Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.
Ülésnapok - 1910-82
82. országos ülés 19Í1 január 2i-én, szombaton. 137 vagyok bátor néhány példával illusztrálni, (Halljuk! Halljuk !) Először is bekövetkezett az állam szempontjából az, hogy Magyarország akkor az aranyat be kellett hogy szerezze; hogy t. i. a koronaértékü aranyérmeket kiverethesse, aranyat kellett beszereznie. Kekünk a reláczión felül a piaczon egy rendkívül hideg közönynyel kellett találkoznunk; valutánk elvesztette a hiteltérdemlőségét, a mennyiben a piaczon nem értékpénz volt a forgalom mérője, hanem a bankjegy mint hitelpénz. Nálunk az aranybeszerzés idejében (Mozgás. Elnök csenget.) az 1892-től 1894-ig lefolyt időben egy magas ázsióval kellett megküzdenünk s az államnak az az 542 millió, a mivel beszereztük az aranyat, 19'8%-kal többe került, beleértve az egész ázsiót, ugy hogy kerekszámban szólva, magának az aranynak a beszerzése nekünk egy 20%-os felpénzünkbe került, a melyet a magyar állam ráfizetett a bankkal szemben ennek az aranynak a beszerzésére. A bank pedig ezt az államra nézve rendkívül rossz üzletet azzal eszkomptálta, hogy neki, a banknak, 27 millió korona tiszta haszna lett ebből (Ugy van! a szélsőhaloldalon.) és csináltak egy átszámitási érczkészletet, t. i. a bank 1899 előtt ezt a 27 millió koronát a tartalékalapjába helyezte el, de 3 899-ben jogot kapott arra, hogy a tartalékalapból ezt a 27 millió koronát az érczkészletbe helyezze át. I 1 . ház! Az rendkívül nagy horderejű dolog volt, hogy ebből a helytelenül koronaértékü valutából a banknak akkora haszna jutott, hogy tisztán egy tétel átkönyvelésével, a nélkül, hogy egy krajczár ára aranyat befizetett volna, hozzájutott 27 millió K névleges értékű olyan érczfedezethez, a melynek alapján 2 és ^-szer annyi bankjegyet bocsáthatott ki, mint a mennyit az a 27 millió K kitesz. (Mozgás. Elnök csenget.) Tehát 67 millió K-val több bankjegy bocsáttatott ki tisztán ezen könyvelési tétel alapján az 1899-iki törvény okából, mint a mennyit annak idején az érczalapja képviselt. Ennek a koronaértékü és nem aranyértékü valutának állandó konzekvencziájaként kisér Magyarországon bennünket az, hogy van egy közös bankunk, a mely ezen helytelen és hamis értékelés alapján — a hamisat a koronaértékre értem, szemben az aranyértékkel —, a bank állandóan azon helyzetben van, hogy 18%-os érczalappal magasabb a fedezete, mint a mennyit annak aranyértóke megér, és ezen okból, hogy koronaértékben számit, minden esztendőben a 18°/o-nak megfelelően több bankjegyet bocsáthat ki, mint a mennyit az aranyértékkel foglalkozó államok kibocsáthatnak. Ez az egyik oka annak, hogy Magyarországon egy papirgazdálkodás uralkodik, a melyet részleteiben fogok a t. kéjmselőház elé állítani, elijesztő j^éldájául annak, hogy az inflacionizmus oly szörnyetege uralkodik Magyarországon, a mely a papirgazdálkodás révén népünket, lakosKÄPVH. NAPLÓ. 1910 —1915. ív. KÖTET. j ságunkat, előbb-utóbb, de feltétlenül biztosan tönkre fogja tenni. Mert arra már rájutottak a tudósok, hogy a pénz vásárlási ereje a szerint csökken, vagy gyarapodik, a mint a forgalomban levő j)énznek belső értéke emelkedik, vagy csökken. A legkisebb vásárlási erővel felruházott pénz a világon belső érték szempontjából természetesen a bankjegy, mert annak belső értéke nulla. Ezt az úgynevezett inflacionizmnst az amerikaiak találták fel akkor, a mikor az ezüst demonetizálásá bekövetkezett, és hogy saját ezüstjüket megvédelmezzék, felállították azt a tételt, hogy mentül kisebb a belérték, a valuta, annál biztosabb a vagyongyarapodás, és különösen az adós szempontjából nagyfontosságú, hogy a valuta belső értéke kicsi legyen. Ez az elmélet borzasztó kudarczot vallott. Tetőpontját azonban azon államokban érte el, a hol még az ezüstöt sem tekintik valutának, hanem tisztán a papirost, vagyis a nulla belértékü pénzt, a mely természetszerűleg a drágaság okának nagy coefficiense, mert — a miről be fogok számolni — a borzasztó bankjegytömeggel szemben, mely Ausztriában és Magyarországon közkézen forog, a drágaság egyik legfőbb oka a bankjegyszaporodás, mert a nemes fém szaporodása nem okozza esetleg a drágaságot, mivel annak vásárlási ereje a külföldi relaczióban megvan, de a bankjegy nagy szajnorodása valóságos nemzeti csapás és katasztrófa egy nemzetre, különösen ha majd az érczfedezettel szemben méltóztatik megengedni, hogy taglaljam a kérdést. Ha van katasztrófáról szó és ha vannak katasztrofális következményei e javaslatnak, ezek ott következnek be, a mikor oly mérhetetlen papirosgazdálkodással agyonütnek egy országot, a melynek érezfedezeti alapja is ugy néz ki. hogy szinte elszomorító, ha a részletes bonezolást méltóztatik megengedni. (Halljuk! a baloldalon.) A valutarendezés idején Széll Kálmán t. képviselő ur a valuta-ankéten kihirdette, inert egységes volt a nemzet közvéleménye a tekintetben, hogy a jaapirgazdálkodás egy nemzetre katasztrófa és szerencsétlenség, kihirdette, hogy ez az a mocsár, a mint ő monda, a melyből a nemzetet ki kell vezetni, mert ez az a vágány, a melyen egy nemzet a kulturállamok sorából kisiklik, t. i., hogyha papirvaluta-vágányra jut. Akkor hirdette a t. képviselő ur ezt az elméletet, sajnos, hogy később kormányzata alatt nem volt elég ideje ez elvének érvényesülést szerezni és ma is oly papirgazdaságban úszik Magyarország, a melynek adatait, ha fel fogom olvasni, elrémítő példáját fogják látni annak, hogy annak a banknak, a mely már többszörösen állott a fizetésképtelenség határszélén és a, nagy devalváczió idejétől eltekintve a későbbi időben is sokszor fenyegette a fizetésképtelenség, a banknak ezen rendszere, a melyet most be 18
