fogja a készfizetések felvételével járó jog- és vagyonbiztonságot és a nagy vagyoncserében a saját arany értékmérőjének biztonságát. Az 1892. évi valutatörvényhozással kapcsolatban keletkezett Magyarországon egy érmeszerződés is, a melynek meghosszabbítását ma is proponálja a kormány, a mint egy későbbi szakaszból egészen nyilvánvalólag ki fog tűnni. Ennek az érmeszerződésnek egyik és másik szakaszában már rátalálunk ama fundamentumokra, a melyek a képviselőházban akkor megnyilatkozott egyöntetű akaratként az ily értelemben vett, vagyis az aranyban való készfizetésnek felvételét nemcsak pium desiderium tárgyává tették, hanem törvényhozási intézkedéseket is vettek fel. 1892-ben a valuta-ankét után keletkezett érmeszerződésnek idevonatkozó 19-ik czikkelye tartalmazza a következőket (olvassa) : »A papirpénz-forgalom rendezésére, valamint a készfizetések felvételére nézve a két állam kormánya megfelelő időben megegyezésre fog jutni. << Ezt mondja az érme- és pénzrendszerre vonatkozó az a szerződés, a melynek fentartását most is kívánja a kormány. Ugyanennek a törvénynek a 21. czikke azt mondja (olvassa) : ». . . valamint a készfizetések felvétele tárgyában teendő törvényhozási intézkedések iránt megegyezve, mindkét törvényhozásnak az illető törvényjavaslatokat előterjeszthesse*. E szerint tehát már 1892-ben, ugyanabban az érmeszerződésben, a melynek meghosszabbítását a kormány most követek, törvénybe iktatott elv gyanánt mondatott ki az is, a mit az előttem szólt t. képviselőtársaim ma is hangoztattak, hogy a készfizetések felvétele törvényhozási intézkedés és nem határozathozatal tárgyát kell, hogy képezze. Ennek a törvénynek most idéztem intézkedései azért fontosak, mert most is ennek a törvénynek a meghosszabbítását kéri a kormány. Ennek folytán ha és a mennyiben ennek az érmeszerződésnek meghosszabbítása ki fog mondatni, az esetben ma is törvényben lesz kimondva, hogy a készfizetések felvétele tekintetében törvényhozási intézkedést kivan a magyar törvényhozás. Itt azonban egy később kilátásba helyezett megegyezést tartalmaz ez az érmeszerződés. Ez a későbbi megegyezés létre is jött. Az 1899 : XXXI. t.-cz. 12. czikkének ide vonatkozó rendelkezési tartalmazza a következőt. (Halljulc I Halljuk !) Méltóztatnak tudni, hogy a készfizetések felvételének 1892-ben az volt az egyetlen, de egyúttal legális akadálya, hogy akkoriban még 312 millió forint, tehát 624 millió korona erejéig kényszerforgalommal ellátott államjegyek voltak forgalomban. Ennek következtében ugy okoskodtak a bank vezéremberei és a politikusok, hogy teljes lehetetlenség volna egyrészt egy bankot fentartani, a mely készfizetésre kötelezett, másrészt ugyanakkor egy papirosvalutát kényszerárfolyammal fentartani, vagyis az államjegyeknek papirosvalutáját továbbra is érvényben tartani. Ez egy furcsa sánta valutának lett volna a szülő oka, t. i. egyszerre kétféle valutánk lett volna : az aranyvaluta és a kötelező papiros államvaluta. Ennek folytán a törvényhozás arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezeket az államjegyeket előbb be kell