Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.
Ülésnapok - 1910-74
458 74. országos ülés 1911 január 12-én, csütörtökön. Ha az angol bank ezt teszi; ha a német bank elhárítja magától és kibújik ezen kötelezettség alól, sőt vannak, a kik azt mondják, hogy fekete lisztát vezetnek azokról, a kikről tudják, hogy a bankot' illegitim czélokra veszik igénybe, pl, spekuláczió ezéljaira, de mindenesetre jóformán a hazafiatlanság bélyegét sütik rá azokra, a kik ezt teszik ; midőn látjuk, hogy ez oly sűrűn előfordul, sőt azt lehet mondani, hogy megnehezítik az arany kiszolgáltatását, hogy e miatt lehetetlen a szabadalmat elvonni. Nem mondom, hogy ez helyes. Hiszen tulaj donképen, ha elemezni akarjuk ezt a helyzetet, mi sokkal elfogultabb korszakban élünk arany tekintetében, mint azok a merkantilisták, mert mi csak ugy szomjazunk és éhezünk az arany után ; aránylag csekély aranyhiány súlyos válságokat von maga után ; minden ország minden törekvését arra irányítja, pedig senkisem fogja kétségbevonni, hogy ennek a szerepe végre is nem olyan nagy, a minővé fejlődött a hitel- és valutapolitika következtében. Az arany kiszolgáltatása az egyik eszköz, a melyet a bank alkalmazhat, sőt tulaj donképen ez a közvetlen eszköz és legtökéletesebb volna tulajdonképen semmiféle más eszközt nem alkalmazni, mert hiszen a többi tulaj donképen csak közvetett mechanikai eszköz. A bank, midőn aranyat keresnek, kell, hogy aranyat adjon, de nem adja az aranyat. Tény, hogy a bankok lehetőleg elhárítják maguktól ezt a keresletet. Most következik az aranyvédelemnek másik eszköze, a mely különösen nálunk igen nagy jelentőségre emelkedett és ez a deviza. A deviza jóformán első védelmül szolgált az aranyfedezettel, az aranykészlettel szemben. Én a banknak ez irányban kifejtett tevékenységét semmiképen sem akarom kritika tárgyává tenni. A banknak csakugyan sikerült nagymennyiségű devizákat összegyűjteni ; ő képes volt ezt az egész üzletet jóformán államosítani. Hiszen némely német teoretikusok szerint az egész valuta nálunk semmi egyéb, mint az arany beszerzésének és forgalombahozalalának államosítása. A bank mindenesetre igen jól teljeisti ezt a műveletet; a külkereskedelem igényeit kielégíti, azonban egyet mégis meg kell jegyeznem a helyzetnek kellő megvilágítása szempontjából. Azt t. i., hogy bár igaz, hogy a deviza-üzlet rendkivüli módon emelkedett és míg voltak évek, a midőn a bank tárczájában igen kevés, talán 50—60.000 forint volt, és ma már ez a készlet 300 milHóra rug, sőt ezt is meghaladja és ugyancsak nagy mennyiségben bocsátja rendelkezésére a külkereskedelemnek és esetleg az állami pénztári szolgálatok ezéljaira, azonban még sem szabad a dolgot ugy feltüntetni, mint hogyha itt valami nóvumról vagy valami uj találmányról, vagy olyasmiről volna szó, a melyet csak az Osztrák-Magyar Bank tud keresztül vinni. Ezt teszik más államokban is, pl. Olaszországban és ugyanezt tette Witte Oroszországban. Ö pláne államosította a deviza-üzletet, már t. i. annyiban, a mennyiben ő vette kezébe; vett és eladott devizákat. Teszi ezt még a kis Románia is és ezzel tudja fenntartani a paritást igen csekély ingadozással. Midőn tehát azt látjuk, hogy mindenfelé azt teszik a váltóárfolyam fentartása és szabályozása érdekében, akkor én azt éppenséggel nem tartom olyan rendkivüli érdemnek. A bank azt teszi, a mit tennie kell és a mit mások is tesznek. Ez különben nem is olyan üzlet, a mely veszteséggel járna, mert a bank jövedelme ebből az üzletből a következő volt: 1909-ben 4,800.000; 1908-ban 4,300.000 ; 1907-ben 5,700.000 ; 1906-ban 3,700.000 ; 1905-ben 3,700.000 ; 1904-ben 4,500.000 stb., sőt egy osztrák szakértő becslése szerint még valamivel magasabb volt. Én ezeket az adatokat az évi jelentésből vettem ki. Voltak olyan idők, korszakok, a mikor a banknak a fedezetében a deviza még nagyobb szerepet játszott, pl. 1867 Julius 31-én, vagy 1868 júniusban, mikor a fedezet ugy állott, hogy érezpénz fedezetül 57%, deviza pedig 21% volt. És a devizára vanatkozólag mégis egy megjegyzést kell tennem, t. i. azt, hogy a deviza-üzlet szükségleteinek kielégítése czéljából a bank kénytelen külföldre aranyat vinni, a külföldön levő devizákat aranynyal venni, tehát ennek következtében az aranykészletet arra használja fel, mert hiszen az arany neki kamatot nem hoz, a deviza a rendesnél kevesebb kamatot hoz, de mégis bizonyos jövedelmet. Ez az egyik körülmény, a melyet tekintetbe kell vennünk, a másik az, hogy mit jelent az a funkezió, amelyet a bank teljesít a devizánál, ha ő vesz és elad ? Ez annyit jelent, miután nem engedi a felső aranyponton túlmenni, már a mennyire tőle függ, hogy a mikor magasabb a kurzus, akkor eladja, támogatja a kereskedelmet, rendelkezésére bocsátja a devizákat, a mikor pedig alacsonyabb, akkor ő vesz. Már most ezt alkalmazni kell a külkereskedelemre. Ennek az a következménye kell hogy legyen — lehet, hogy csak nagyon csekély mérvben, de ezt tisztán abból a szempontból vizsgáljuk, hogy lássuk, mi rejlik a deviza-üzlet mögött; én tehát nem tudom máskép értelmezni és felfogni, mint hogy a bank elad, tehát bizonyos mértékben a paritás kedvéért lenyomja a váltóárfolyamot. Mit jelent az, az exportőröre nézve ? Az exportőr az ő tárczájában levő váltót kénytelen valamivel olcsóbban eladni, mert a bank nyomja a kurzust és az a gablonzi üveggyöngykészitő, a ki Spanyolországban adja el azn üveggyöngyöket, nyer a spanyol váltó valutájánál, is, sőt gyakran a nélkül vesztesége volna ; ellenben az importőr, a kinek venni kell a devizát a külföldi bevitel ellenértéke gyanánt, az, mivel nagyobb a kereslet, valamivel drágábban veszi. Lehet, hogy csak minimális a különbség, de én csak magát a jelenséget tartom szem előtt. Ez a jelenség nem alakulhat másként, mint a hogy ennek következte-