Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-114

lik. országos ülés 1911 márczius h-én, szombaton. 509 formailag meg is van erre a jogosultsága a törvényhozásnak, kérdem, vájjon szabad-e a törvényhozásnak azt a kötelességét, a melylyel a törvényhozás mindkét tagjának hazája iránt viseltetnie kell, ilyen veszélyes intézkedésekkel megszegni ? (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hiszen ilyen utón eljutunk egészen a nemzeti öngyilkossághoz. Nem szeretek túlzásokba bocsátkozni s nem mondom azt, hogy ez az intézkedés már most, önmagában véve is nemzeti öngyilkosságot jelent, de mindenesetre az első lépés és az ut abba az irányba, a mely következményeiben majd oda fog vezethetni. Es hogy ilyen sérelmek a törvényhozás által megejthetők és meg is ejtetnek, annak nem egy példája van nemcsak nálunk, hanem más nemzetek történetében is. De, sajnos, nagyon szomorú példái vannak hazánk történetében is annak. Hogy csak egyre mutassak rá, ott van a Corpus Juris-unk szégyenfoltja, a mely legjobb hazafiainkat, köztük a nagy Rákóczi Ferencz fejedelmet is, a kit egyik beszédében még gróf Tisza István is dicsőitett, hazaárulónak deklarálta. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Épen ezért ezen intézkedésben az első lépést látom azon veszedelmes következésekre, a melyek ebből származhatnak s azért ennek változhatlan elfogadását nagy nemzeti veszedelemnek tartom; ezt általában nem lenne szabad törvénybe iktatnunk. De miért is alkossunk, t. ház, egy ilyen felette veszedelmes preczedenst ? Mert van-e ennek czélja, reális értéke, a mely talán némileg még menthetővé tehetné ezt az intézkedést ? Nem ott vagyunk-e vele, mintha benn sem volna a javaslatban. Hiszen ismerjük az osztrák viszonyokat. Láttuk itt is őket a delegáczió folyama alatt, mikor vendégszeretetünket élvezték, mikor a legnagyobb előzékenységgel voltunk irányukban : hogyha csak a legkisebb magyar érdekről van is szó, inkább feláldozzák saját érdeküket is, semhogy Magyarország fmancziális függetlenségét a legkevésbbé is előmozdítsák. Képzelhető-e, hogy az osztrák parlament 1917-ig megszavazza a készfizetések felvételét ? Képzelhető-e ily viszonyok közt, hogy az osztrák parlament megváltoztassa meggyőződését, illetve erős elhatározását a készfizetések felvétele ellen ? Bármilyen harcz dúljon is Ausztriában — a delegáczióban is messzemenő összeütközés volt, — de Magyarország ellen mindjárt egyesülnek és félretesznek minden külön érdeket. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Azokat vagy kiegyenlítik, vagy egyelőre kikapcsolják, hogy annál erőteljesebb frontot csinálhassanak Magyarország és a mag3

T

ar érdek érvényesülése ellen. Nem tesznek ugy, mint mi, hogy mi még akkor is széthúzunk, mikor Ausztriával, az osztrákok indokolatlan gyűlölködésével s igaztalan támadásaival állunk szemben, ahelyett, hogy róluk példát véve, szorosan összetartanánk. Ám nézzük, mire számit a javaslat ? Mert ebben van a legnagyobb erkölcstelenség. Arra, — a mi különben ki van zárva — hogy akadna egy olyan perfid osztrák kormány, a mely egy olyan kisebbséget, a mely talán közömbösen nézi a készfizetések felvételét és nem annyira vehemens, nem annyira gyűlölködő, felbiztatni s ha kell, valamely konczesszióval meg is fogja nyerni egy obstrukczió inszczenálására, hogy négy héten keresztül az osztrák parlament ne hozhasson semmiféle határozatot. Képzelik az urak, hogy akadna egy ilyen perfid osztrák kormány? Ha pedig akadna, amelyik konczessziók által azt a kisebbséget erre rábírná, mert azok utján Ausztriában sokat lehet keresztülvinni, támadna ott olyan óriási fölháborodás az osztrák parlamentben, a mely ugy elsöpörné az ilyen perfid kormányt, hogy 48 óráig sem maradhatna a helyén, a mely ugy elsöpörné, mintha az soha ott sem lett volna. Tehát van-e valami reális haszna, reális értéke ennek az intézkedésnek, a miért ily végzetes preczedenst alkotni érdemes lehet ? Azt hiszem, hogy kimutattam, hogy nincs. Mondhatom, t. ház, ha ilyen erkölcstelen áron még czélhoz juthatnánk is, a mi- ki van zárva, mert teljesen elképzelhetetlen, én ennek akkor sem tudnék örülni, mert ezzel nemcsak nem járulnánk hozzá a két állam közti jó viszony helyreállításához, hanem annál nagyobb elkeseredést idéznénk fel, mert a nemzetközi érintkezés módja nem ez, hiszen ez a mód a népeket, az államokat egymástól legmesszebbre távolitaná el, s a gyűlölködést ott, a hol van, fokozná, a hol pedig nem volt, fölkeltené, fölébresztené. Fejtegetéseim vége felé jutván, ismétlem, hogy megfejthetetlen előttem ily körülmények között az a merev ragaszkodás e szakasz változatlan fentartásához, a melyet a kormányunk tanúsít, a mikor azt látjuk, hogy e háznak majdnem minden független eleme, a ki egyúttal jogász is és jogászi érzékkel bir, aggályokat támaszt. E tekintetben nincs különbség a kormánynyal szemben álló pártok és a pártonkivüli ellenzék között és 48-asok és 67-es ellenzékiek közt, hiszen az utóbbiak is élükön gróf Andrássy Gyulával, valamennyien kivétel nélkül aggályosnak és veszélyesnek tartják ezen szakasznak ilyetén megalkotását. Igazolja ezt az a körülmény, hogy azt a határozati javaslatot, a melyet fejtegetéseim végén előterjeszteni bátor leszek, nemcsak az én pártombéliek, nemcsak a szomszédos függetlenségi pártbeliek, nemcsak a pártonkivüli függetlenségiek, hanem az u. n. Andrássy-csoportból valamint a néppártból is, a mely szintén 67-es alapon áll, többen aláirtak. A kormánypárton is vannak számos igen számottevő tagok, a kik aggályokkal vannak eltelve e szakasznak változatlan elfogadása ellen. Igazán nem értem tehát, hogy a kormány oly mereven ragaszkodik hozzá, holott, bár nem tudom, jól vagyok-e értesülve és igen örvendenék ha igy volna, az én értesülésem szerint ugyanis még a korona is aggályokat fejezett ki ezen szakaszra nézve, a mi — örömmel mondhatom — a korona alkotmányos érzéke és jog-