Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-59

&. 59. országos ülés Í910 deczember lí-én, szerdán. Gr. Batthyány Tivadar: Én csak szavaim értelmének rektifikálása czéljából kívánok szólni. A ministerelnök ur nem volt jelen, a midőn ezen Írásról szólottam. Nem azt mondtam, — és erre nagy súlyt helyezek, hogy ez klarifikálva legyen, s e tekintetben hivatkozhatom a t. házra — mint hogy ha a kabinetirodából valami dorgatórium vagy ilyenféle leirat érkezett volna, mert erről szó sem volt, hanem én azt mondtam, hogy az ón értesülésem szerint akkor, a midőn a november 14-én aláirt dekrétum leérkezett, — adja Isten, hogy ne legyen igazam, mert én fogok, t. ministerelnök ur, legjobban örülni, ha nincs igazam, vagy ha azt az aláírást meg nem történtnek lehetne venni — de mikor ez a királyi dekrétum, akta, leirat leérkezett, ahhoz valami irás is mellékelve volt, a mely súlyos vádakat tartalmazott, a mely vádakat én a magam részéről szóba hozni nem akarok. Ennyit mondtam, és tehát az a kérdés minthogyha én a kabinetirodát valamely dorgatórium leküldésével vádoltam volna, egyszerűen a ministerelnök ur téves információján alapszik. Gr. Khuen-Héderváry Károly ministerelnök: Bocsánatot kérek, ha még egyszer felszólalok, de kijelenthetem újból, hogy efféle leirat a kabinetirodából, a mely bármilyen vádat tartalmazott volna ezen kérdést illetőleg, nem érkezett hozzám. Elnök: A ministerelnök ur véglegesnek kívánja tekinteni válaszát ? Gr. Khuen-Héderváry Károly ministerelnök: Nem! Elnök: Ennélfogva határozathozatal nincs helyén. Szász Károly jegyző: Huszár Károly! Huszár Károly (sárvári) : T. Ház! Minthogy az idő előrehaladt, igyekezni fogok minél rövidebben előterjeszteni interpellácziómat (Felkiáltások: Elhalasztani!) és kérném a t. házat, hogy minden oldalon pártkülönbség nélkül igyekezzenek ezt a kérdést elkülöníteni mindenféle felekezeti szemponttól, mert engem egyedül és kizárólag a rutén népnek szánalmas szocziális helyzete kényszerit arra, hogy azt idehozzam és ez a szempont vezet engem beszédemben is. Magyarországon egy óriási nagy népcsere megy végbe, szemünk láttára egy irtózatos nagy népvándorlás folytatódik le, a mely egyik oldalon Fiumében a magyar nép kivándorlásával jellemezhető, a másik oldalon északkeleten az u. n. kazárok bevándorlásával. Ha ezt a két tünetet összehasonlítjuk, bármelyiket tekintjük is, mindegyiket sajnálatos és szomorú jelenségnek kell tartanunk, a mely az ország szocziális és gazdasági viszonyait a lehető legsötétebb színekben mutatja be. Ha szemre veszszük azon népet, a mely északról beözönlik, konstatálnunk kell, hogy az egy kulturátlan nép, egy piszokban járó, a legferdébb és legfurcsább erkölcsi felfogásokkal, kapzsi szellemmel telitett nép, a mely semmiféle produktív munkára hajlandóságot nem mutat, a mely Oroszországból, G-alicziából mint ott semmiféle produktív munkában részt nem vett, kivándorlásra kényszeritett nép lett kiüldözve, ideáramlik hozzánk, hogy szaporítsa azon rétegek számát, a melyek tisztán parazitaságból akarják magukat fentartani. Ezen néprétegek bevándorlása Magyarországon attól az időtől datálódik, mikor a liberalizmus szent nevében az erők szabad játékát hagyták a gazdasági életben érvényesülni. Minden törvényünk, egész közigazgatási rendszerünk, az egész Felvidék közigazgatása, különösen igazságszolgáltatása és gazdasági berendezkedése, egy teljesen kész talaj volt arra, hogy ilyen vándor nép, mint egy sáskaraj ellepje az egész Felvidéket és a kultúrában kissé elmaradt, szocziális szempontból azonban igen hátramaradt rutén népet igájába hajtsa. Az egész Felvidék ugy néz ki, mintha egy óriási bűntanya volna, a hol mindenféle gazsággal és visszaéléssel szabadon és nyíltan lehet irtani az ottani rutén lakosságot. Nem akarok az idő előrehaladottsága miatt részleteket elmondani, de a ki ezen kérdéseket valamikor is komolyan tanulmányozta, minden általam csak általánosságban jelzett esetre a maga tudomása alapján is fog konkrét eseteket találhatni. A föld-, a h legelő-, az élelmiszer-, a korcsmauzsora sehol oly irtóztató mértékben nem nyilvánul meg, mint épen a Kazárföldön. A Felvidéken ezek a kaftános elemek, ezek a máról holnapra az országba betévedt, szalajtott, megbizhatlan és az országra nézve semmiesetre sem kívánatos elemek az egész országrész felett magukhoz ragadták az uralmat. Sehol az országban a hamis tanuzás annyira nem divik mint ottan, sehol az alkohol olyan nagy pusztítást nem vitt végbe a magyar nép erejében és egészséges szervezetében, mint épen ezen a vidéken. Olyan irtózatos terror van ezen a vidéken, hogy sem a papoktól, sem privát emberektől nem lehet informácziókat kapni, mert általunk legjobban tisztelt és legbecsületreméltóbb egyéniségek is azt mondják, hogy nem merjük elmondani azt, a mi itt van, mert egy pereznyire sem ' bízunk személyünk és házunk biztonságában, ha elmondjuk. (Ugy van! Ugy van! balról.) Mélyen tisztelt képviselőház! A közigazgatás, ugy látszik, már teljesen ezeknek a kaftános elemeknek a kezében van és teljesen az ö szolgálatukra van. Divik ott és rendszeresen csinálják a következő hadjáratot. Tömegesen mennek ki Galicziába dolgozni a tél folyamán a rutén munkások. Mikor kimennek, távollétükben mindenféle bagatell-pereket indítanak az ottani kereskedők, szatócsok és árendások a nép