Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-57

deczember 12-én, hétfőn. 23 57. országos ülés 1910 Bocsánatot kérek, ennek a t. kormány eljárása az oka. A t. pénzügyminister ur felpanaszol szolja itt, hogy a részletes tárgyalásnál egy oly beszéd történt, igaz, a ház előzetes engedélyének kikérése mellett, a mely tulajdonképen az általános vitának anyagával foglalkozik. Ez csak azért volt szükséges, mert a pénzügyminister ur azt a nagyszabású polémiát, a melyet az ellenzéki felszólalásokkal szemben folytatni szükségesnek látott, a vita befejezése után mondta el. Ez ellenkezik az eddigi gyakorlattal, (Elknmondások a jobboldalon.) ellenkezik a vitatkozás faireségének szempontjával ; (Ellenmondások a jobboldalon.) mert, bocsánatot kérek, hogyha én olyan beszédet mondok el, a mihez ugy a pénzügyministernek, mint minden képviselőnek joga van, a melynek tartalma másokkal szemben súlyos vádakat képez, akkor azt a beszédet a vitának olyan szakában mondom el, hogy az azáltal érintettek még abban a helyzetben legyenek, hogy azokra reflektálhassanak. (Helyeslés balfelől.) Ezt az eljárást követtük kölcsönösen mindig. Nem mondom, hogy a t. kormány mondjon le arról a jogáról és előnyéről, hogy az utolsó szó az övé legyen, hanem hogy egyáltalában semmiféle nyilatkozatot ne tegyen a vita folyama alatt, hogy azon súlyosabb természetű tételeket, a melyek az ő tárházában benn vannak, ne adja elő akkor, a mikor a vele szemben ülők ezekre még megtehetik észrevételeiket: ez ellenkezik a helyes parlamenti gyakorlattal, és ha ez megtörténik, akkor annak egyetlenegy korrektivuma van, a melyet különben a t. ház méltánj^ossága Désy Zoltán t. barátommal szemben gyakorolt is: hogy ne vegye szigorúan ezen korlátokat, a melyek szerint a részletes vitánál csak részletekről lehet szó. Még fokozta ezen körülményt, hogy a t. ministerelnök ur még csak nem is az általános vita keretében, a vita berekesztése után, hanem egyenesen a czimnél felszólalva mondotta el mindazt, a mit az általános vita anyagára, az egész politikai kérdésre nézve elmondani szükségesnek látott. Lehetetlen akkor az ellenzéki képviselőket megfosztani attól, hogy a ministerelnök fejtegetéseire reflektáljanak, mert az még sem járná, hogy a ministerelnöknek megengedtessék, hogy a czimnél az általános vita anyagát felölelő észrevételeket tegyen, azon képviselőknek pedig, a kik arra reflektálni akarnak, a házszabályok czimén ez megtiltassék. Ennyi méltányossággal tartozunk egymásnak, és én nem is kétlem, hogy a t. többség ezen méltányosságot velem szemben gyakorolni fogja. Én a t. pénzügyminister ur és Désy Zoltán t. barátom között lefolyt polémiának részleteibe nem megyek bele, részint a házszabályokra való tekintettel, melyekkel szemben ezen a téren valóban a Désy Zoltán t. barátomnak adott latitüd után indiszkréczió volna, ha a ház ujabb engedelmét akarnám igénybe venni. Csak két momentumot akarok kiemelni, mint — hogy ugy mondjam — általános jellemzését annak a vitának, a mely a pénzügyi helyzetre és a pénzügyi múltnak megbirálására és a jelennel való összehasonlítására nézve köztünk lefolyt. A t. pénzügyminister ur egy expozéjában, mint minapi felszólalásában azt a pénzügyi helyzetet, a melyet a múlt kormány ráhagyott, meglehetős desperátusnak tüntette fel, óriási hiányról beszélt. (Mozgás jobbfelől. Felkiáltások: Ugy volt!) Nagyon könnyű ast mondani, hogy ugy volt, hanem a kórusnak ereje még nem adja meg az érveknek és igazságnak erejét a tárgyalásoknál. (Helyeslés a baloldalon.) Mert hiszen, ha erről van szó, akkor világos, hogy a többségnek mindig kellene hogy igaza legyen, miután nagyobb kórust állithat a maga szószólói háta mögé, mint az ellenzék, a mely kisebbséget képez. (Ugy van! balfelől.) Ezzel szemben csak két momentumot akarok kiemelni. Az egyik az, hogy ha igazán olyan desperátus volt a helyzet, nem tudom, 138 milliós deficzittel, akkor magyarázza meg nekem bárki, magyarázza meg egy egyenes észjárású embernek bárki, hogy hogyan volt az lehetséges, hogy a bevételeknek emelkedése, uj adótörvényeknek életbeléptetése, uj bevételi forrásoknak megnyitása nélkül a t. pénzügyminister ur az 1911. évre 116 millióval emelhette a kiadási tételeket, és mégis egy billanszirozott, deficzit nélküli költségvetést tudott előállitani ? Lukács László pénzügyminister: Két évre! (Zaj.) Gr. Apponyi Albert: Hát egy évre vegyük a felét, vagyis 58 milliót. Lukács László pénzügyminister: Természetes emelkedése a bevételeknek ! Gr. Apponyi Albert: Hiába, a tétel, a helyzetnek széles körvonalai igy állanak. De vegyük a felét, vagyis 58 milliót. Hogy a pénzügyminister ur 58 millióval emelhette egy évre a kiadási tételeket uj bevételi források megnyitása nélkül és mégis billanszirozott költségvetést tudott előállitani, ha óriási deficzitekkel vette volna át az állam pénzügyeit, ezt egyenes észjárású ember meg nem érti. (Igaz ! Ugy van 1 balfelől.) A másik pedig az, hogy az egész vitában egy óriási hiány, egy óriási falláczia van : beszélni erről a súlyos helyzetről, arról a nehéz helyzetről, a melyben, megengedem, Magyarország állami pénzügyei vannak és ezt ugy odaállitani, mint egy elszigetelt jelenséget, mint egy specziális magyar helyzetet, holott nagyon jól tudjuk, hogy körülbelül ugyanazon körülmények hatása alatt Európának összes, legvirágzóbb gazdasági és financziális állapotban lévő államai ugyanabban az időben a mienkhez hasonló pénzügyi nehézségekkel küzködnek. De ha az ember egész képet fair módon akar odaállitani a világ elé, akkor ezt az általános európai gazdasági és finánczpolitikai helyzetet tekintetbe kell venni, s akkor össze kell hasonlitani azt azzal hogy mi a mi aránytalanul gyengébb gazdasági és financziális erőnkkel és segédforrásainkkal ugyanazokkal a nehézségekkel talán sokkal kisebb áldozatok árán tudtunk megbirkózni, (Igaz !