Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-113

Ü3. országos ülés 1911 marczius 3-án, pénteken 489 már haza "sem hozhatja, mert az adóekzekutor a háta megett már várja a pénzt. Ezenkívül mázsálásoknál, elszámolásoknál mennyi mindenféle megrövidítésnek van a szegény nép kitéve! A törvényhozás bölcsesége pártkiilönbség nélkül akar ezen a bajon segíteni. Ez a szakasz, a melyet tárgyalunk, hivatkozik arra a törvényre, a melynek végrehajtásaként adatik meg a banknak az a jog, hogy közraktári zálogjegyeket giroszámlája javára átvehessen és leszámítolhasson. Az 1899. évi XXXVII. t.-cz. 2. §-a már foglalkozott ezzel a kérdéssel és az 1893. évi I. t.-cz. és az 1899. évi IV. t.-cz. alapján ideiglenesen meghagyott szabályok szerint ez a zálogjegykérdés törvényhozási intézkedések tárgyát képezte s a kereskedelmi törvény intézkedésének alapján szabályozást is nyert. Már most a törvényhozásnak akkor, mikor ezt a warrans-intézményt a bank szolgálatába akarta állítani, épen az volt az igen nemes intencziója, hogy a birtokososztályt és különösen a szegény néprétegeket megóvja a kizsákmányolástól az által, hogj^ a szegény nép gabonáját közraktárba helyezhesse el, arra megfelelő előleget kapjon és azután, mikor a konjunktúrák megfelelő értékesítést biztosítanak, utólagos leszámolás mellett megkapja azt az értéktöbbletet, a mely őt isten és ember előtt megilleti. Ez az instituczió, a melynek szolgálatába kellene, hogy az Osztrák-Magyar Bank álljon és a mely abból állna, hogy ezeket a közraktári zálogjegyeket az Osztrák-Magyar Bank eszkomptálja, illetőleg vegye meg, igy, a mint az jelenleg van, a lehető legnagyobb fiaszkót csinálta, a melyet valaha törvényhozási intenczió ellenére fiaszkó néven ismertünk. Hogy ajtóstól rohanjak a házba, míg a régi időben, a kimutatások szerint, 1906-ban 28 drb közraktári zálogjegy 625.300 koronával, 1907-ben 162 drb 3,338.000 korona értékben eszkomptáltatott, addig 1908-ban már csak egyetlenegy, 1700 koronára menő közraktári zálogjegy számitoltatott le, 1909-ben és 1910-ben pedig a kezemben levő mérlegek és zárszámadások hiteles tanúsága szerint egyetlenegy darab közraktári zálogjegy sem lett már a bank által eszkomptálva. Már most, ez a meztelen tény, minden politikai és pártvonatkozástól eltekintve, a törvényhozásnak és a kormánynak okvetlenül kell hogy feltűnjék, és gondoskodás tárgyát kell hogy képezze, hogy ezen a dolgon segítsen, és illetőleg a megfelelő intézkedéseket léptesse életbe. Hozzáteszem, hogy ezt a sajnos állapotot Ausztriában is észrevették, és ott maga a pénzügyminister is igen keserűen panaszkodott a felett, hogy tényleg a törvényhozásnak ez a rendelkezése csődöt mondott, és teljesen hiján van a bank mindenfele közraktári zálogjegyeknek, a melyek nem kerülnek eszkomptálás alá. Megjegyzem, hogy Magyarországon tulajdonképen csak egyetlenegy közraktárunk van, a budapesti közraktár, a mely warransokat bocsát KÉPYH. NAPLÓ 1910 1915. V. KÖTET. ki, mig ellenben Ausztriában több van, igy van Bregenzben, Saatzban, Triestben, Wienben és gondolom, Linzben, a melyek Ausztria és Magyarország között megosztják a közraktári zálogjegyekre adandó hitelezés ügyét is. Itt mindjárt kell mutatnom, hogy a kezemben levő üzleti jelentés szerint. Meczenzeffy főtitkár jelentése szerint, ezen osztrák közraktárak közül a saatzi, bregenzi, sőt a triesti is 1895-ig azon jelentés alatt állanak, hogy azoknak üzemét majdnem be kellett szüntetni mert semmi néven nevezendő megkeresés hozzájuk ilyen irányban nem érkezett. Hogy ez mennyiben felel meg 1895 óta a tényleges helyzetnek, nem tudom, de majdnem lehetetlen, hogy ismerve a saatz-vidéki nagy komlótermést és a triesti kikötő óriási koloniális árukereskedelmét, hogy itt a közraktárakban zálogjegyek egyáltalában ne kerülnének bankeszkompt alá. De hogy Budapesten miként áll ez a dolog, azt látjuk mert előttünk fekszik az a tény, hogy Budapesten egyetlenegy ilyen közraktár van, a mely a Leszámitolóés Pénzváltó Bank monopóliumának van kiszolgáltatva és ez az instituczió már csak azért sem fungálhatott jól, mert, hogy egyebet ne mondjak, az üzleti szabályok értelmében czukorra, lisztre, s gyapjúra hitel nem adható, vagyis, ha Magyarországon a közraktárba valaki el akar helyezni czukrot, lisztet vagy gyapjút, erre nem kap hitelt és ennek a warransát nem eszkomptálják. Csodálatos dolog t. képviselőház, hogy létezhetik üyen közraktári instituczió a kormánynak — mondjuk — felügyelete alatt, a nélkül hogy észrevennék azt, hogy Magyarországon három ilyen fontos termékre egyáltalában egy krajczár előleget már csak azért sem lehet kapni, mert ezen üzletek át vannak hárítva az osztrák közraktárak hatáskörébe és nekünk a mi rendkívül nagy czukor- és lisztexportunk mellett ezen intézménynek esetleg áldásos intézkedéseit élvezni egyáltalában nem lehet. Már most, tűnődtem és tűnődnek sakan a felett, hogy mi lehet az oka annak, hogy ezen közraktárak nem prosperálnak, mert hiszen tudjuk, hogy Budapesten a Leszámítoló és Pénzváltó Bank városi kamatgaranczia mellett áll fenn és több éven át a várostól ezen kamatgarancziát tényleg élvezte is, a mi annak jeléül veendő, — ugy-e bár — hogy ez a budapesti warránsüzlet még a Leszámítoló és Pénzváltó Banknak sem lenne jövedelmező üzlete, mert hiszen kénytelen volt a város a kamatgaranczia révén ezen intézet exisztencziáját támogatni, illetőleg fentartását biztosítani. Csak az utolsó években, a mikor kifogás merült fel a Leszámítoló és Pénzváltó Bank mérlege ellen, történt meg,, hogy a főváros kimutatta, hogy a bank élvezi a megfelelő kamatjövedelmet és megtagadtatott részére a kamatgaranczia megadása. Ezt a nagy kérdést illő és érdemes behatóan megvitatnunk, hogy mi lehet az oka annak, hogy az az instituczió nem prosperál, illetőleg egyáltalában meg sem közeliti azt a czélt, a melyet a törvényhozás az ő számára kijelölt '! 62