Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-96

96. országos ülés 1911 február 8-án, szerdán. 1 mellett felhozunk, mert, a mint ő mondja, nem hiszi, hogy ebben a kérdésben a túloldalnak — már mint nekünk — önálló véleményünk is lehetne. (Felkiáltások balfdől: Nekik nincs !) T. ház ! Igazán nem vitatkozom az önálló véleményről a munkapárttal szemben. A nemzet Ítéletére bizom, döntse el az, vájjon kiknek van több önálló véleményük, nekünk-e, kik a nemzeti függetlenségnek és szabadságnak örök követelményei alapján állunk, vagy pedig önöknek, kik mindenkor — vallják meg — a bécsi körök akaratához simulnak. (Ügy van ! baljelól.) Ha pedig felteszszük, hogy a bankügyben a mi véleményünk nem önálló, akkor is azért nem önálló, mert a nemzet szivéből, mint a függetlenségi vágyak örök forrásából fakad. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Azt mondja továbbá Rónay t. képviselőtársunk : sohse beszéljünk itt; a mikor a nemzet meg fog erősödni, mint érett gyümölcs fog ölünkbe hullani az önáUó nemzeti bank. (Nagy zaj báljelöl.) Olyan programra és olyan eljárás alapján, mint a milyent a t. munkapárt vall és folytat, érett gyümölcsként sohasem fog ölünkbe hullani az önálló nemzeti bank, (ügy van I a szélsőbaloldalon.) hanem igenis, mi fogunk Ausztria ölébe hullani még jobban, (ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) mint a mennyire eddig hullottunk oda. En erre a közmondásra, a melylyel Rónay t. képviselőtársam élt, más közmondással nem felelhetek, mint azzal, hogy a ki azt várja, hogy a sült galamb szájába repüljön, sohasem fogja ezt megérni, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Az önálló bank sült galambját hiába várja Rónay Jenő t. képviselőtársunk és a munkapárt, sohasem fog az a nemzet szájába repülni, ha ugy cselekszünk, mint önök cselekszenek, hogy örökösen lemondunk, a közös bank szabadalmát örökösen meghosszabbítjuk, gazdasági erőinket fejlesztjük és nem teszszük alkalmassá ezt a magyar talajt arra, hogy itt a gazdasági függetlenségnek és önállóságnak sziklaerős várát felépítsük. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Wluzsa Gyula : Nagyon szép ! Nagyon hazafias beszéd ! Kun Béla : Azt is mondta Rónay Jenő t. képviselőtársunk, hogy ne panaszkodjunk arról, hogy az ország népe, a lakosság fogy, ne panaszkodjunk arról, hogy kivándorlás történik ebből az országból, mert hiszen a kivándorlók nagy része nem kenyér után, hanem csak kalandra vágyik. (Zaj és derültség jobbfelől.) Justh Gyula : A felső tízezerből, az lehet. KÚI1 Béla: Rónay Jenő t. képviselőtársam mondása kedélyességnek nagyon szép, de viccznek nagyon, de nagyon rossz . . . (Ugy van ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Wluzsa Gyula: Üljön bele egy Cunardnak a gyomrába három hétre ! Akkor majd meglátja, milyen kaland az ! KÚn Béla: . . . különösen t. képviselőtársam szájából, a kit évekkel ezelőtt mint a Délmagyarországi Közművelődési Egyesület egyik megalapítói át és elnökét ugy ismertem meg, mint a magyar hazafiságnak egyik vezérét és oszlopát. Mert ha azt hirdetjük, hogy azért alakítunk közművelődési egyesületet, — a mint hirdette Rónay Jenő igen t. képviselőtársunk — hogy a kultúra ereje által a magyar nemzethez fűzzük azokat is, a kik nem a mi anyanyelvünket beszélik, szóval a magyar nemzetet erősítjük : akkor ezzel a programmal homlokegyenest ellenkezik az. a mit a t. munkapárt padjairól mondott, a mi t. képviselőtársunk, hogy a kivándorlást csak kaladnak minősiti. A nemzet erejének fogyását, pusztulását, a mely épen a gazdasági közösség átkának egyik eredménye, (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) csak kalandnak minősiti abból a szempontból, hogy ezzel a minősítéssel a mi függetlenségi küzdelmünk jogosultságát tagadja. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Rónay Jenő képviselőtársunk azt mondotta beszéde további folyamán, hogy a közös bank az alapszabályok 1. §-a alapján kötelezve van arra, hogy bármiként változzék is a vezetőség, a magyar érdekeket paritásszerüleg fogja kezeim. Hát ez nagyon szépen hangzik a papiroson, de csak addig van meg a paritás, ezt mindannyian tudjuk, a meddig a bank érdeke kívánja. Magyarország jó adós, jó fizető, de a tiszta képet a paritásról csak akkor kaphatnánk meg, ha megtudnók, hogy mennyi a fix hitel és mennyi a bírálók által megszavazott hitel, az u. n. bírálói hitel, ha megtudnók, hogy e bírálói hitel révén mennyi jut Magyarországnak s ha erről részletes kimutatást kapnánk, a miről eddig még kimutatást nem kaptunk, csak akkor tudnók, hogy vájjon a paritás meg van-e tartva abban a tekintetben, hogy az Osztrák-Magyar Bank olyan mértékben segítse a magyar érdekek előmozdítását, a mily mértékben segiti a bírálói hitel révén az osztrák érdekeket. A mi a paritást illeti, e kérdéssel bővebben foglalkozni nem szándékom, mert hiszen előttem szólott t. képviselőtársaim foglalkoztak vele. De lehetetlen elhallgatnom azt, hogy a nyelvkérdésnél szintén nincs megtartva a paritás, (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) mert, ha szabad is magyarul levelezni, bizonyos, hogy a kötelező nyelv a német. És nagyon, de nagyon sok olyan intézkedése van az Osztrák-Magyar Banknak, melyek azt bizonyítják, hogy ez az intézmény, ha a hiteligényeket ki is elégíti, de elsősorban nem magyar, nem is közös, hanem valósággal osztrák intézmény. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A mi a készfizetés kérdését illeti, igazán a mosolyt fakasztja fel ajkunkról az a kijelentés, a melyet tegnap szólt Rónay Jenő t. képviselőtársam tett. Az eddigi beszédekből ugyanis nemcsak mi, de a munkapárt is kénytelen volt megállapítani, hogy a készfizetés kérdésében homlokegyenest levő nagy ellentétek vannak a munkapárt egyik vezére, gróf Tisza István t. képviselő ur, és a munkapártnak hatalmi feje, gróf Khuen-