Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-108

108. országos ülés 1911 február 22-én, szerdán. 341 a jelzáloghitel teljesen el vonatott és egy külön kiszakított alapból fedeztetett és pedig akként, bogy ma már a záloglevél-kibocsátási jog alapján az Osztrák-Magyar Bank a magyar gazdaközönségnek jóformán semmit sem ad, mert semmit sem adhat. Ugyanis 300 millióig kontingentálva lévén a záloglevél-kibocsátási jog, ez már ki van merítve ugy, hogy ma a mezőgazdaság csak abban a jelzáloghitelben részesülhet a banktól, a mit annak annuitásokban visszafizetnek. Ez 1810-ben — talán az államtitkár ur is meg fogja erősíteni — talán 17 milliót tett ki, a melyből 13 millió Magyarországra és négy millió Ausztriára esett. Ausztriára azért esik kevesebb, mert ott sokkal olcsóbban tudják megkapni a jelzáloghitelt, mint Magyarországon a minek, az én meggyőződésem szerint, az az oka, hogy nálunk helytelen alapokon nyugszik a záloglevél-kibocsátási elmélet, mert Ausztriában, a mint méltóztatnak tudni, a tartományi és községi hitel által is fedezve van a záloglevél, vagyis tartományi és községi jótállás alá helyeztetett ott a záloglevél, azonkívül átruházható, a mi nálunk meg van tiltva, ugy hogy Magyarországon a bank azt a 13 milliót is, a melyet még ad a mezőgazdasági hitelnek, méregdrága kamaton adja és pedig jelentékeny drágább kamaton, mint Ausztriában. Hogy a jegybank ezen kötelezettségének megfeleljen, vagyis hogy a mezőgazdasági hitel érdekeit is szolgálja, okvetlenül uj remediumokról kell gondoskodnunk, mert az a háromszáz millió kontingens ki lévén merítve, ha meg akarjuk tartani ebben az első czikkelybea azt, hogy a jegybanknak kötelessége a mezőgazdasági hitelről gondoskodni, valamely programmot hallanunk kell, mert lehetetlenség, hogy velünk a t. pénzügyminister ur el akarja hitetni azt, hogy a bank 13 millió korona értékű záloglevéllel évenkint kielégítheti a magyarországi hiteligényeket. De nekem egy más és különleges panaszom is van az Osztrák-Magyar Bank ellen épen a zálog-' levelekkel kapcsolatosan. A záloglevélüzlet a leglukrativebb üzlet, a melyet valaha feltaláltak. A. záloglevél-kibocsátó intézet az ő záloglevelét tovább adja idegen tőkéseknek ós igy kamatjövedelmét eladja akként, hogy megtart magának egy minden rizikó nékül való kamatjövedelmet, egy részét pedig átruházza a záloglevél vásárlójára, pedig a törvényhozás Magyarországon éppen azt akarta mellőzni, hogy a jegybank ne csináljon ilyen záloglevél-üzleteket a külfölddel, hanem a zálogleveleket tartsa a tárczájában, mint bankfedezetet. S ezzel szemben mi történt ? Történt az, hogy 1910-ben a jegybanknak összes bankfedezetül szolgáló záloglevele kitett négy millió koronát, tehát 296 millió koronára menő záloglevelet a bank egyszerűen eladott és 4 millió koronát tartott meg összesen bankszerű fedezetre. Ez egészségtelen állapot. Nem mondom és soha nem mondtam, hogy a teória szempontjából a jegybanknak feladata volna a zálogüzlet kezelése. Ott azután, a mikor önök azt a konkluzumot vonják le, hogy az Osztrák-Magyar Banknak azért nem volna szabad foglalkozni jelzálogüzlettel, mert a magyar intézetek bőségesen és olcsón látják el e tekintetben a magyar piaczot, ott már, bocsánotot kérek, de kontravotumot kell adnom, mert ellenkezőleg, ha valahol van terület, ez a terület az, a hol az eladósodott középés kisbirtokos osztályon az által kell segítenünk, hogy a jelzálog-üzletben űzött visszaélésekkel szemben ezt a szegény birtokososztályt megvédelmezzük, mert a mélyen t. államtitkár nr és minister ur sem fogja megtagadni, hogy a magyar piaezon a jelzálog-üzlet nem áll egyébből, mint kölcsön-nyújtásból, a bankráta felett egy százalékkal. Ez az annuitásos kölcsön kulcsa, s ezen alapszik az egész hitel-üzlet. Teljesen jogosult tehát a mezőgazdaság érdekképviseleteinek az a félj aj dúlása, hogy akkor, a mikor más államok a mezőgazdasági hitel számára a bankráta alatt biztosítanak egy kamatkedvezményt, hogy akkor mi legalább védelmezzük meg ezen magyar mezőgazdaságot attól, hogy Magyarország ne legyen azon sajnálatos példája egy országnak, a hol a birtokososztály pénzén, vagyonán és adóján tartatik fenn egy jegybank, neki pedig az a szerencse jut osztályrészéül, hogy 1%-kal magasabban a bankráta felett fizetheti adósságát az, a melynek első helyen való betáblázásra van joga. (Ugy van I a bal-és aszélsőbalóldalon.) Ezen a dolgon feltétlenül segíteni kell és tisztelettel kérem is a t. pénzügyminister urat, legyen szíves felvilágosítani minket, hogy e tényállással szemben mi az, a mit a bank a jelzáloghitel révén a mezőgazdaságnak nyújtani fog, mert e törvényjavaslat ebben a tekintetben nekünk abszolúte semmiről sem ad felvilágosítást. Hátra van még egy tétel s ez a közraktári zálogjegyek kérdése. Itt még érdekesebb és egyúttal még elszomorítóbb adatokat fognak hallani a t. képviselőtársaim. A magyar törvényhozás a banknak biztosította azt a jogot, hogy közraktári zálogjegyeket is eszkomptálhasson, illetőleg vásárolhasson a mezőgazdasági hitel javára, mert a mi varrans szisztémánk, a mint azt eredetileg a törvényhozás czélozta, tulaj donkép a warrant agricole-t jelentette, mert a varrans anyagát nálunk mindig gabona képezte. És, t. képviselőház, mégis mit látunk e téren ? Valóban, mélyen elszomorító, hogy a bank mérlegeiből — és a t. államtitkár urnak erre nézve szívesen fogok adatokat szolgáltatni — megállapítható, hogy ne mondjam azt, hogy én állapítom meg, a következő. (Halljuk ! Halljuk !) Daczára annak, hogy az Osztrák-Magyar Banknak rendkívüli kedvezmények vannak biztosítva e közraktáriJ zálogjegyek tekintetében, — a minő pl. a 15 napi kamatkötelezettség, a mi rendkívül fontos dolog, a mennyiben ha előbb váltatik be a varrans, 15 napra mégis kell kamatot fizetni — mégis az évek folyamán, mint a hó a meleg napokon, ugy olvadt el a bank működése a közraktári zálogjegyekre vonatkozólag. Még 1909-ben 711,000 korona érték erejéig