Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-64

64. országos ülés 1910 deczember 20-án, kedden. 211 Ezt én is tudom, t. képviselőház, azonban én ugy látom a dolgot, hogy a hus és a marha kérdésében nem lehet egyszerűen igy okoskodni, mert a marha és a hus nem egynemű két fogalom. A hizott marhának, az elsőrendű marhának más a piacza, más az ára, és más a fogyasztója, és ismét más piacza, fogyasztója és ára van a sovány marhának. A midőn tehát az elsőrendű hizott marháról van szó, abban t. képviselőtársamnak tökéletesen igaza van. Ebből Magyarország mindenesetre többet termelt, mint a mennyit fogyasztott, mert hiszen minden ország csak azt viszi ki, a miből feleslege van. Hallotta-e valaki, hogy Magyarország akkor vitt ki búzát, a mikor nem termett annyi, a mennyi az ország szükségletére elegendő ? Nem. Akkor, visz ki, a mikor feleslege van. Azt sem olvastam semmiféle statisztikában .... (Folytonos zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister: . . . hogy Magyarország csak egyetlenegy sovány marhát vitt volna ki, a mi annak a bizonyitéka, hogy sovány marhában Magyarországon nincsen felesleg. Hogy pedig nincsen felesleg, hanem hogy szükséglet van erre nézve, az onnan következik, hogy a mikor még nem zártuk el a keleti tartományok felé a határokat, évi átlagban 80.000 darab sovány marhát hoztunk be. Miért hoztuk volna be, hogyha szükségletünk nem lett volna ? Miért nem hoztunk be hizó marhát ? És tényleg, csak akkor szűnt meg a sovány marha behozatala, a mikor a marhabehozatal egyáltalán el volt tiltva. De az áralakulások is ezt mutatják. Én a statisztikai hivatal által, a lehető legnagyobb gondossággal és pontossággal összeállított jelentésből igyekeztem magamnak tájékozást szerezni az árakról és azok alakulásáról. Nem tudtunk továbbra visszamenni, mint 1892-ig, mert a statisztikai hivatal tanulmányai szerint kétségtelenné vált, hogy az 1892. év előtti időkből nem rendelkezünk elég precziz adatokkal, hogy azokat összehasonlítás tárgyává lehetne tenni. Én tehát csak az 1892-iki adatokból indulhatok ki. Ennek eredménye az, hogy 1892-től 1909-ig az elsőrendű húsnak ára a vásárcsarnokban, kicsinyben való eladásnál — tehát nem a mészárszéki árakat veszem, nem emelkedett. — Az 1910-iki árakra majd rátérek. Ellenben a másodrendű húsnak az ára ugyanezen időszak alatt 15'6 %-kal igenis emelkedett és nagyon erős volt az emelkedés azután az 1910. év elején, mert most már némileg újra csökkentek az árak. A legmagasabbak voltak, ha jól tudom, augusztusban és szeptemberben. Akkor a drágulás volt a jobbfajta húsnál — szintén a vásárcsarnoki árakat véve — 2 és % %, mindig az 1892-iki adatokkal összehasonlítva. Ellenben az olcsóbb minőségű húsnál 30% volt az áremelkedés. Mit bizonyit ez ? Hogy az elsőrendű húsból igen is volt feleslegünk, azért nem is nyilvánult itt a drágaság abban a mértékben. Feleslegünk volt, a melyet ki is vittünk; ellenben a silány húsnak, a másodrendű húsnak áremelkedése mutatja azt, hogy szükségletünknek megfelelő, elegendő termelés nem volt. Nekem azért az az erős meggyőződésem, hogy a mikor arról a kontingensből beszélünk, a melyet a szerb szerződésben stipulálunk, ellenszolgáltatásként Szerbiának, akkor semmiféle áldozatot nem hozunk. Nem tessünk egyebet, mint saját szükségletünknek megfeleő intézkedést, mert igenis a sovány marha tekintetében nem áll az, hogy feleslegünk van és exportunk van. Ez csak a hizott marhára áll. Pajzs Gyula t. képviselőtársam azonkívül felállította azt a mérleget, hogy mi a huskontingensen Szerbiának 16—18 millió értékű engedményt adtunk. Ez már nagyon sokszor czáfolatot nyert. Egyáltalán a Kossuth-párt vezérszónoka minduntalan ellentétbe jut saját pártvezérével, mert saját pártvezére a pénzügyi bizottság tárgyalásán maga korrigálja azt a korábban már gróf Bethlen István által felhozott adatot, hogy ennek a kontingensnek értéke 16—18 millió K. Maga Kossuth Ferencz azt mondta, hogy ez nem becsülhető többre, mint 9—10 millióra, én pedig azt mondom, hogy nem lehet többre becsülni, mint 8—9 miihóra. Ne csodálkozzék szavaimon a képviselő ur. Hiszen egész beszédének tartalma az volt, hogy elutasítja a szerb szerződést, holott Kossuth Ferencz t. képviselő ur a pénzügyi bizottságban nemcsak hogy elfogadta, hanem azt mondotta, hogy jobb az 1908-ikinál, és azt is hozzátette, hogy elismeri hogy az adott viszonyok közt a kormány jobb szerződést nem volt képes kötni. (Helyeslés a jobboldalon.) Tehát nemcsak ebben a részletkérdésben, hanem a dolog érdemére nézve is ellentétbe kerül pártvezérével. A képviselő ur azután szemünkre veti, hogy miért nem szereztünk az osztrák kormánynyal szemben konczessziókat, rekompenzácziókat, a mint ő mondja. Azért, mert nem kaptunk volna és nem is kaphattunk, mert az osztrák kormány nekünk azt felelte volna, hogy hiszen nektek is érdeketekben áll a szerb szerződés megkötése! És csakugyan érdekünkben áll, mert nem értek egyet abban Pajzs Gyula t. képviselőtársammal, a ki azt kérdi beszéde folyamán, hogy mi hasznunk van nekünk ebből a szerb kereskedelmi szerződésből ? Hisz szerinte azt a teret, a melyet elvesztettünk Szerbiában és a mely abban a pénzmennyiségben nyilvánul meg, a mely, mikor kivitelünk legnagyobb volt, 11 millió K-t meghaladott és most, ha jól tudom, négy millió, mi nem fogjuk soha visszahódítani, azt az osztrák ipar szerzi meg magának ! Ha nem kötöttünk volna szerződést, akkor kétségtelenül meg lett volna elégtétele a t. képviselő urnak, hogy az osztrák ipar sem szerezhette volna vissza azt a teret, a melyet előbb elfoglalt, de akkor, szerződés nélkül, vájjon egy27*