Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-86

270 86. országos ülés 1911 január 26-án, csütörtökön. mikor az államjegyek forgalma megszűnik, ki fogja eszközölni a saját törvényhozásának elhatározását a készfizetések felvétele tárgyában. (Igaz! Ugy van ! a bal- és a szélsőbahldalon.) Ez a kifejezés, hogy ki fogja eszközölni, már nem azt jelenti, hogy be fog egy törvényjavaslatot terjeszteni, a mely törvényjavaslatot az államfelek elfogadnak vagy nem fogadnak el, ez már egy kötelező megállapodást képez, a mely mind a két felet köti. S ha velünk szemben hivatkoznak olyan formulákra, a melyek titkos megegyezések gyanánt szerepelnek, s a mely formulák a törvényhozás előtt nem is voltak, vájjon tisztelettel kérdem, mennyivel inkább hivatkozhatunk mi arra a tételre, a mely tétel törvénykönyvünkbe törvény gyanánt van beiktatva, és a melynek megfelelő törvény be van iktatva az osztrákoknál is a melynek tehát egyszerűen a végrehajtásáról lehet csak szó ? (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Politikai kérdés gyanánt kezelik ezt a dolgot. De vájjon hogyha a munkapárt, a másik része ennek a képviselőháznak, az a túlnyomó többség, a mely hirdette ezt, a melynek ministerelnöke hirdette, sőt tovább megyek, a mely módot és alkalmat adott arra, hogy ez a tétel a trónbeszédben is hirdettessék, (Igaz ! ügy van ! a baés a szélsőbaloldalon.) hát ha ez a t. munkapárt azt mondja, hogy igenis, én ehhez a tételhez, a mely már egyszer közöttünk kialkudott, megegyezett dolog volt, ragaszkodom, vájjon létezhetik-e, feltehető-e, hogy akkor vele szemben azt mondhassa, hogy igenis, nem engedünk, hogy igenis, ti beszélhettek, a mit akartok, beszélhetett a ministerelnök, foglalhatta magában a trónbeszéd, — az nekünk mindegy ! — hiszen akkor nekünk csakugyan nincs alkotmányunk, akkor mi ezt az alkotmányt abszolúte nem használhatjuk. De akkor épen magunk vagyunk a bűnösök abban, hogy a másik oldal épen arra vállalkozott, hogy e hamis állapotot a maga devizájával fedezhesse, (ügy van! a balés a szélsőbahldalon.) hogy a maga bélyegét süsse rá a helyzetre, a mely helyzet reánk nézve nemcsak káros, de szégyenteljes is. Nem akarom elhinni, a mit a magyar nemzet kis tükre, a Neue Freie Presse, ir (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) a pénzügyminister úrról, a mikor azt irja (Halljuk!) hogy flirtölésből sohasem született gyermek. (Mozgás.) Egy szóval, hogy a magyar pénzügyministor ur a készfizetésekért flirtöl. De akkor méltóztassék a nagy dolgokat, a nagy akadályokat kifejteni, a melyeik a hirtelen változást előidézték, hogy a nemzetnek egyhangú akarata sem alkalmas arra, hogy ezt az eszmét, a melynek önök is pártolói és támogatói voltak, keresztül vigyék. (Ugy van! a szélsőbahldalon.) Mert különben csakugyan arra a véleményre kell jutnom, hogy a t. pénzügyminister ur irányában a Neue Freie Presse igazságtalan volt mert a pénzügyminister ur velünk szemben csakugyan nem flirtöl, mert itt van a gyermek, ez a nyomorult javaslat, a melyben azután mindenféle attribútuma a mi közgazdaságunknak, állami létünknek, jogszabályainknak, alkotmányunknak meg van támadva. Nem hiszem, hogy nekünk a készfizetést nem lehetett volna keresztülvinni akkor, a mikor valamennyien kívánjuk és akarjuk, de a mikor azt látjuk, hogy arról az oldalról, a mely a készfizetések felvételét (Zaj, elnök csenget.) közvélemény gyanánt hangoztatta, hogy ugyanarról az oldalról ugyanoly felszólalások hangzanak, mint a minőkkel találkozunk és a minők napirenden vannak a bécsi képviselőházban, a Reiehsrathban, akkor nagyon természetes, hogy nem remélhetjük, hogy mi a minimális követelményt, a melyben már az egész közvélemény megnyugodott, keresztülvihessük. Hiszen, hogyha a készfizetéseket keresztül nem tudjuk vinni, azzal már ab ovo azt az eljárást fogják szankcziónálni, a melyet Bécsben tervszerűen követnek ellenünk, a mely arra irányul, hogy Magyarországnak minden körülmények közt megnehezítsék és lehetetlenné tegyék az önálló magyar bank felállítását. Ma ott állunk az ingadozásban, hogy talán mondhatjuk, hogy megvan az a bizonyos paritás, a mely a mi p'apirospénzünknek megadja azt a hatályt, hogy azon bizonyos mennyiségű fix aranyat lehet vásárolni, de ez nem felel meg a paritás mérlegének. Nem osztozom abban a nézetben, a melyet a túloldalról hallottunk, hogy rendben van a dolog, mert hiszen színaranynak Magyarországon is annyi az ára, mint a külföldön. Nem abban van a hiba, mert hiszen az ára ugyanannyi lesz, mint a külföldön máskor is, az arany körülbelül meg fogja tartani nagyon csekély kivétellel az egyforma árat, de nem tartja meg a papiros.a melyet bankjegy gyanánt vagyunk kénytelenek elfogadni és a melyből ugyanoly mennyiségű aranyért nagyobb mennyiségű papirost kell adnunk. Ott van a hiba. Az 1908-as törráryhozás az áldozatkészségben elment odáig, hogy elfogadta azt a megegyezést, hogy Ausztriával szemben mi a paritásnak megfelelően aranyban fogjuk teljesíteni a fizetéseinket akkor, mikor az önálló jegybank felállitttatik. De ha nem állítjuk fel, nem hozzuk be a készfizetést, csak akkor, mikor azután megint arról van szó, hogy a készfizetéseknek a kérdése összekapcsoltatik az önnálló magyar bank kérdésével, akkor a inai helyzet esetleg nem fog már fennállni, hogy a paritással dolgozhatunk, hanem megtörténhetik, hogy akkor nekünk aranyban kell teljesítenünk olyan kötelezettségeket, melyeknek az aequivalense pajürosban nem lesz olyan mennyiséggel kiegyenlíthető, mint ma, s akkor fokozottabb mértékben fog reánk teherként nehezedni annak az 59 millió évenkénti adózásnak a terhe, melyet esetleg ázsióval kell fizetnünk, a mely ázsiót azután meg kell fizetni abban is, hogy a magyar blokkot nem tudjuk megváltani, és hozzá kell azután éveken keresztül bizonyos ázsiót fizetni, mert a készfizetést felvenni nem tudtuk.