Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-96

96. országos ülés 1911 február 8-án, szerdán. 21 Hantos Elemér, báró Madárassy-Beck Gyula és Hegedüs Lóránt t. képviselőtársaim nem képesek eltüntetni azzal a bódító illatú parfümmel sem, a melyet a közös bank iránt érzett mérhetetlen szerelmükből, mint kifogástalan gavallérok, ráfecskendeztek. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) E törvényjavaslatból nem árad ki az az üde szabad levegő, a melylyel ez a beteg nemzet a maga fáradt tüdejét felfrissíthetné. Nem való ez másra, mint hogy a nemzet tovább vonszolja régi terhét, beletörődjék abba és azzal vigasztalja magát, hogy kedvelt hivei vagyunk az uralkodónak. (Igás! TJgy van! a szélsöbaloläalon.) A minap azt mondotta a munkapárt egyik t. szónoka, hogy ne nyargaljunk a szavakon.. Aláírom ezt a tételt és épen azért mutattam rá az előbb a letagadhatatlan tényekre. Arra kérem azonban a t. munkapártot, hogy akkor ő se nyargaljon, ne dicsérje fel a törvényjavaslatot .. . (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Kun Béla: ... ne cziczomázza fel a sovány gebét ezüstös csillogó szerszámmal, mert az csak a méltóságosan léj>kedő nemes fajlóra illik, a gebe jjediga csillogó szerszámmal is csak gebe marad. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ismerje el a t. munkapárt, hogy ő csak gebét kapott Bécsben, a mely nem lesz képes a magyar népnek gazdasági válságok kátyújába jutott szekerét a szárazra kihúzni, hanem legfeljebb arra lesz jó, hogy tovább baktasson velünk, saját hazánkban elszegényedett, üldözött vándornéppel a járhatatlan rossz utakon, kottyanóból kottyanóba addig, mig a gazdaságilag erős, független nemzetek szilaj paripáktól vont diadalszekéren vagy pedig a nemzeti erők gőzétől hajtott gyorsvonaton rohanva robognak tova, megszerezve polgáraiknak azt az elégültségét, azt az egészséges hitelviszonyokon felépülő közgazgasági erősödést és izmosodást, a mely nálunk csak álom, messzelévő, el nem érhető ábránd, olyan, mint a mesebeli tündéralma, a melyet csak ábrándjainkban nézhetünk, de ha kezünket ki akarjuk nyújtani érte, akkor komoran és ridegen ránkmordul a lajtántúli őr: »Halt, wer da!« Vigyázz, különben lövök! és életünket az osztrák gyámság nehéz súlya alatt görnyedve vonszoljuk tovább. (Ugy van! bal felöl! Mozgás és zaj. Derültség jobbfelöl.) Hiába mosolyognak, t. túloldali képviselőtársaim, az igazság az, hogy ebből a törvényjavaslatból mireánk egyéb nem háramlik, csak az a kötelezettség, hogy: Mául haltén und weiter dienen! A szánkat befogni és tovább szolgálni és a szánkat megint csak akkor kinyitni, ha a haditengerészet és a hadsereg százmillióit szavazzuk meg a bécsi udvar számára. (Zaj. Elnök csenget.) Nem cselekesznek lelkiismeret ellen való dolgot a t. munkapárti képviselő urak, ha nem nyargalnak szavakon és nem mondják, hogy dicsőség és diadal ez a törvényjavaslat, hanem megmondják nyíltan, hogy többet akartak, de üres marokkal bocsátották el őket Bécsből, fügét mutattak nekik, fogadja tehát az ország a törvényjavaslatot mint szükséges rosszat, mint a bankszabadalom meghosszabbításának paragrafusos silány eszközlőjét. Ez volna az egyenes beszéd! E helyett mit találunk? Agyondicsérést, felmagasztalást a közös bankról ós kárhoztatását az önálló nemzeti banknak. Azt mondják munkapárti képviselőtársaink, hogy a benyújtott törvényjavaslat teljesen megfelel a magyar nemzet kívánalmainak. (Zaj. Elnök csenget.) Azt mondják azután, hogy az önálló magyar nemzeti bank veszélyezteti a magyar nemzet érdekeit, mert nagy rázkódtatásokat okoz. Tehát a t. munkapárti képviselőtársaink oda lyukadnak ki, hogy a mikor az önálló magyar bankot ellenzik és a közös bankot védik, a mikor az önálló magyar bankot elveszik tőlünk és cserébe visszaadnak nekünk közös bankos morzsákat: akkor voltaképen a nemzetvédést és honmentést teljesítik. Ez éjien olyan, mint ha valaki valakinek a jogos tulajdonából elvesz pl. 100 koronát, és azután nagy kegyesen visszaad az elvett pénzből 10 koronát, azt mondván, légy hálás, hogy kisegítettelek e kis pénzzel, hogy nem hagytalak csupaszon és hogy igy jól megvédelmeztem a zsebedet. Azon bizonyos rázkódtatásokkal pedig, a melyeket az önálló magyar nemzeti bank felállításával szemben a munkapárti túloldalról felhoznak, ugy vagyunk, mint a népmesék a gonosz mostohával. (Zaj. Halljuk! Sálijuk! a baloldalon.) Elnök: Kérnem kell a t. képviselő urakat, szíveskedjenek figyelemmel meghallgatni a szónokot. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Kun Béla: Hát t. képviselőház, a gonosz mostoha . . . Posgay Miklós: Rosenberg a gonosz mostoha! (Derültség.) Kun Béla: A nép szójárása szerint a gonosz mostoha a gondos őrködő jó anyát színlelte és azt mondta, hogy azért nem adja férjhez a lányát, mert félti a házaséletbe való átmenetel első rázkódtatásától. (Zajos derültség.) Holott, t. képviselőház, ez a mostoha anya csak azért akarta, hogy leánya megmaradjon leánynak és ne kövesse az ő természetes élethivatását, mert azt akarta, hogy ne kelljen kiadnia az ő jussát, az ő örökségét, a melyet eddig ő kezelt, a melyből eddig ő húzta a hasznot, a melyről tudta, hogy ha a leány férjhez megy, akkor már nem dúskálhat abban a haszonban, a melyet leányának jogos öröksége révén élvezett. T. ház ! Ausztria is, miként a ravasz mostoha, azért ellenzi a mi önállóságunkat, mert tudja, hogy akkor Magyarország részére ki kellene adni az ő törvényes jussát és örökségét. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Yége volna az ő nyerészkedésének, hoppon maradna az ő kapzsi-