Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.
Ülésnapok - 1910-65
222 65. országos ülés 1910 nagybirtok utóvégre is gazdasági válságok különböző tünetei között is megállhatja a lielyét. Miért ? Azért, mert gazdaságilag tőkéje, üzeme, egész forgalma szempontjából, konszolidáltabb. De mit látunk Magyarországon az utolsó tiz év folyamán ? Megindult a nagybirtokok természetes fel osztási proezesszusa. Nem kell ezt siettetni különböző felolvasásokkal és oly nyilatkozatokkal, a melyek a társadalmi békét abszolúte nem mozdítják elő. (Igaz! Ugy van ! a bal- és a szélsőbalól:!'ahm.) Sándor Pál: Milyen helyeslés, ha a nagybirtokról van szó ! Mezőssy Béla : A ki látja, hogy a nagybirtok az utóbbi tiz év alatt miként bomlik és esik a maga atomjaira, tudja, hogy nem kell semmiféle mesterséges eszközt igénybevenni, hogy az üdvös czél, — kijelentem, hogy üdvös czél, bogy Magyarországon a mezőgazdasági, kisexiszten^ziák száma s?aporittassék (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) — mondom, nem kell mesterséges eszközöket igénybe venni e czél forszirozására. De tény, hogy a sokszor forszírozott, sokszor nem forszirozott és természetes birtokmegoszlási akczióval ma a magyar társadalomba egy uj elem, a kisgazdák száz és százezrei jutottak be. (Mozgás.) Tgen, uj elem, az uj kisgazdák száz és százezrei jutottak be. És ha ez igy van, mit méltóztatnak gondolni, ezeknek az uj gazdasági exisztencziáknak — már mint a kisbirtokos gazdasági exisztencziáknak — müyen az anyagi helyzete ? Rá vannak ezek szorulva a vámvédelemre ? Jobban vannak rászorulva, mint, nem tudom, azok a latifundiumok, a melyek akármilyen viharok közt is saját erejüknél fogva meg tudnak állni. Hiszen a ki csak betekint egy-egy vármegye közgazdasági viszonyaiba, ha megnézi a telekkönyveket, láthatja, — és ebben rejlik talán az egyedüli hiba ennél az akcziónál — hogy a kisgazdák rendszerint erejükön túl vannak igénybevéve, (Ugy van! a bal- és szélsőbahldalon.) vagyis rájuk nézve exisztencziális kérdés, lét és nemlét kérdése, hogy a magasabb terményárak, a magasabb állatárak, a melyek az uj vámpolitika eredményei, minden körülmények közt biztosíttassanak. (Iqaz! Ugy van! Taps a bal- és szélsőbaloldalon.) T. ház ! A kisgazda egyáltalában nem szorul arra, hogy velünk szemben bizonyos érdekkörök akarják az ő hívatlan és fel nem fogadott prókátoruk szerepét játszani. Mi mindannyian örülünk a kisgazda-közönség előremenetelének és vagyonosodásának és szivünkből kívánjuk megerősödését, mert ebben a kisgazda-közönségben látjuk a jövő Magyarországnak hajnalhasadását. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Most a t. földmivelésügyi minister ur beszédével kívánok foglalkozni, ki szives volt azt mondani, hogy őrültség — nagyon örülök, hogy ilyen erős kifejezést használt — még csak fel is tételezni azt, hogy lehessen egy olyan vámpobtikai irányzat, mely Magyarországot mezőgazdasági vámvédelmétől megfosztani akarná — én határidőre deczember 21-én, szerdán. korlátozom: 1917-ig. (Zaj.) Én szivemből kívánom, hogy ez igy legyen, de az az őrültség nagyon is rendszeresen gondolkozó agyban, illetve agyakban fogamzott meg. Én emlékeztetem a t. minister urat — kinek jó szándékait, jóhiszeműségét és a magyar mezőgazdaság megvédése iránti meleg törekvéseit kétségbevonni abszolúte nem kívánom — hogy mikor én júniusban az argentiniai husbehozatal veszélyére figyelmeztettem és mikor erről a kérdésről a nyilvánosság előtt sem Ausztriában, sem Magyarországon mégcsak egy hírlapi fecske sem jelent meg, ő ugyanilyen határozottsággal és apodikticze jelentette ki, hogy arról szó sem lehet, hogy ő az argentínai hus behozatalához hozzájáruljon. Ez volt a t. minister ur egyéni véleménye, és én hiszem, hogy ma is az, hisz tegnap is kijelentette ; a végeredmény szempontjából azonban ez a magyar gazdaközönségre vajmi kevés előnyt jelent, mert a hajó már útban van, és tartok tőle, még több hajó is útban lesz, mely ilyen hússal fog megrakodva kikötni a trieszti kikötőben. Ha én 1906 óta nézem a vámpolitika menetét mit látok ? Abban mindnyájan egyetértünk a t. kereskedelemügyi minister úrral együtt is, hogy a védvámos vámpolitika 1906 óta a magyar mezőgazdaság termelési ké]>ességét emelte és fokozta ; erre méltóztatott czélozni is. De mit látunk Ausztriában ? A helyett, hogy az osztrák ipar, melynek számára Magyarország teljes fogyasztási területe biztosítva van, örülne annak, hogy a védvámok nevelő hatása alatt a magyar mezőgazdaság vásárló ereje és képessége emelkedett, a helyett, hogy ennek az előnyét élvezve, a kötött szerződés betartását a legszigorúbban interpretálná, azt látjuk, hogy az uj vámpolitikai éra első évétől kezdve különböző terrénumokon, de mindig a mezőgazdasági védvámoknak ilyen vagy amolyan formában való aiáásására törekedett. (Igaz ! Ügy van! bálfelől.) Vegyük pl. a gabonavámok kérdését 1906-ban. Miután nagyon jó termésünk volt, a védvámok akkor még nem érvényesültek és akkor csendben is voltak Ausztriában. Következtek az 1907. és 1908. szűkebb esztendők. Ebben az időben, tehát egy olyan idő alatt, mikor a magyar mezőgazdaság még a legistenáldottabb bánáti vidéken is úgyszólván egy csapásos esztendő nehézségeivel küzdött, vagyis a legnagyobb mértékben rá volt szorulva, hogy terményeinek teljes ára legyen, akkor rögtön felharsant Ausztriában a jelszó, hogy le a minimális gabonavámmal! Rezolucziót hozott az osztrák parlament, mely utasította az osztrák kormányt, hogy azonnal és haladéktalanul kezdjék meg a tárgyalásokat a gabonavámok leszállítása érdekében. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és szélsőbaloldalon.) Ez az akczió tartott két éven keresztül mindenkor, mikor különösen gyenge termésünk volt, vagyis akkor, mikor a gabonavám érvényesült. A jelenlegi év folyamán, miután ha nem is volt oly fényes és rózsás termés, mint azt sokan előre hirdették és gondolták, (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon :
