Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-86

80. országos ülés 1911 január 26-án, csütörtökön. 269 fc. képviselőtársam rámutatott arra a hátrányra, a mely abból keletkezik, hogy a forgalom túlságosan telittetik különösen olyan bankjegyekkel, a melyek már a fedezet kontingensén messze túlesnek. Lehetséges, hogy az ellenkező vélemény áll meg, hogy t. i. ez helyén lehet, ámde ha megadjuk a banknak közgazdasági szempontból azt a jogot, a mely a közgazdaság szempontjából talán helyesnek ismerhető is el, hogy több adómentes bankj egyet bocsáthasson ki, mint eddig, én nem találom kellő indokát és magyarázatát annak, miért kell annak a 200 miliió koronányi bankjegynek teljesen adómentesnek lennie; (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) miért nem lehetséges, hogy az állam megkapja a maga részesedését abból, a mely talán lehet csekélyebb százalék, mint a milyen százalékban meg van határozva ma. Mindenesetre egy olyan expedienst kell akkor is keresni, a mely módot adjon arra, hogy az állam ne essék el teljesen azon haszontól, a mely az államokat jogosan megiUeti. Hiszen ha a múlt esztendei kimutatásokat nézzük, két milliárdnál több annak a kontingensnek a mennyisége, a mely az adómentes bankjegykontingenst meghaladja, a mely mint adóköteles bankjegykontingens jelentkezik. Ha már most ezt azzal az 5/48%-kal veszszük figyelembe, a mit a bank minden kimutatott kontingensmeghaladás után fizet, akkor kétségtelen dolog, hogy körülbelül 2 millió korona oly adóval állunk szemben, a mely legnagyobb részben a banknak fog jutni, a melytől az államok elesnek és a melylyel szemben egyáltalában nem szolgálhat ellenértékül az a 7-ik százalék után való összeg, a melyet jóformán soha el nem érünk, a melyre csak kivételesen volt példa, akkor, a mikor különleges állapotok voltak és a mikor oly helyzettel állottunk szemben, a melyet normálisan nem lehet figyelembe venni. Ezen pénzügyi aggályok mellett, melyek magának a javaslatnak a technikájára vonatkoznak, különösebben foglalkozni kivánok ezúttal a bankjavaslatnak az 5. §-ával. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Nem tudom, hogy ki csinálta a javaslatot, de kételkedem benne, hogy ez a javaslat nagyon alaposan keresztülvitetett volna azokon a fórumokon, a melyeknek feladata, hogy megfésüljék és alkotmányjogilag kiigazitsák azon törvénytervezeteket, a melyek a képviselőház elé kerülnek. Ha egy gyakornok csinálta ezen javaslatot, mindenesetre vissza kellett volna adni annak a gyakornok urnak, hogy dolgozza át még egyszer, hogy az stilusban és szövegezésben megfeleljen a magyar alkotmán)' eszméjének és rendelkezésének. Szinte azt a gyanút kelti az emberben ennek a javaslatnak a szövegezése, hogy talán németből van forditva. Az osztrákok szövegezték igy azért, hogy találjunk benne egy flagráns alkotmánysértést, a mely aztán nekünk a főgondunkat képezze, hogy azt ebből a javaslatból, elimináljuk és ne nézzük meg annak-a javaslatnak többi közgazdaságilag hátrányos oldalát. (Ugy van ! a szélsőbalok]'álon.) Az 1867-ik. évi törvényhozásnak nagyon helyes és üdvös intézkedése volt, hogy kikötötte : ha már a pragmatika szankezió minket közös uralkodó alá hozott, hogy ne ez a közös uralkodó legyen a döntője a másik félnek, a ki velünk szemben akkor abszolutisztikus formában állott, hanem kikötötte azt, hogy alkotmányos államként jelentkezzék velünk szemben a másik fél. A mikor nemzetközi szerződésekről van szó, a mikor egy másik fél, nevezzék azt akárminek, velünk szemben minden esetre egy önálló másik államot képez és a melylyel szemben mi is önálló államot képezünk, akkor semmi esetre sem szabad oly rendelkezéseket felvenni a törvénybe, a mint azt az 5. §. teszi, hogy egymásnak a törvényhozására ráoktrojáljuk, hogy hány kamara-rendszerben fogadjuk el a törvényjavaslatot és mennyi idő alatt és milyen házszabályrendelkezések szerint járjon el. Hiszen az abszurdum legmagasabb foka az, a mikor ez az 5. §. ugy állit ja elénk a dolgot, hogy nálunk ez a két kamara, a képviselőház és a főrendiház dönt. Engedelmet kérek, mi lesz ez ? Házhatározat lesz-e, vagy törvény lesz-e és ha törvény lesz, akkor talán az irodaigazgató fogja szentesíteni ? Vagy ki fogja ezt keresztülvinni, hogy ez mint törvény szerepelhessen Magyarországon % Vájjon lehet-e nekünk igy törvényeket megállapítani, hogy akkor, a mikor törvények alkotásáról van szó, akkor házhatározatokkal fogunk dönteni és még kikötjük, hogy egy másik alkotmányos államban, a melynek alkotmányához nekünk semmi közünk és semmi beleszólásunk nincs, hasonló törvényes rendelkezéseket iktassanak törvénybe és ki engedjük ezt köttetni magunkkal szemben is, a mikor magunk elé állíttatjuk azt az alternatívát, hogy vagy elfogadjuk ezt a törvényjavaslatot ugy, a mint van a maga egészében, vagy pedig visszautasítjuk ? (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Ha már elmennek a t. munkapárt részéről addig az álláspontig, hogy minden követelményt teljesíteni kell, hogy mindent meg kell szavazni, hogy minden vonalon meg kell hátrálnunk, akkor mégis iparkodjanak megőrizni legalább azon formákat, a mely formákhoz van kötve alkotmányunk, alkotmányunk létezése, hogy legalább akkor, a mikor közgazdaságilag kiforgatnak bennünket, engedjék meg, hogy a tépett zászlót meg tudjuk tartam, hogy ne kelljen nekünk még abból is engednünk, a mi egyetlen mentsvárunkat, összelövöldözött, megrongált bástyáinkat képezi, de a mely mégis a mi bástyánk, az alkotmány bástyája. Foglalkozni kivánok még a készfizetések kérdésével is. (Halljuk ! Halljuk ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ebben a kérdésben azt látom, hogy a legnagyobb mértékben hátrafelé megyünk. Itt voltaképen arról lett volna szó, hogy végrehajtsuk az 1899 :XXXI. t.-czikk 12. pontjában foglalt rendelkezést. Ez a rendelkezés nem egyoldalú törvényünk, hanem egy kölcsönös nemzetközi szerződés jellegével biró megállapodás, a mely azt mondja, hogy mind a két államnak kormánya akkor, a