Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-82

82. országos ülés 1911 január 21-én, szombaton. 151 hogy mikor ilyen nagy kérdések forognak koczkán és szőnyegen, hogy akkor a t. túloldalról, — ne Tegyék zokon, jó lélekkel mondom, — annak tapsolnak az urak legjobban, a ki azt kívánja bebizonyítani, hogy mennyire inferioritásban áll Magyarország Ausztriával szemben. Ez nem jó praxis. Én ammondó vagyok és azt tanácsolnám is a képviselőháznak; hogy ha a jövendőben ilyen nagyfontosságú kérdések kerülnek szőnyegre, akkor a magyar törvényhozás térjen rá arra az angol rendszerre és alakuljon a ház ilyen kérdésekben bizottsággá. Mert nézzék, t. képviselőtársaim, vegyék figyelembe, hogy a mit itt nyilvános ülésben elmondanak, azt Bécsben szentírás gyanánt olvassák és ellenünk értékesitik. (Igaz! ügy van! a bal- és a ssélsöbaloldalon.) Mig ellenben, t. képviselő urak, keressék meg önök az osztrák parlamentben, meg tudják álktpitani valaha azt, hogy miért ellenzik az osztrákok a készfizetést? Soha, semmiféle vitatkozásból ki nem tudják keresni. Majd elmondom alkalmilag az én álláspontomat és az én érveimet ebben a tekintetben; de aktákra nem tudnak hivatkozni, mert az osztrák parlament azt a szokást követi, hogy ezeket a kérdéseket mind bizottságokban tárgyalja le. Általában véve ez a nemzet, a mely 1878 óta nem folytatott bankvitát, 1892 óta valutáról sem beszélt, az én meggyőződésem szerint akkor cselekednék helyesen, ha állandó bankbizottságot küldene ki, a mely állandóan foglalkoznék ennek a banknak szervezetével, részleteivel, mérlegeivel, stb. és korszakonként konkrét javaslatokkal állana a képviselőház elé; mert a mint látják, fizikai lehetetlenség annak megoldása, hogy ily kérdést egy általános vitában csak egy szónok is szisztematikusan felölelve helyesen tudjon a képviselőház elé terjeszteni. De ha a ház nem akarja ezt a bizottsági rendszert elfogadni, miért nem utasítják legalább az ilyen kérdést az osztálytárgyalásra? (Mozgás jobbfel l.) Hiszen házszabályaink alkalmat nyújtanak erre. Ott a magyar természetnek és a régi baráti viszonynak megfelelően, egymást kölcsönösen kapaczitálva, hasznos eredményekkel tudnánk a ház elé jönni. Kekünk sem feladatunk, sem czélunk még politikai ellenfeleinkkel szemben sem, hogy az országot gyengíteni akarjuk. Ezt csak bővebb megfontolásra állítom önök elé. Sok kellemetlenségnek, félreértésnek lehetne elejét venni, ha az ily kérdések így tárgyaltatnának. Ne gyanítsák azt, hogy talán obstrukcionális dolgot akarok csinálni. Eszem ágában sincs és azért természetesen ezzel szankczió járna, hogy a mennyiben az ilyen kérdéseket bizottsági utón tárgyalnák, — szívesen egyezném bele, — hogy az úgynevezett vezérszónokok, (reneralredner intézménye hozassák be, hogy a bizottságilag letárgyalt javaslatok csakis ilyen meg ilyen meghatározott szónokok által képviseltessenek. Szóval, czélom az, hogy a törvényhozásnak és a t. kormánynak szives figyelmébe ajánljam megfontolását annak, nem volna-e czélszeriibb az ily dolgokat, mint a bankügyet is, a mikor nemzeti érdek követeli, hogy esetleg a nemzet gyengéit az egész világ elé fel ne tárjuk, másrészt a kölcsönös kapaczitálás, a szakértelem számára nyújtsunk módot az érvényesülésre, mondom, nem volna-e czélszerű, hogy ily utón tárgyalják ezeket a javaslatokat. Még csupán egy kérdést érintek, és ez a készfizetés kérdése, és azzal búcsúzom a t. háztól és a témától. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Az én jeligém az volt, mint a t. előadó uré, hogy a készfizetések kérdése sem nem politikai kérdés, sem nem gazdasági, bár szerintem az is, hanem elsősorban a nemzeti becsület kérdése. A nemzeti becsület palládiuma alatt alkották önök velünk együtt a bankaktáknak azt a 83. czikkelyét, a mely természete szerint, a bankjegynek a naturája szerint elrendelte, hogy a bankjegy törvényes érczczel váltandó be. Ez tehát egy erkölcsi törvény és egy kötelezettség vállalása az egész világgal szemben, a magyar nemzet nevében, hogy ez az igóret be is fog váltatni. Már most érintettem, hogy a nemzeti becsület ügyét sohasem tekinteném közös ügynek, különösen nem oly szerződő féllel szemben, a kinek legnagyobb érdeke, hogy a készfizetésből soha ne legyen semmi. Kivel akarnak önök szerződni? Akarnak szerződni az osztrákkal és akarnak szerződni az Osztrák-Magyar Bankkal. Sem az egyiknek, sem a másiknak nem érdeke és — mint voltam bátor rámutatni — a részvényeseknek pedig legkevésbbé, hogy ez az ország készfizető legyen; érdekük, hogy ne legyen az, soha ne likvidálhasson és soha vagyona fel ne osztassék. Ez a részvényesek legnagyobb érdeke. Mármost igazam van-e, hogy nem akarják? Megint Meczenzéffyre kell utalnom, a bank volt vezértitkárára. A kezemben levő akta szerint j^ublikálja, hogy készfizetések eseten az Osztrák-Magyar Banknak üzleti köre lényegesen csappanni fog és jövedelmi csökkenést fog ez maga után vonni. Ezt Meczenzéffy,mondja, az Osztrák-Magyar Bank vezértitkára. És mit mondanak az osztrákok? Méltóztassék elolvasni a tárgyalásokat, a melyek most folyamatban vannak. Ha ott mutatnak nekem egyetlen eleven osztrák képviselőt, a ki hive a készfizetéseknek, beadom a derekamat, — hogy így fejezzem ki magamat — és bocsánatot kérek tévedésemért. T, képviselőház ! Engedjék meg, hogy figyelmeztessem önöket arra, hogy itt van a kezemben Bilinski nyilatkozata. Felolvashatnám szószerint az autenticzitás kedvéért. Bilinski a Reichsrath előtt, mikor a készfizetéseket tárgyalták, mint pénzügyminister, tehát mikor reprezentálta ezt a javaslatot, mint a magyar kormánynak compaciscens fele, azt mondta: Wir