Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-88

318 88. országos ülés 1911 január 28-án, szombaton. Majd meglátjuk a népszámlálás eredményeként, mily óriási előhaladást tett a románság elsősorban kedvező hitelviszonyainak következtében. Hasonlóképen a tót, a pánszláv intézetek is. Ezelőtt talán négy évvel gróf Bethlen István t. barátommal egy indítványt tettem a közgazdasági bizottságban, a melyet el is fogadtak és a legutóbbi évi statisztikai törvénybe bele is jött, hogy statisztika állitandó össze arról, hogy az utolsó 10 évben a száz holdon felüli birtokok közül hány került uj tulajdonos kezére és hogy az uj tulajdonosok milyen nemzetiségűek ? Szomorú kíváncsisággal várom, micsoda eredményeket fog hozni ez a következő évben talán már nyilvánosságra kerülő statisztika ? Be fogja bizonyítani, hogy itt egy előrelátó, öntudatos, lelkes, de velünk szemben ellenséges román pénzügyi politika egy uj honfoglalást kezdett meg Magyarországon. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Távol áll tőlem, hogy azt mondjam, a magyaroknak kell elfoglalniuk a románok földjét, a mint a német politika kívánja a lengyelekkel szemben Pózenban. Én csak védeni akarom azt, a mi 1000 esztendőn át Magyarországon kézben volt. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) És mikor azt látjuk, hogy Magyarországon egy ellenünk irányuló nagy pénzügyi és birtokpolitika folyik, öntudatos és részben önzetlen nemzetiségi tendencziáktól vezérelve, akkor a piaczon, sajtóban, parlamentben mindennap hallom, hogy a hazafias jelszavakat nem szabad összekeverni közgazdasági kérdésekkel. Hát a modern időkben a nemzetek és fajok élethalálharozát mi az ördöggel vívják meg, ha nem közgazdasági eszközökkel ? (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Nem akarom türelmüket igénybe venni, (Halljuk ! Halljuk!) de rá kell mutatnom arra, hogy épen a modern szocziológiának, a melyre liberális és demokrata körben annyit hivatkoznak, a fő alajrtétele az, ez a Loria-féle tantétel, hogy minden harcz és háború, a mely ezen a világon évezredek óta volt, elsősorban közgazdasági inditó okokra vezethető vissza. Mindannyinak, kezdve a trójai háborútól, végig a legmodernebb küzdelmekig, az orosz-jajban háborúig, közgazdasági okok képezték alapját. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Egy ilyen vértelen háború folyik ma Magyarországon. Velünk ellenséges politikai tendencziák törekednek feldarabolni ezt az országot, elszakítani annak keleti és déli részét Romániához, a mely uj Dákó-Romániának egyik legnagyobb városa lesz Oradea Maré, Nagyvárad, a melynek vármegyei székházában két-háromszáz esztendő múlva nem gróf Tisza István unokái fognak hazafias beszédeket tartani, hanem egy öntudatos román pénzügyi és birtokpolitika segitségével gróf Tisza István román béresének unokái. Ez az a szomorú perspektíva, a mely előttünk áll. Ez a következménye annak, hogy évtizedek óta semmiféle maga- I I sabb nemzeti gondolat, ideális czél nem lebegett sem a magyar pénzintézetek, sem az OsztrákMagyar Bank előtt. Rideg és rövidlátó osztalékpolitikát űztek valamennyien a részvényesek érdekében. Pedig már 1906-ban megmondta Nagy Napóleon, a midőn a conseil d etat-ban tárgyalták a franczia bank kérdését, hogy : »La Banque n'appartient pas seulement aux.actionnaires, elles appartient aussi á l'État.« Vagyis : a bankhoz nemcsak a részvényeseknek van közük, hanem a nemzetnek, az államnak is. (Éljenzés és taps a baloldalon.) Az Osztrák-Magyar Banknak hivatása lett volna a mi kozmopolita lélektelen pénzvüágunkat vezetni és irányítani, nemzeti, szocziális és nagy magyar czélok felé. Mivel pedig ezt 50 esztendő alatt elmulasztotta, nem fogadhatom el a javaslatot. (Éljenzés és taps a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Folytatjuk a tanácskozást. Mády- Kovács János : Nem tanácskozásképes a ház ! Elnök : A ház tanácskozásképes, Szólásra ki következik ? Lovászy Márton jegyző: Ostffy Lajos! Ostffy Lajos: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Rövid felszólalásomat Hegedüs Lóránt t. képviselőtársamnak azon lendületes szavaival kezdem meg, a melyekkel ő f. hó 16-án tartott beszédét befejezte, a melyben azt mondotta, hogy nemzedékek lehullanak, de az elmúló generácziókon keresztültörnek a nemzet nagy czéljai, és ezen örökkévaló czélok az élet és halál nagy igazságaival hirdetik nekünk, hogy itt senki sem dolgozik hiába, el fogjuk érni mindazt, de csakis azt, a miért magyar nemzedékek szivós kitartással munkálkodnak. Nemcsak azért kezdem felszólalásomat ezzel a lendületes szózattal, mivel az határozottan inspirált beszédemre, mivel nagyon szépnek tartom, hanem különösen azért, mert nagyon beleillik ez a szózat azon helyzet keretébe, a melyet az a párt, a melyhez tartozni szerencsém van, a most szőnyegen levő törvényjavaslat vitájában elfoglal. És meg vagyok róla győződve, hogyha ugyanazt a kísérletet tenném, a mit Hegedüs Lóránt t. képviselőtársam az igen t. háznak ajánlott a magyar papíroknak ausztriai és külföldi elhelyezése feltételének kritikája gyanánt, hogy t. i. megkérdeznék egy nem is függetlenségi, hanem bármely magyar választópolgárt, illetve elmondanám neki ezeket a lendületes szavakat és megkérdezném.mit gondol, mik lehetnek azok a nemzedékeket áttörő nagy nemzeti czélok, a melyekért csüggedés nélkül küzdeni érdemes és küzdeni kell, mert biztos eredményt érünk el velük, (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) akkor ez a magyar választó