Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.
Ülésnapok - 1910-58
56 58. országos ülés 1910 deczember í3-án, kedden. tényleg felhasználják üveggyártásra, minálunk azonban a viszonyok e téren egészen mások. A durva, az~ J u. n. zöld üvegre Magyarország számos vidékén van anyagunk bőven, de a táblaüvegre, a tükörüvegre, a finomabb, az u. n. tiszta, fehér kristályüvegre sem Ausztriának, sem Magyarországnak nyers anyaga nincs, egyesegyedül Szászországban, Hochenbockban van az az üveghomok, a melyet az összes osztrák, az összes magyar gyárak feldolgoznak. Hogy itt minő különbségekkel állunk szemben, felemlítem, hogy pl. ha Salgótarjánt veszem központul, mint kedvező fekvésű helyet, akkor Sárrnásra egy waggon üveghomoknak a szállítási differencziája 114 korona, már a legmeszszebbmenő kedvezményes díjtételt véve, és minthogy Erdély egymaga piaczot nem képez, Románia ezekre a czikkekre szintén alig képez, mert ott a belga versenynyel állunk szemben, a mely vizén szállítja a maga készítményét, az áruknak túlnyomó részét vissza kell hozni Budapestre, a mi ismét 111 korona különbség waggononként és az egyéb nyersanyagot is számítva a szállítási differencziában, ha hozzáadjuk a munkások telepítésével járó nagyobb beruházást és nagyobb terheket: mindez azt eredményezi, hogyha a t. pónzügyminister ur ingyen bocsátaná az illető gyár részére segély gyanánt a gázt, még akkor is drágábban kellene termelnie, mint földrajzilag kedvezőbb fekvésű helyen. Nagyon helyesen jegyezte meg a t. kereskedelmi minister ur egy beszédében, hogy a földrajzot megváltoztatni nincs módjában. Sajnos, hogy nekünk, erdélyi képviselőknek nincs módunkban a földrajzot megváltoztatni és azokat a nagy távolságokat, a melyek az ország fogyasztó piaczaitól Erdélyt elválasztják, megrövidíteni, hogy ama magas tarifákat, melyek egyrészt az oda- és másrészt a visszaszállításból erednek, hogy ezeket kiegyenlítsük. A tarifakedvezmények korszaka, hála Istennek, mindjobban lejárt. Messzebbmenő tarifakedvezményekkel dolgozni már csak az egyenlő elbánás elvénél fogva sem lehet ós igy, t. ház, megvallom, hogy ezektől a földgázoktól ebben az irányban sem a textilipar, sem a papir-, sem a czementipar, sem más iparok tekintetében, egyes sporadikus esetektől természetesen eltekintve, valami nagy eredményeket nem várok. Ne méltóztassék elfelejteni, t. ház, hogy mig az üvegiparnál a fűtőanyag 20 —25%-a a többi termelési költségnek, addig a papíripar alig 5°/o-ot, a textilipar a különböző anyagokhoz képest 6—10°/o fűtőanyagra szorul és ez a differenczia, a mely a fűtőanyagokban van, nem fogja az ipari vállalkozót oly terrénumra vinni, a hol annyi más nehézségekkel kell — sajnos — megküzdenie. Mindezt, t. ház, nem azért említem fel — talán fölösleges is hangoztatnom — mintha legtávolabbról is kicsinyelni akarnám a földgáz jelentőségét ipari szempontból. Csak azért mondottam el ezeket, hogy jelezzem álláspontomat, hogy azokat a messzemenő illúziókat, a melyeket némelyek e téren táplálnak, egyáltalában nem tudom osztani. Felemlítem, t. ház, azért, hogy rámutassak arra, hogy bármily nagymennyiségű földgázaink lesznek is, az ipari fejlesztés egyéb eszközei, ugy a mint azokat eddig alkalmaztuk, nem lesznek nélkülözhetők az országban ezután sem, eltekintve attól is, hogy az ipari deczentralizáczióra kell törekedni az ország minden alkalmasabb vidékein ós azt helyhez kötni, vagy . korlátolt távolságra vihető földgázzal kárpótolni nem lehet. De, t. képviselőház, utalok ezzel a nagy fontossággal és nagy jelentőséggel szemben, a melyet, igen t. ház, az ország még egy ilyen nagy nemzeti kincsben bír, egy másik nagy nemzeti kincsre, arra a kincsre, a melyet vizi erőinkben bírunk. A vizi erők terén ismét egy valóságos nemzeti vagyonpocsékolást viszünk véghez. Arról a vizierőről szólok, a melyről a földgáznak egyik leglelkesebb képviselője, egyik leglelkesebb apostola, Pfeiffer Ignácz műegyetemi tanár a következőképen nyilatkozik: »A vizierők okszerű kiépítésénél, olcsóbb enerzsiát adnak, mint a földgáz, még akkor is, ha a kormány teljesen ingyen bocsátaná a gázt az ipar szolgálatára«. Ez a megfontolás arra a konklúzióra indit, hogy a földgázt elsősorban tüzelőanyagra kell felhasználni. Már most, t. ház, hogy is állunk mi ezen második nemzeti kincsnek, a vizierőknek a dolgában ? Ugy állunk, t. ház, hogy szinte szégyenletes a mi egész gazdasági politikánkra, ha rá utalok arra, hogy mig Prancziaország a maga öt és félmillió lóerejű vizerejóből 21'8%-ot tud értékesíteni, a mig Olaszország a maga 4 millió lóerejű vizerejéből ll°/o-ot, Ausztria csaknem 4 millió lóerejű vizerejéből 87%, Németország 2 millió lóerejű vizerejéből 21%-ot, Svájcz, a melynek egyes kantonjai az utóbbi időben ugyanezen az alapon államosította, s monopolizálta a vizerők kihasználásának a jogát, mint mi most a földgázt egy és félmillió lóerejéből 26'7°/o-ot tud értékesíteni: addig, t. ház, Magyarország abban a szégyenteljes állapotban van, hogy az 1,700.000 lóerejű vizerejéből, tehát egy nagy nemzeti kincs kihasználásából csak 0'24 0 / 0-ot tud értékesíteni. Akkor, mikor Németország a maga éghajlati viszonyait, a maga nagy síkságának termelőviszonyait, völgyzárgátak létesítésével, milliónyi áldozatokkal tudja nagyobb kultúrára képessé tenni; mikor Németország példája azt mutatja, hogy völgyzárgátak létesítésével nemcsak ipari motorikus erőt nyerünk, hanem az öntözés szempontjából is a mezőgazdaság czél-
