Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-85

85, országos ülés 1911 január 25-én, szerdán. 229 pont már azon körülménynél fogva is, mert minden teoretikus, Wagnertől kezdve azt mondja, hogy a készfizetések felvétele tekintetében egy állani akkor jut a legkedvezőbb helyzetbe, a mikor államkölcsönök kibocsátási periódusában van, akkor t. i., a mikor az illető állam fizetési mérlege igaz, hogy tán időlegesen, vagy tán átmenetileg, de aktívvá válik, mert mig föl nem vette az államkölcsönt, addig a külföldi országoknak hitelezője. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon. Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) T. ház ! Én a javaslat részleteinek bírálatába, az idő előrehaladott voltánál fogva, most belebocsátkozni nem kívánok. (Halljuk! Halljuk!) Egyet azonban mégis meg akarok jegyezni a mezőgazdasági hitelre vonatkozólag. Hogy t. i. az Osztrák-Magyar Bank keretén belül is, természetesen mindig a jegybank természetét szem előtt tartva, a mezőgazdasági hitelnek a támogatására felhasználandó. Én erre vonatkozólag a magam álláspontját Írásban is, a képviselőházban is több izben fejtegettem és hangsúlyoztam, hogy a kézizálog lekötésével szerzett hitel, tehát az ingó zálogüzlet számára körülbelül 4500 millió értékű hitel állna rendelkezésre, de a személyhitel számára is oly nagy szervezetet kellene létesiteni, a mely konstrukcziójánál és önállóságánál fogva hozzájárulhatna a mezőgazdasági hitel egészséges szervezetéhez. Idevonatfcozólag »Magyar Birtokpolitika* ez. művemben ezt mondottam, és ezt ma is feltétlenül fentartom (olvassa) : »Ha végigtekintünk azokon az óriási erőforrásokon, a melyek a takarékpénztárak betéteiben alaptőkéjük és tartalékjukban rejlenek, és ha látjuk, hogy ezen hatalmas tőkéknek mily óriás hányada van rendeltetésüknek meg nem felelő módon, a könnyű folyósithatásra való tekintet nélkül jelzálogokba fektetve, 1908-ban 1781 millió betétállományuk volt takarékpénztárainknak, és 1202 millió jelzálogkölcsönük.* i^j|jHa tudjuk, hogy e jelzálogkölcsönök túlnyomóan nem zálogleveles, s így a gazdára bizonytalan terhet és drága kölcsönöket rejtenek magukban, s ennélfogva az előző fejezetekben fejtegetett módon és erőforrásokkal fokozatosan kiszorítandó és amortizáczionális kölcsönökkel pótlandók : akkor nyilvánvalóvá válik előttünk, hogy helyes hitelpolitika követésében nagyjelentőségű tőkéket lehet az erőforrásaiban eddig annyira szegény, s minden módon guzsbakötött magyar személyi hitel számára biztositanunk. Ennek az akcziónak sikere azonban két alapfeltételtől függ. Sikerül-e először összefüggésbe hoznunk ezen hatalmsa tőkéket termelő takarékpénztárakat a személyi hitel nyújtására legalkalmasabbnak bizonyult szervekkel: a hitelszövetkezetekkel 1 és sikerül-e másodszor a személyi hitelnyújtás eddigi formáin kivül a hitelnyújtó szerepnek megfelelő, a hitelkereső gazdának az eddiginél alkalmasabb alakzatot teremteni ? A takarékpénztárak és szövetkezetek együttműködésének, nézetünk szerint, egyik alapfeltétele, hogy — eltekintve a teljesen a betéti ' bankok természetével biró nagy vidéki és fővárosi takarékpénztáraktól — a kisebb, de bizonyos minimális alaptőkével rendelkező takarékpénztárak vidékenkint, országrészenként szervezetekbe, foglaltassanak. A külföldi szövetkezetek a személyi hitel igényeit —• minden egyébtől eltekintve — már csak azért is sikeresebben elégíthetik ki, mint a takarékpénztárak, mert vannak irányító és kiegyenlítő vidéki központjaik, a melyekre nagy súlyt helyeznek. Ha sikerül takarékpénztáraink körében egyes vidéki központokat létesiteni, a melyek maguk is pénzintézetek lennének, s a tagintézeteik pénzének helyi hasznosításáról, irányításáról üzletkezelésük ellenőrzéséről, felmerülő pénzszükségletük kielégítéséről, pénzfölöslegeik kellő elhelyezéséről és gyümölcsöztetéséről gondoskodnának, ha azután sikerül e vidéki központokat egy országos központba összegyűjteni, akkor olyan összefoglaló rendszert létesítünk takarékpénztáraink ezen fajában, a mely egységességénél és azon tulajdonságánál fogva, hogy a hitelnyújtás helyes elosztásáról, a követendő egységes üzleti politikáról kellően tud gondos-'-* kodní : a gazdaközönség személyi hitelének ügyét is czélirányosan és hathatósan fogja szolgálhatni. Az így egységbe szervezett takarékpénztári intézmény azután szerves összefüggésbe volna hozandó az országrészenkint szintén összefoglalandó és az Országos Közrjonti Hitelszövetkezet kötelékében összpontosítandó hitelszövetkezetekkel. >xMagyarországon, ha a gazda személyi hitelét valóban ki akarjuk fejleszteni, megfelelő szervezet keretében olyan állandó és rendszeresen szabályozott üzleti összeköttetést kell a takarékpénztárak és szövetkezetek közt létesítenünk, a mely épen szervezetével és üzletkörével biztosítsa a hitelnyújtás kellő megbízhatóságát és megosztását, a hitelviszonyok és szükséglet kellő helyi ismeretét és a helyileg összegyűlt tőkék lehetőleg helyi felhasználtatását. Ezen szerves összeköttetésnek létesítésével egyfelől csak annak a természetes folyamatnak egyengetjük az útját, a mely a takarékpénztári betevők biztonságának megóvása mellett a. mezőgazdaságilag produkált tőkéket a mezőgazdasági üzem fejlesztésére akarja felhasználni, másfelől azonban megnyitjuk a gazda személyi hitele számára azon erőforrásokat, a melyeknek eddig érzett hiányában látjuk egyik legfőbb okát gazdatársadalmunk egészségtelen természetű eladósodásának*. De, t. ház teljes tudatában annak, hegy egy jegybank természetéből kifolyólag a mezőgazdasági hitelt az azt megillető mód^n kielégíteni nem tudja, mégis, ha a hosszabb lejáratú váltók honorálása nehéz is, azt hiszem, oda kellene törekedni, hogy ha az Országos Központi Hitelszövetkezet a mezőgazdasági hitelszövetkezetek váltóit forgatmányával ellátja, ezeknek, ha három hónapnál nem hosszabb lejáratúak, leszámítolása a jegybank által az eddiginél fokozottabban eszközöltessék. Tudom jól, hogy a jegybanknak nem szabad váltókat összegük miatt visszautasitani, tudom