Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-100

116 100. országos ülés 1911 február 13-án, hétfőn Áttérek arra a kérdésre, a mely leginkább foglalkoztatta a t. házat. t. i. a kamatláb kérdésére. Bátran hivatkozhatom a t. házra abban a tekintetben, hogy nem szeretek itt túlságos teoretikus fejtegetésekbe bocsátkozni, végre is a t. ház akármilyen magas színvonalon állnak is képességei minden kérdésre vonatkozólag, de tudományos kérdésekben természetesen nem a ház dönt. Én tehát kerülöm az elvont fejtegetéseket, de fa kamat-politikánál és egyáltalán miután épen arról van szó a törvényjavaslatban, hogy mindazokat az eszközöket fel kell használnia a banknak, a melyek megvannak, fontos volt e kérdést tisztázni. Azért voltam bátor — daczára annak, hogy bővebb fejtegetésektől tartózkodom — mégis belebocsátkozni abba a kérdésbe, hogy melyek azok az előfeltételek, a melyek alapján Angliában a diszkontó politikának jelentősége kifejlődött, kimutattam, hogy Anglia mennyire dominál az aranypiaczokon, mennyire rendelkezik a legtökéletesebb közlekedési eszközökkel, hogy ez által igen csekély interkaláris kamatok terhelik az aranyszállítmányokat, mennyire vannak ott a legmegbízhatóbb arany kereskedők, gondoskodva van az afiinage-ról, ugy hogy London igazán a világ aranypiaczának központja. Már most ennek következménye, miután az arany úgyis oda szivárog, hogy ha valamely zavar áll be az aranymozgalomban, akkor az angol banknak csak jelt kell adnia az aranynak és az azonnal bejön. Az angol értékek az egész világon el vannak ismerve, azokban senkisem kételkedik, hogy teljes értékű értékek és aranyat képviselnek, a devizák az egész világon el vannak terjedve, ennek következtében mindenütt lehet angol devizát találni és ez mind biztosítja az angol piacz nagy szupremácziáját és ennek következtében épen csak egy kis intés kell a közönségnek vagy a piacznak és az arany legalább igen sok esetben, hiszen mindjárt rá fogok térni, odatér ; mindenesetre sokkal inkább oda, mint bárhova. Már most hogy fejeztem ki ezt ? Én ezt beszédemben akként fejeztem ki, a mikor ezeket a dolgokat elmondtam, hogy tehát mindennek az eredménye az, hogy Anglia kamatlábpolitikával tud czélt érni. És hogyan adja vissza ezt gróf Tisza István képviselőtársam 1 Azt mondja t. i. : az én t. barátom ép ily szerencsétlen téren mozog, a mikor azt mondja, hogy csak az angol bank dolgozhat kamatlábemeléssel. Ezt nem mondtam. Felolvastam az én szavaimat és gróf Tisza István képviselő ur szavait, ezek nem fedik egymást. Én azt nem állitottam soha, nem is állithatnám, mert értem a dolgot. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon,.) Az azonban kétséget nem szenved, hogy az összes államok közt Anglia hol az előfeltételek arra, hogy a kamatpolitikával lehessen czélt elérni, sokkal nagyobb mértékben vannak meg, mint bárhol a világon. ( Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldálon.) Hogy azért Anglia sem tud mindig czélt érni, azt be tudom bizonyitani, sőt be tudom bizonyítani azt, hogy az 1818-iki nagy angol ankéten, a melyre pénteken Hieronymi Károly t. kereskedelemügyi minister ur is hivatkozott, hogy ezen az ankéten igen kiváló nagy czégek képviselői Angliában, Londonban, azt mondták, hogy tulaj donképen az angol banknak semmi köze sincs a váltóárfolyamokra, sem a nemesérczek mozgalmára, kamatpolitikával nem is tud czélt érni, nincs is arra hivatva, nem is érti, csak utólag tudja, azt, a mi a piaezon létezik, azt mintegy legitimálva, de hogy a piaczra tudna olyan kamatlábat erőszakolni, a mely a viszonyoknak nem felel meg, az teljesen ki van zárva. (Helyeslés balfelől.) Különben ennél a kérdésnél még egy igen fontos körülményre kell figyelmeztetni. Leszek bátor itt egy kis táblát felolvasni, mely vonatkozik a nagyobb bankoknak a kamatlábára 1895-től 1907-ig. (Halljuk I Halljuk !) Ez a tábla a következőket mutatja. A franczia banknál a kamatláb volt átlagban 1895-től 1907-ig 2.77%, a németalföldi banknál 3.32%, a belga nemzeti banknál 3.38%, az angol banknál 3.41%, azután következik a német bank 4.29% és az Osztrák-Magyar Bank 4.13%-kal. Ha gróf Tisza István t. képviselőtársamnak az átlátszó szónokalata állana rendelkezésemre, akkor azt mondanám: hol van az a bolondokházába becsukandó franczia, hol van az a kicsavart észjárású magyar, hol van az a bornírt osztrák, a ki elhiszi, hogy ezek a számok megfelelnek a tőkekeresletnek és kínálatnak, illetve a tőkebőségnek ? Ezt senki sem fogja elhinni. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Nem is igy van a dolog. Majd felolvasok egy munkából, mely csak nemrég jelent meg. Egy hang (jobbfelől): A saját véleményét halljuk ! (Nagy zaj balfelől.) Kelemen Samu : Elég saját gondolata van ! (Elénk helyeslés balfelől. Nagy zaj.) Polónyi Géza: Próbáljon ön írni. (Nagy zaj. Elnök csenget.) Földes Béla : Munkáim nem szorulnak az ön elismerésére, azok el vannak ismerve a világon. (Éljenzés balfelől.) Ez a kis munka, mely 1899-ben jelent meg, Schmidt munkája : »Der Einnuss deT Bankund Geldverfassung auf die Diskontopolitik« czimmel. Előrebocsátja, hogy az emberek mit gondolnak, hogy melyek azok a tényezők, melyek a kamatlábra befolyást gyakorolhatnak.' Azt mondják ugyanis (olvassa) : »Der Zinsfuss ist nichts anderes, als der Leihpreis des Kapitals. Die Höhe dieses Leihpreises hängt ab vom Verhältniss des Kapitalangebotes zur Kapitalnachfrage.« Erre ő azt mondja (olvassa) : »Es ist nicht hier der Ort nachzuweisen, dass diese scheinbar so einleichtende Theorie der Zinsfussbewegung weder einer genaueren theoretischen Betrachtung standhált, — sie wird vielmehr alléin gestützt durch die Vieldeutigkeit des Wortes Kapital — noch mit den Tatsachen übereinstimmt, der Zinsfuss im kapitalärmeren, industriell ebenso hoch entwickelten Belgien ist niedriger, als im kapital-