Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-78

78. országos ülés 1911 január 17-én, kedden. íí foglaltatnak, és azokat, melyek erről az oldalról eddig elhangzottak: méltóztassék nekem megengedni, hogy a bankkérdésben én is megszólaltassak néhány olyan szakértőt, a kikre azért is szükség van, mert a legkiválóbb szakértők egyike, Wekerle Sándor, (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Wekerle szintén arra hivatkozott 1909 deczember 22-én mondott beszédében, hogy a >>szakkörök és pénzintézetek nincsenek ezen a nézeten«. Azt akarom megerősíteni, hogy azon argumentum, a mely a vitában ezen területről — nem ezen oldalról -— hanem a vitának ezen területéről elhangzott, sem nem uj, sem nem megezáíolhatatlan, sőt ennek a ezáfolatára már ebben a vitában számos nézetet soroltak fel. Habár igyekeztem a vitának egész menetét tőlem telhetőleg figyelemmel kisérni, nem vagyok biztos abban, nem esem-e némileg ismétlésbe azon adatok felsorolásával, a melyek ezt a tételt vannak hivatva megvilágítani, t- i., hogy a szakkörök — amúgy általánosságban — nincsenek azon nézeten, hogy az önálló bankot fel lehet állitani. A szakkörök közül bátor vagyok néhány példát idézni. Arról, t. képviselőház, hogy Széll Kálmán t. képviselőtársam szakember és hogy a szakkörökben is előkelő helyet foglal el, erről talán fölösleges egy szót is vesztegetni. Arról, hogy Széll Kálmán t. képviselőtársunk nézetei máról-holnapra nem változnak, van tudomásunk és vannak ténybeli tapasztalataink. Ha változott volna a nézete, mindenesetre lerótta volna az ő nagy reputácziójának tartozó azt a kötelességet, hogy azt itt bejelentse. MáT Kossuth Ferencz t. képviselőtársam — ha jól emlékszem — hivatkozott a Széll Kálmán és Pretis közötti eszmecserére, a mely sokkal komolyabb volt, semhogy annak adatai felett napirendre lehetne térni. (Halljuk ! Halljuk!) Én csak egy elsárgult papirgyűjteményből a képviselőház elé idézem az osztrák császári királyi pénzügyrninisternek a magyar pénzügyministerhez (Szélihez) 1875. augusztus 31-én intézett átiratát, a melyet azonban nem fogok felolvasni, csak utalok rá, de a konklúziót méltóztassék megengedni, hogy szószerint felolvashassam. (Halljuk ! Halljuk!) Széll Kálmán pénzügy mini ster 1875. november 20-án a már előzőleg folyt levélváltásból keletkezett eszmecsere befejezéseként ezt mondja (olvassa) : »Diesen meinen Ausführungen gegenüber stellt sich die geehrte Note vom 31. August« — az az előbbi, a mit emiitettem — »ganz all gémein auf den Boden der Negation und halt wesentlich an der Idee fest, dass bis zur Herstellung der Valuta, wenn nicht eine verschiedene Bewertung der Zahlungsmittel unvermeidlioh eintreten soll in der österreichisch-ungarischen Monarchie nur ein einziges Noten-Institut, allerdings mit zwei abgesonderten Abteilungen bestében könne«. Ebben Széll Kálmán magyar pénzügyminister leszegezi, — hogy ezt az utóbbi időben divatossá vált kifejezést használjam — Pretisnek azt állásfoglalását, hogy az ő különböző átiratainak eszencziája az, hogy Pretis a negáczió terére lép és hogy egy önálló jegybank felállításának egyedüli akadályául a valuta rendezetlenségét tünteti fel, azt mondván, hogy a rendezetlen valuta mellett két bankintézetnek működése a két állam területén, a jegyek különböző értékénél fogva, zavart idézhet elő. És ez nagyon természetes. A magyar álláspont sem volt soha más 1867-től kezdve, mint bogy először pénzünknek rendezve kell lenni, rendezett valutával keü bírnunk, és annak megtörténte után lesz az önálló .bank felállítható, mert ennek a megtörténését a magyar állam és a magyar nemzet a maga erejével csak azon czél tudatában gyarapította, hogy ennek révén az önálló jegybank f elállításához hozzájut, elhárítja az útból az egyetlen bevallott akadályt. (Igaz ! ügy va,n ! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Azt hiszem, szakértőnek és szakkörnek kell tekintenünk a budapesti kereskedelmi és iparkamarát. Tudjuk jól, a lüktető kereskedelmi élet és a nagyipar góczpontja Budapest ; a konczentráczió minden tünetei, minden intézményei igazolják ezt a tételt és ha, nem tagadom, nagy örömmel tapasztaljuk is, hogy a vidéki góczpontok igyekeznek kereskedelmi és gazdasági tengésüknek kissé kedvezőbb formát szerezni, a döntő súlyú kamarai nyilatkozatokat mégis a budapesti kereskedelmi és iparkamarából kapjuk. A kereskedelmi és iparkamara 1894 június 22-én, még az 1899. évi törvények megalkotása és a szabadalom megujitása előtt, mikor azonban a valutatörvények már nemcsak működtek, hanem nagy részük az életben már megvalósult, azt mondja felterjesztésében: »lSiem szenved kétséget, hogy az önálló jegybank nag3~obb nehézség nélkül meg volna valósitható.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Tovább folytatva azt mondja : — és ezt dicséretére idézem — »és államiságunk követelményeinek kielégítése mellett teljes sikerrel is működhetnék.* Súlyt helyez tehát ez a merkantilista testület a banknak állami önállóságunk istápolására és fejlesztésére alkalmas mivoltára is és e mellett azt mondja, hogy teljes sikerrel működhetnék. Hogy a kamara ezt az 1894-ben elfoglalt álláspontját meg nem változtatta, azt majd leszek bátor később, a készfizetések kérdésénél egy adattal illusztrálni, a melyből kitűnik, hogy Lánczy Leó, mint ennek a kamarának elnöke, ismervén a kamara hangulatát, egyáltalában nem állott a negáczió terére akkor, mikor arról volt szó, hogy a kamara az önálló bank követeléséhez ragaszkodik. Ugyancsak czáfolatául annak, mintha a szakkörök az önálló bank ellen volnának, itt van egy másik testület, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés. Ha a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara úgyszólván az elitcsapat, akkor ez a, nagy néptömeg. Ez az 0. M. K. E., a mely megnyilatkozása az ország kereskedelmének, a nagy tömeg•az ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) 1908-ban, 2*