Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-113

113. országos ülés 1911 ismert kötelezettnek aláírásával vannak ellátva és legkésőbb három hónap alatt fizetendők.« Azok az árunemek, melyekre vonatkozólag a közraktári zálogjegyek leszámítolhatok, valamint becsértékük, illetve piaezi áruk leszámítolható maximális hányada a 10. oldalon, van felsorolva. Közraktári zálogjegyek a váltókra nézve érvényes bankkamatláb szerint számitoltatnak le,« Tehát az üzleti szabályok szerint ki van zárva, hogy olcsóbb kamattal lehessen ezen közraktári zálogjegyeket igénybevenni. (Olvassa) : »A közraktári zálogjegyeket ugy kell benyújtani, mint a váltókat; elfogadásuk vagy visszautasításuk felett a biráló-bizottság határoz. A bank nem köteles a leszámítolás megtagadásának okát adni.« Tehát ezen üzleti szabályzat szerint a bankhoz kerülő warrans nem a szerint hitelképes, hogy mennyi búza vagy mennyi gyapjú, avagy árpa van a háta megett, (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) hanem, hogy a biráló-bizottság azt a két aláírót milyen hitelképesnek találta. (Élénk felkiáltások a szélsőbaloldalon : Akkor nem kell áru! Hiszen ez személyi hitel!) Az egész dolog tehát, ha így szavazzuk meg ezt a szakaszt, a mint van, nyilvánvaló szemfényvesztés. Azt hiszszük, hogy a birtokososztálynak itt a közraktári zálogjegygyei egy bizonyos áruhitel biztosíttatik, még pedig előre holott az egész dolog nem egyéb, mint egy más formába öntött váltó. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldahn.) Van azonban ennek az üzletkezelési szabályzatnak egy másik feltétele, a mely még rosszabb helyzetbe hozza a közraktári zálogjegyet benyújtót, mintha váltót nyújtana be, A kereskedőnek áruváltója t. i. nem kamatváltó, ha azonban ilyen közraktári zálogjegyet nyújt be valaki a bankhoz, annak első feltétele az, hogy 15 napi kamatgarancziát kell biztosítania, vagyis ha ő előbb el tudja adni a gabonáját, a mely a közraktárban van semmint a warrans lejár és vissza akarja váltani az elzálogosított zálogjegyet, akkor visszaválthatja,, de csak azzal a feltétellel, hogy a bank 15 napra a kamatot mindenesetre megkapja. A közraktári zálogjegynél tehát egy 15 napi kamatgarancziával súlyosított váltóval állunk szemközt, a mely azonkívül bírálati hitelnek van*alávetve. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezeken az állapotokon segíteni, változtatni annál inkább szükséges, mert hiábavaló azt mondani, a mit p. o. az osztrák pénzügyininister mondott a Eeichsrathban, hogy ennek a közraktári zálogjegy-intézménynek azért nincs prosperitása a banknál, mert a kereskedő restelli zálogba adni az ő warransát, mert ezzel elárulja, bogy áruját zálogba adta és igy a hitelét rontja. Nem a kereskedők által igénybevett ezen hitelről akarok én beszélni és nem ennek szolgálatában kell nekünk a közraktári zálogjegy, hanem annak a szegény magyar birtokos embernek érdekei szolgálatában, a ki egyáltalán legkevésbbé sem fogja restelni, ha tudják róla azt, hogy ő előleget kapott a gabonájára

; a melyet azután megfelelő márczius 3-án, pénteken. 4Ó1 árban akkor értékesíthet, midőn nincs kényszereladásra utalva. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Van ennek a közraktári zálogjegy-ügynek egy niásik baja is, t. i. az, hogy Magyarországon nagyon sokféle a búza és minden ember ragaszkodik a saját búzájának a tij>usához. Eddig nem találtak fel egy olyan standardot, a mely a zálogjegyre, a warransra magára alkalmazható volna, kivéve Amerikában, a hol összeöntik a gabonát és a hol csináltak egy buza-standardot, a melylyel egyszerűen mobilizálhatóvá tették a warranst és azt hozzáférhetővé tették a hitel számára. Magyarországon is feltétlenül gondoskodnunk kell arról, hogy ez a közraktári zálogjegy-intézmény a bank révén a magyar kisbirtokos-osztály hitelérdekeit kiszolgálhassa, Felvetődik itt az a kérdés, a melyet a gazdasági egyesület hozott fel, hogy lehet-e a warranst olcsóbban leszámitolni. Hogyne lehetne. Minden államban, a hol prosperál a warransintézmény, állami törvények biztosítják, hogy miután ez nem személyi hitel, hanem áruhitel, hogy az olcsóbban adassék, mint a bankráta maga. A másik dolog pedig, hogy a gazdák kérvénye felveti azt a kérdést, hogy a közraktári zálogjegyre nézve, a mely a banknál benyujtatik, mondassék ki, hogy az a bankfedezetbe beszámítandó. Itt felmerül az a kérdés, hogy a mai bankakta szerint beszámitható-e a közraktári zálogjegy, igen vagy nem ? Mert az 56. czikkelye a bankaktának és a 2. §. biztosítja a banknak azt, hogy közraktári zálogjegyeket a zsiró-kontóban eszkomptálhasson. A 84. czikk, a mely bankszerű fedezetről beszél és rendelkezik, nem sorolja fel speczificze a bankfedezet között a warranst, de felsorolja a bankfedezet közt, épugy mint a záloglevélnél, az értékpapírt, a váltót. Már most én kérdést intézek a pénzügyminister úrhoz és az előadó úrhoz, hogy a warrans mint váltó kezeltetik-e, pedig nem váltó és vájjon a bankfedezet szempontjából beszámit-e a warrans, igen vagy nem ? Mert ha nem számit be, akkor kérdezem én a t. képviselőházat és a t. rjénzügyminister urat: megőrült az a bank, hogy vegyen ilyen közraktári zálogjegyeket ? Akkor tisztára arra volna szorítva, hogy csak a tartalékalap terhére vásárolhatna ilyen jegyeket, és akkor már ez nem banküzlet. Ezt tehát, véleményem szerint, tisztázni kell, mert annak, hogy az Osztrák-Magyar Bank a közraktári jegyeket nem eszkomptálja, a legfőbb oka az, hogy maga a bank idegenkedik tőle, mert nem tudja használni, mint bankszerű fedezetet, a kezelés pedig nehézségeket okoz. A múlt évben, a mint már bátor voltam felsorolni, a bank több százezrekre menő ilyen közraktári zálogjegyeket tényleg eszkomptált. Most fölmerül egy másik praktikus kérdés, t. i. az, hogy ha a zálogjegy be nem váltatik a lejárati ideig a banknál, akkor mi történik azzal a zálogjegygyei ? Ugyebár, miután a közraktári zálogjegy két részből áll, úgymint cédule és 62*