Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-86

nuár 26-án, csütörtökön. 271 86. országos ütés l9ii fi Számos ilyen nehézség van, melynek elhárítására e javaslatban abszolúte nem látok alkalmas módokat, nem látok megoldást és nem látom, hogy törekednék a t. munkapárt a törvényhozás elé oly javaslatot terjeszteni, melylyel ezeket a kérdéseket eliminálná és lehetővé tenné, hogy ebből az állapotból alkalmas módon kijuthassunk. Mikor a kényszerhelyzetnek a kérdésével állunk elő, akkor előállanak teóriákkal, melyek a czélszerűségen alapulnak, a mely czélszerűséget mi semmi körülmények közt nem Írhatunk alá, de a melyet maguk azok az urak is, ha jobban meggondolják, nem fognak nekünk anynyira figyelmünkbe ajánlani. Hiszen abban a beszédemben, melyet e kérdésben legelőször mondtam, 1910. deczember 22-én a bankprovizorium tárgyalása alkalmával, rámutattam arra, hogy körülöttünk virágzó bankok vannak, minden önálló országnak megvan a maga virágzó jegybankja, mindegyik a maga előnyét és boldogulását tudja előmozditani és csakis annak az államnak a szolgálatában áll, melynek jegybankját képezi. Ezt az állitásomat a túloldal nemcsak meg nem czáfolta, hanem ellenkezőleg, most is hivatkozik rá ós egyenként felsorolták azokat a bankokat, a melyek ilyen önálló működést fejtenek ki és meg tudnak felelni annak a, feladatnak, melyet a nemzeti létezés tőlük megkíván. Ne keverjünk mi ide olyan tételeket, melyek, ha jobban megvizsgáljuk, a czélszerűség szempontjából nincsenek alaposan felhozva. Minden állam életében láttuk és látjuk, a történelem bizonyítja, hogy ha komoly államférfiak rátérnek erre az útra, kik ma komolyan foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel és mint komoly argumentumot állítják ezeket elénk, egy bizonyos iskolát fognak nevelni. A későbbi nemzedék korántsem foglalkozik annak az argumentumnak a komolyságával, kevésbbé foglalkozik azzal a feladattal, hogy argumentuma többékevésbbé plauzibilis is legyen, a helyzetnek megfeleljen, hanem epigónokat nevelünk, a kik feladatuknak fogják tekinteni a hatalmasok minden cselekedetét, minden eljárását megvédeni. Elkövetkezik még az idő, a mikor a lantosok és a kobzosok pengetik a lantot és a kobozt, hogy minden cselekedetet megdicsőítsenek és minden cselekedetre verset és dalt zengjenek. Ott van a római császárok példája. Akadtak lantosok, a kik dicsőitették Néró császárnak azt a cselekedetét, hogy égő emberfáklyák között kocsikázott és voltak, a kik dicsőitették Caligula ama tényét, hogy a lovát konzulnak nevezte ki. (Derültség.) Ezen az utón a t. munkapárt ne haladjon tovább és ne hozzon fel olyan argumentumokat, a melyek könnyen abba a helyzetbe juttathatják, hogy nevelünk egy nemzedéket, a mely már nem azzal a titkos gondolattal, a mely az önök szivébe is megvan, csak eltakarva, hanem mindenképen támogat minden olyan álláspontot, a mely ellenünk szól, a mely a mi önállóságunkat nem engedi érvényre jutni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Szterényi t. képviselő ur beszédében egy tételt láttam megcsillanni, a mely az áthidalásnak a tétele, legalább annak lehetne nevezni. O áthidalni kívánja azokat az ellentéteket a inelyek ezen oldal és a túloldal között vannak. Áthidalni kívánja annak a tantételnek felállításával, hogy ez az oldal sem tudta volna keresztülvinni azt, a mit a másik oldal szintén nem tud keresztülvinni. Ebben talán igaza van, talán nincs. Ha azonban ö felállította a tételt ugy-, hogy — a mint mondta — ezáltal az igazságnak is eleget tegyen, fel kellett volna a tartozás lapján azt is említenie, hogy épen azért tűnt le ez a függetlenségi párt a kormányhatalomról, mert nem tudta az ellentéteket áthidalni, nem tudta megvalósítani azt, a mire vállalkozott. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloläalon.) Ezt az igazság szempontjából ki kellett volna jelentenie, mert ha az ő tétele állana, akkor a függetlenségi és a koalicziós kormány ma is a kormányszékekben ülne és Szterényi t. képviselőtársam is államtitkár volna. Ma körülbelül olyan helyzettel állunk szemben, mint a milyenben egy romániai felekezet van, a mely az emberiség természetes szaporodását a férfiasság megszüntetésével akarja megakadályozni. (Derültség.) Ne kövessük azt az eljárást, hogy egy kasztrált alkotniánynyal csak nyomorult eunuchok gyanánt legyünk oltalmazói a bécsi hatalom virágszálainak, (Derültség. Mozgás jobbról.) azoknak a virágszálaknak, a melyekből nekünk hasznunk nincs; annak az összmonarchiának, annak az én hadseregemnek, a melyek a magyar állam ellen vannak, de nem a magyar állam mellett. Abból a rózsabokorból nekünk nem jutnak a virágszálak, (Zaj jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! balfelöl.) nekünk csak a tövisek jutnak, azok a tövisek, a melyeket az arczunkba vágnak, a melyek bántó tövisek gyanánt jelentkeznek. Mert nem guny-e, nem nyomorúságos állapot-e az, hogy minden egyes alkalommal, a mikor felállítunk valami nemzeti követelményt, a mikor beszélünk a gazdasági kérdésekről, elébünk állítják, hogy miért nem kértek katonai engedményeket ? Hisz ma is azzal álltak elő, hogy meg lettek volna a katonai engedmények, mit bajlódtok a gazdasági kérdéssel? Mikor pedig átmegyünk a katonai kérdésekre, akkor elébünk fogják állítani, hogy minek akarjátok ti a katonai kérdéseket bántani, foglalkozzatok a közgazdasági kérdésekkel, ezek terén fogtok rekompenzácziót kapni. Én azt tartom, hogy a t. munkapárt egy nagy sivatagon haladt keresztül, a melynek porfelhői talán szomjassá tették azt a vándor csapatot, a mely azon keresztül ment, míg vég' téré egy oázisra talált. Megtalálta a maga