Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-103

103. országos ülés 1911 ft álláspontja minden tekintetben csak- megerősö­dött. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nem vagyok hivatva, hogy a függetlenségi és 48-as, úgyneve­zett Justh-pártnak igazait itt megvédjem ; nincs is rá szükség. Azonban ki kell terjeszkednem arra, hogy a koalicziós ministerek mellett kik voltak azok a ponderans elemek, a kik a mi 48-as elemeink felett oly nagymérvű közgazdasági és közjogi ismeretekkel rendelkeztek. Ezeknek az uraknak túlnyomó része most is helyet foglal a parlament­ben, a minek részemről csak örülni tudok. Azon­ban sajátságos, a jelenlegi bankvitában, a mely már nemcsak hetek, hanem hónapok óta húzódik, ezek közül a ponderábilis urak közül, a kik nem voltak ugyan felelősek, de a felelősséget mégis viselni tartoznak, egyetlenegy sem emelkedett az általuk annyira imádott és most is imádni készült közös bank védelmére. Pedig épen ezeknek az uraknak mindegyike kivétel nélkül tapsolt az 1906. évi trónbeszédnek és az arra következett válasz­feliratnak, a mely pedig kategoricze biztositotta Magyarország részére az önálló gazdasági beren­dezkedést. Hát most mi estünk inkonzekvencziába, a kik folytonosan megtartottuk elvhűségünket, vagy pedig azok az urak, a kik most tapsolnak annak a körülménynek, hogy sikerült gazdasági önálló berendezkedésünket egyszer s mindenkorra meghiusitani ? így fest az előadó ur által konstatált pondera­bilitás a numerabilitás felett. Én ezzel a kérdéssel tovább foglalkozni nem akarok, hiszen eléggé izga­tott a parlament mostani hangulata, felzavarták a vizeket a túloldalról, ezáltal éket akartak ütni a két függetlenségi párt közé, a mi azt hiszem, kevéssé sikerült. A magam részéről a függetlenségi párt szempontjából ennek csak örülök. Hogy az a kiküldött zsűri miféle eredményeket produkált, nem érzem magam hivatva, hogy ezzel részleteseb­ben foglalkozzam. Én, méltóztassék megengedni, csak a leg­őszintébb elismerésemet és gratulácziómat fejezem ki Lukács László minister urnak, hogy olyan zseniálisan sikerült neki megválasztatnia a zsűrit, hogy azok azután az ő álláspontját minden tekin­tetben fedték, és sikerült minden tekintetben meg­felelő rezümét produkálni, a mely fedte ugy az ő álláspontját, mint az ellentétes álláspontot. Hiszen Magyarországnak olyan kevés nagy embere van, hogy ezeknek a nagy embereknek a presztízsét semmiféle szempontból letörni nem szabad és nem lehet. Én csak örülni tudok annak, hogy sikerült biztosítani a közélet és a politikai élet terrénumán ezeknek az uraknak további szereplését. T. képviselőház ! Voltaképen ezek a kérdések a legszorosabb kontaktusban vannak az önálló bank kérdéséve], azonban szükségesnek tartottam a jelenlegi politikai viszonyokkal kapcsolatban ezeket elmondani. Most méltóztassék megengedni, hogy mindezek után igen röviden áttérjek határo­zati javaslatom megokolására. Határozati javas­latom a tiszta aranyvaluta megvalósítását czé­lozza, Az 1892 : XVII. t.-cz. 20. §-a kifejezetten )ruár 16-án, csütörtökön. 213 fentartotta az egyforintos pénznek, mint érték­pénznek, további törvényszerű és kötelező fizetési eszköz gyanánt való elfqgadását. Az én határozati javaslatom oda konkludál, hogy mikor azt állítja a kormány és tényleg szándéka is, hogy valutánkat tiszta aranyalapra fektesse, akkor tisztítsuk meg valutánkat azoktól az elemektől, a melyek ezt meg­nehezítik. Ilyen elemnek tartómén az egyforinto­sok további érvénybentartását és azok kiküszö­lését czélozza határozati javaslatom. Ezt czélozza a pénzügyminister ur által benyújtott törvényjavas­lat is. T. ház ! A Banque de Francé már 1897. óta, a mikor szabadalma megujittatott, maga szakított az u. n. prémiumos politikával. Magának az ezüst egyforintosnak, mint kuráns, illetve értékpénznek fentartása pedig nem egyéb, mint a prémium­politikának egyik ágazata. De hogy milyen nagy súlyt fektetnek más államok is, így a velünk legközelebbi konnekszus­ban lévő Németország az aranyvalutára, és hogy a német Reichsbank jegyei csak aranynyal fedez­hetők : rámutatok az 1909 január elsején hozott, a német bankstatutumot módosító törvényre, a mely 1910 január 1-től terjedő Imtálytyal kimondja, hogy a Reichsbank alapszabályainak 18. szakasza módosittatik, vagyis hatályon kivül helyezi az u. n. ezüst tallért, mert hiszen ez akadályozta meg nálunk is az aranyvalutának tökéletes behozatalát. Tehát már a külföldön is érvényesül ez az irányzat és tökéletesen helyes a pénzügyminister ur azon intencziója, hogy a most benyújtott tör­vényjavaslattal szaporítja egyrészt a váltópénzek tömegét, a mely a forgalom lebonyolítására fel­tétlenül szükséges, másrészt az egyforintosok demonetizálásával tökéletesíteni akarja a mi arany­valuta-rendszerünket. T. képviselőház ! Az egész bankvitában vol­tak olyan momentumok, a melyekre azt lehetne mondani, hogy kerülgették a kérdést, mint a forrókását. Onnan átról nevezetesen azt a kérdést hallottuk feszegetni, hogy a bizonyítási teher abban a tekintetben, hogy az önálló bank jó, bennünket terhel. Voltaképen nem állottunk itt mással szemben, mint egy járásbirósági tárgyalás­sal, a hol a két fiskális mindig csak azon veszek­szik, hogy kire hárul a bizonyítási teher ; soha­sem azt vitatják, hogy kinek van igazsága, hanem hogy ki tudja az igazságot jobban elcsavarni, így járnak el a bizonyítási teher tekintetében a bankkérdésnél is. Csakhogy méltóztassanak meg­engedni, itt mi egy bizonyos előnyben vagyunk, mert minden országnak ugy közjogi, mint gazda­sági berendezkedésénél a prezumpezió, a megmásit­hatlan vélelem az önállóság mellett szól. Ezen önállósággal szemben önök kötelesek bizonyítani, hogy egy országnak bármely terén való berendez­kedésében czélja nem az önállóság, hanem a közös­ség, az alárendeltség. (Ugy van ! Ugy van ! a bal­oldalon.) Az önállóság prezumjjezióját önök odaát állandóan tagadják, azt mondják : nem kell önállód

Next

/
Thumbnails
Contents