Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-90

372 90. országos ülés 1911 január 31-én, kedden. Kornfeld Zsigmondra, a nagy pénzügyi szaktekintélyre, a ki véleményében egyenesen felvetette azt a kérdést, hogy gondolkoznunk kell, vájjon az önálló jegybank ne vegyen-e fel operáczióanyagába olyan váltókat, a melyek igenis hosszabb lejáratúak. Természetesen itt aztán a kamatlábbal és az alapszabályok megfelelő módositásával ép ugy biztositható volna a pénz állandósága. E tekintetben aggálynak csak akkor volna értelme, ha a hitelt igénybe vevő közvetlenül jutna a jegybankhoz, azonban legtöbb esetben a hitelkereső egy központi bankhoz, egy vidéki takarékpénztárhoz nyújtja be váltóját és ez a bank, amely reeszkomptot élvez, fordul visszleszámítolás czéljából a jegybankhoz. Ez a visszleszámitolást igénybevevő bank a jegybank kívánságainak igénybevételével fogja osztályozni a váltóanyagot és annak megfelelően fogja azt benyújtani, ugy hogy e tekinttetben aggályra nincsen ok. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az, hogy Magyarország ma még nem elég érett, nem elég erős arra, hogy a közös bankot megszüntesse: egy odadobott frázis, a melyet megczáfol azon adat, a melyre hivatkoztam és a melyet Lovászy t. képviselőtársam volt szives ismertetni, hogy t. i. nálunk tőkeszaporulatról kell beszélni. Megczáfolja továbbá az, hogy 1907-ben mikor pénzügyi piaczunkat az a gazdasági válság érte, mikor pénzintézeteinknek nagy részét a külföld a visszleszámolási hitelt elvonta, mikor azoknak épen a legnagyobb szükségük lett volna a jegybank támogatására, a közös bank több intézetet kizárt üzletköréből, mégis képesek voltunk önmagunk orvosolni bajunkat; meggyőződésem tehát az, hogy akkor teljes érettségünkről és teljes erőnkről tettünk bizonyságot, mert merem állítani, hogy a közös jegybank ugyan nem sokat segitett rajtunk. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azon kifogás, hogy tőkében nem vagyunk elég gazdagok, hogy ijiarunk fejletlen, csak részben igaz. T. i.« a mint már megállapítottuk azt a tényt, hogy nálunk tőkeszaporulatról lehet beszélni. Es ha nem vagyunk ma gazdagok, nem is vagyunk oly szegények, hogy ne volnánk képesek egy jól jövedelmező vállalat felállítására. Erre vonatkozólag egy konkrét bizonyítékkal is szolgálhatok. Hiszen a közelmúltban, mikorig az államadóssági kötvények bocsáttattak Id, beigazoltuk, hogy van tőkénk, mert hiszen közönségünk a 200 miihót 75%-kal jegyezte tid. Ily körülmények közt lehetetlen arról beszélni, hogy szegénységünk miatt nem tudnók az alaptőkét megszerezni. Lovászy Márton : De a 300 millió kvótaköltséget meg tudjuk ! JaczkÓ Pál : Azt meg kell szereznünk, mert ugy szól a formula. Ezen aggodalmakkal szemben eljutottam odáig, hogy oly érvekkel foglalkozzam, a melyek különösen fontosaknak látszanak, s a melyeknek komolyságát hirdeti a túlsó oldal. Ilyen elsősorban a gazdasági előnyösségről szóló teória, másodsorban fizetési mérlegünk passzivitása, azután a kamatláb emelkedésének kérdése, és végül az átmeneti nehézségek, a melyeket a közösség hívei szeretnek megrázkódtatásoknak nevezni. T. ház ! A felvett sorrend nem véletlen és nem önkényes. A szerint állapítottam meg a sorrendet, a mint ezen aggályoknak komolyságot tulaj donitok. Előrebocsátom, hogy a legkomolyabbnak tartom a legutolsót, t. i. az átmeneti nehézségeket. A szerint, a mint ezen aggodalmakkal szemben a megnyugtatás szempontjából szükségünk van, igyekezem érveimet csoportosítani és igyekszem az aggódókat megnyugtatni. (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) A gazdasági egység teóriájára kiterjeszkednem, azt hiszem, annál kevésbbé kell, mert e kérdéssel különösen foglalkozott gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársam, a ki nagyszabású beszédében kimutatta, hogy az a területi nagy egység egyáltalában nem. jelent olyan előnyöket, a melyekkel szemben hátrányok is ne jelentkeznének. De ennek konklúzió jaképen igenis leszűrhető, hogy a gazdasági egység sok hátránynyal jár, ezzel szemben az előnyök oly kis mértékben hozhatók fel, hogy e miatt még a kis Balkán-államok sem tartották helyesnek a csoportosulást, és, habár nemzetiségi kötelék tartaná őket össze, nem igyekeztek megszerezni egy szomszédos nagyhatalmat hiteligényeik kielégítésére. Féltették — igen helyesen — önállóságukat és inkább kisebb területre szorítkoznak, semhogy ezen teória alapján olcsóbb hitelt vehessenek igénybe. (Ugy van! balfelől.) Eizetési mérlegünk passzivitásával szintén röviden végezhetek, nemcsak azért, mert e kérdés szakértői maguk is elismerik, hogy ez a kérdés egy talány, a melynek megoldására nem voltak képesek, a legnagyobb és legbehatóbb tanulmányozások daczára sem. Tajjogatózás ez a sötétben, a melynek igazán nem lehet nagy jelentőséget tulaj donitani. Hiszen a kivitelre és a behozatalra vonatkozó statisztikai adatok maguk sem megbízhatók. Tehát meg nem állapitható a kettő közötti viszonylat. Napról-najira változhatik a bevitel és a kivitel. Azért teljesen fölösleges annak a teóriának nagy jelentőséget tulajdonítani. Egy gazdasági államban a nagy fagynak, vagy a nagy esőnek sokkal nagyobb jelentősége lehet kivitelünk szempontjából, mint bármi másnak. Nem kell egyebet felhoznom, csak azt, hogy a behozatal márólholnapra megváltozhatik, egy kis nemzeti felbuzdulás és kijelentése annak, hogy megelégszünk a mi iparczikkeinkkel, és akkor a behozatal óriási mérvben hanyatlani fog. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) Részletesen tárgyalta ezt a kérdést felszólalása során Beck Lajos t. barátom is. Azt hiszem, nagyon felesleges volna, ha hosszasan vitatnám ezen teória jelentőségének csekélységét. Földes Béla, európai hírű közgazdasági tudósunk volt ki meggyőzött arról, hogy a fizetési mérleg nem nyújthat elég pozitív alajsot arra, hogy azt mondhassuk,