Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-114

516 lik. országos ülés 1911 márczius 4-én, szombaton. egészségi állapota miatt kénytelen interpellácziója megtételét elhalasztani. Ki következik ? Mihályi Péter jegyző: Lovászy Márton! Lovászy Márton : Én is kérem interpellácziómnak a legközelebbi alkalomra halasztását. (Helyeslés.) Elnök: A ház hozzájárul. Ki következik ? Mihályi Péter jegyző: Lengyel Zoltán! Lengyel Zoltán; T. képviselőház! A delegácziós tárgyalások során, azt hiszem, nemcsak itt nálunk Magyarországon, de Ausztriában is a legszélesebb rétegekeben felhivta a figyelmet az a konfliktus, a mely kiélesedni látszott a haditengerészet szállításainak a dolgában. Ugy látszik, mintha az utóbbi napokban ez a konfliktus elsimult volna ; mindazonáltal ez a kérdés oly nagy nemzeti jelentőségű, hogy nem felesleges ezzel a tárgy gyal itt a parlamentben foglalkozni és e tekintetben a magyar képviselőháznak és azt hiszem, a magyar kormánynak is nyilatkozni és ezzel a további komplikáczióknak elejét venni. Nem kívánok az egész katonai kérdéssel foglalkozni ; nem kívánok a katonai ügyek terén f ennáUó nemzeti sérelmekre rámutatni, nem akarok ezen alkalommal sem párt-, sem egyéb szempontot érvényesíteni, kizárólag abból a szempontból indulok ki, a melyből a t. kormány is kiindult, mikor ezt a megegyezést, a melyről itt szó volt, 1911 január 31-ikén a haditengerészet vezetőségével megkötötte. A pénzügyminister urnak február 24-ikén a delegáczióban tartott beszédéből értesültünk arról, hogy 752,700.000 korona ujabb katonai terhet kell az országnak magára vennie 1915 végéig; ebből reánk 275,800.000 korona esik. Magánál a haditengerészetnél 319-4 millió koronát tesz Id az uj beruházás. Már most miről van szó ? Nem arról, a mit joggal kívánhatott volna a t. kormány, és nemcsak az ellenzék, hogy Magyarország nemzeti követelései teljesedjenek, nem arról, hogy ezen áldozattal szemben az összes sérelmek a hadsereg terén még az anyagi tekintetben fennálló sérelmek is kiküszöböltessenek, hanem csak arról, hogy a kereskedelmi minister ur nagy előrelátással és a magyar érdekek tökéletes védelmével január 31-ikén a haditengerészet vezetőjével egy megállapodást kötött, a mely teljes mértékben fedi az 1906. általános megállapodást és ezen megállapodás értelmében a haditengerészet a kvótaarány szerint reánk eső megrendelését 113 millió korona értékben köteles a magyar iparnak juttatni. Ezen előzmények után azt hinné az ember, hogy még feltételezni is lehetetlen olyan osztrák koponyát, a mely ezen megállapodásba beleköthetne, vagy a mely ez ellen bármiféle ellenvetést tehetne. És mégis, mi történt ? Hivatkozom a közismert tényekre, a Weisskirchner kereskedelemügyi mimster ur elnöklete alatt keresztényszocziálista pártértekezlet határozatára, valamint az Exnerféle határozati javaslatra, a mely utóbbi tiltakozik az osztrák delegáczió tudta és beleegyezése nélkül létrejött, a hadseregi szállításokat illető megegyezésből, vagy ígéretből származó minden következmény ellen. Az osztrákok tehát a legelemibb igazságot magában foglaló megegyezés ellen harczi riadót fújtak, sőt lapjaikban és más nyilatkozataikban ministerüknek, valamint a haditengerészet vezetőjének megbuktatásával fenyegetőztek. Pedig nem arról van szó, hogy a hadsereg tekintetében — ismétlem — még fennálló anyagi sérelmeink is orvosoltassanak, hanem csak arról, hogy pusztán ezen egyetlen tételnél a legelemibb igazság érvényesüljön. > Arról van szó t. L, hogy Magyarország ipara visszakapja azt, a mit Magyarország a közös haditengerészetre fordit. Mert ha az osztrákok, velünk számozkodni akarnának, akkor igenis, a magyar parlamentnek és a magyar kormánynak volna módjában, hogy velük egy egészen alapos leszámolást csináljon. Alapos leszámolás alatt nem értem azt, hogy fizessék nekünk vissza a kvótaarány szerint azokat a százmilliókat, a miket mi a hadseregre és a haditengerészetre 1867 óta fordítottunk és a miket a magyar ipar megrendelés alakjában meg nem kapott. Nem kívánom az utolsó 25 esztendőben a haditengerészetre fordított, majdnem 500 miihóból reánk eső kvótaarányt sem pótolni, holott ezen idő alatt rongyos 22 milliót kapott a magyar ipar a haditengerészet megrendeléseiből. Még arra sem terjeszkedem ki, hogy a hadseregnek arzenáljai, depójai majd mind Ausztriában vannak, ott van Ausztriában minden központi intézménye és hogy a magyarság a tisztikarban milyen kis arányszámot foglal el: nem terjeszkedem ki semmi egyébre, csak arra, hogy ha az összes közösügyi kiadásokat veszszük és megállapítjuk azt az összeget, a mely abból Magyarországon költetik el, akkor ezen megállapodás daczára is Magyarország még mindig igen nagymértékben, kötelezettségén felül áldoz a közös hadseregre. Már most ezzel szemben már 190á-ben, azt hiszem, a jelenlegi, igen t. kereskedelemügyi minister ur megvetette a mostani megállapodás alapját az akkori egyezményben, a mely azonban hatályba nem lépett, az 1906-os megállapodás pedig, ldvéve a katonai intézeteknél kifizetett munkabérek be- vagy be nem számításának kérdését, a mely vitás, az egész vonalon a hadsereg és a haditengerészet ipari megrendelései tekintetében biztosította Magyarországnak a kvótaarányban való részesedést, és biztosította ezt a részesedést annak daczára, hogy a haditengerészetnél akkor még a dolog természeténél és azon sajnálatos ténynél fogva, hogy nekünk se hajógyárunk, se ágyugyárunk nem volt, a részesedés keresztülvitele lehetetlen volt. T. képviselőház ! A rekompenzáczió még igy sem volt eddig az egész vonalon keresztülvihető, mert hiszen a haditengerészeti beruházáosk olyan nagy összegre rúgnak, és az évenként Magyarország által fedezhető ipari szükségletek olyan