Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-100

142 100. országos ülés 1911 február 13-án, hétfőn. földi tapasztalatok teljes mértékben felhasználtatnak és értékesíttetnek, mint a hogy azt a t. kereskedelemügyi minister ur felszólalásában tényleg meg is tette. A vita folyamán sok szó volt a Benedikt-féle formuláról. (Halljuk! Halljuk !) Első felszólalásomban nem foglalkoztam vele, most is esak röviden akarok rátérni. Talán nem is egészen fölösleges megjegyeznem — lehet, hogy igen sokan különben is tudják, — hogy az, a kiről itt szó van, Benedikt — akár ő tőle ered a formula, akár nem — mindenesetre az európai pénzpiacznak egyik legkitűnőbb ismerője, a ki évtizedek óta az ezzel összefüggő kérdéseket tanulmány tárgyává tette, a kivel én annak idején Stein Lörincz előadását együtt hallgattam. Azt, hogy Benedikttől származik-e a formula vagy nem, kétségbe vonták ; Kossuth Ferencz t. képviselőtársam egyenesen visszautasitja ezt és azt mondja, hogy azok a megállapodások, a melyek benne vannak a zárjegyzőkönyvben, Benedikt nélkül jöttek létre. Van azonban ott olyan intézkedés is, a melynél a Benedikt atyaságát kétségbe vonni nem lehet és a mely messzeterjedő intézkedéseket kivan arra az esetre, ha a pénzrendszer tekintetében Ausztria és Magyarország között differenczia volna, vagy ha két különböző pénzrendszert honosítanának meg. A mi az első intézkedéseket illeti, melyeknek inkább törvényes szankcziójuk van, bátor vagyok megjegyezni, hogy ha két államnak különböző pénzrendszere van, magától értetődik, hogy minden állam csak azt a pénzt fogadja el, a mely nála a törvény erejével, a fizetési eszköz erejével bir. De különben is ennek olyan nagy jelentőséget nem tulaj donitok ; mert melyek a mi a tartozásaink és mi azoknak természete ? Azt hiszem, itt egy kis tévedés szokott a mi jmbliczisztikánkban és felfogásunkban mutatkozni. Szó van az osztrák államadósságról és Magyarország hozzájárulási arányáról. Már most, ha arra számíthatunk, hog}^ ez meg fog változni, hogy t. i. a magyar blokk, mint magyar önálló adósság fog szerepelni, akkor tehát ezen a czimen külön érintkezésünk, azaz leszámolásunk Ausztriával nincsen, marad csak a közös kiadásokhoz való hozzájárulás. Erre nézve az a nézetem, hogy mi természetesen Ausztriának nem tartozunk semmivel, ez nem Ausztria iránti tartozás, hanem itt egy magasabb államkapcsolat van, a melynek fentartásához hozzájárul Magyarország és hozzájárul Ausztria. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbahldahn.) Mindkét állam tulaj donképen önönmagának fizet, nem másnak. (Ugy van ! ügy van ! a bal- és a szélsobahldalon.) Mi fizetjük magunknak azt, a mi szükséges a hadsereg fentartására stb. és ugyanígy Ausztria. Már most nagyon furcsa volna, ha valamely állam magának nem a maga pénzében fizetné a tartozást. Azonkívül talán nem is volna hátrányos ; sőt ennek a rendezésnek épen talán az az előnye volna, hogy kézzelfogható volna, hogy a -mit Magyarország a közös ügyekre fordít, azt itt Magyarországon kellene elkölteni. (Helyeslés a baloldalon.) Ez volna előbb-utóbb ennek a rendezésnek a következése. Mindig abból indulunk ki, mintha a magyar pénzjegynek csak rosszabbnak kellene lenni: ez is magyar speciális felfogás. Ezzel szemben Bilinski azt mondta, hogy nem látja be, miért kellene a magyar jegynek kevesebb értékkel bírni, mint az osztráknak. Ilyen felfogásokat, mondom, leginkább itt lehet hallani. De tegyük fel, hogy így volna, nagyon természetes, hogy az az összeg, á melyet a hadseregre fordítunk, nem volna elegendő, mert a pénzérték csökken; akkor mi ebben az elértéktelenedett pénzben nagyobb összeget állítunk be; de ez tényleg nem jelent nagyobb tételt, nagyobb áldozatot az ország részéről. Már most következik az a titkos része a formulának, melyet Benedikt ugy állapit meg, hogy azt mondja: kívántatik a két állam részéről, hogy oly megegyezés jöjjön létre, a mely megegyezés alapján egymást kárpótolják, egymást megóvják azoktól a hátrányoktól, a melyek a valutakülönbözőségből származnak. Azt hiszem, bárki, ki ezzel a kérdéssel foglalkozott, tudja, hogy az ilyen diszázsióval terhelt papírpénz hatása kiterjed az egész gazdasági életre. Kezdődik a termelésnél, folytatódik a forgalomnál, a jövedelemeloszlásnál és végződik a fogyasztásnál. A termelés minden egyes részére, minden zugára, visszahat a mezőgazdaságnál ép ugy, mint az iparnál, kereskedelemnél stb. Olyan szakember, mathematikus még nem tűnt fel, a ki ezeket a hatásokat kiszámítani tudja. Ez teljesen kiszámíthatatlan és ezért csakugyan joggal lehet azt mondani ad impossibilia non datur obligatio, ezt kiegyenlíteni nem lehet. Csak egy példát kell szemünk elé áUitani. Ha egy konkurrens osztrák czukorgyáros Róbert vagy Schöller nem volna ezentúl versenyképes, azt hogy lehetne kiegyenlíteni, hogy lehetne kárpótolni ? Milyen czimen lehetne ezt Magyarországtól követelni vagy viceversa ? Azt különben helyesen hangsúlyozta a t. előadó ur, hogy azok a változások, a melyek a papírpénz elértéktelenedése következtében a külforgalomban mutatkoznak, többnyire csak helytelen számitások vagy egyes olyan osztályoknak megrövidítései, melyek nem képesek a maguk jövedelmét abban az arányban fokozni, mint a minőben csökken a pénz értéke. A mi pedig a külkereskedelem terén történik, hogy valaki, a ki eddig nem tudott czukrot kivinni Ausztriába, azt kiviszi, az is természetesen csak téves számításon vagy mások megrövidítésén alapulhat, a mely természetesen csakhamar felderittetik, és azok a relácziók nagyobb zavart a forgalomban nem tehetnek. Azonban ez a része a Benedikt-féle formulának sem olyan, mely visszarettentőleg hathat azokra, a kik meg vannak győződve arról, hogy a gazdasági élet terén nekünk bizonyos czélunk van és mi ezt a czélt szem előtt nem akarjuk téveszteni, mert ha méltóztatnak körülnézni, akkor láthatják, hogy a legkisebb nemzetek, tekintet nélkül