Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-64

6í. országos ülés 1910 deczember 20-án, kedden. 195 hogy az egész kontingenst be fogják szállítani, ez a marhaárak változtatására semmiféle befolyást sem fog gyakorolni. Erős meggyőződésem, hogy a húsárakat és ennélfogva az állatok árát is csak a világpiaczi konjunktúra szabályozza, a mi nem is lehet máskép. A. mai fejlődött közlekedési eszközök, a friss húsnak hetekig való konzerválhatása mellett a hus ma egy internaczionális czikk, a melynek árát egyrészt a világpiaczi konjunktúra, másrészt az egyes országok más országokkal kötött kereskedelmi szerződéseinek módozatai szabják meg. (Ugy van!) Nekünk oly piaczok állanak rendelkezésünkre Németországban, Svájczban, Olaszországban, s elsősorban magában Ausztriában, a mely piaczoknak befogadóképessége napról-napra emelkedik. Ezekben az országokban nagyban fejlődött az állattenyésztés is, de az ma már, különösen Németországban, olyan fejlettségi fokon áll, a melyről igazán el lehet mondani, bogy ott ma már egy marhával több sem fér el. Ezenfelül Németország lakossága évenként egy millióval szaporodik, tehát lehetetlen, hogy nekünk belátható időn belül alapos aggodalmaink legyenek az iránt, hogy állati termékeinket a legjobb áron és mindig a világpiaczi konjunktúrának megfelelően el ne tudnók helyezni. Ennélfogva, minthogy a szerződés már meg van kötve, én még ebben is a mezőgazdaság érdekének tett rendkívüli szolgálatot látom. Mert méltóztassék disztingválni: Románia és Szerbia és az egész Balkán, a mezőgazdasági kultúrának nyugatról kelet felé való feltartózhatatlan haladásánál fogva ma jutott abba a helyzetbe, a melyben Magyarország körülbelül 30 esztendővel ezelőtt volt, t. i., hogy tényleg az állattenyésztéssel, a melyet szükséges rossznak tekintettek az emberek, nekik foglalkozniok kell, ha a föld termőképességét fentartani és ha az össztermelést fokozni, ha egyáltalában a mezőgazdaságot emelni kívánják. Az csak kizártnak tekinthető, hogy ha ezek az államok ebbe a helyzetbe jutnak és az állattenyésztést egy bizonyos fejlettségre birják vinni és bizonyos felesleggel rendelkeznek, hogy azt a Fekete-tengerbe dobják vagy egyébként elsülyesztik. Nem, ők ezzel a felesleggel más piaczot fognak keresni. Vagy azt kell már most tennünk, hogy tőlük átvegyük ezen felesleget és mi legyünk a továbbértékesitői, tehát mi végezzük a kereskedői és közvetítői szerepet, a mi közlekedési eszközeink részesüljenek abban a nyereségben, a mi ez által előáll, vagy hogy esetleg a mi jobb termékeinket nagyobb árban továbbítva, a silányabbat magunk íogyaszszuk és a diferencziát, mint nyereséget a magunk javára igényeljük; vagy tűrnünk kell, hogy ezen államok idegen piaczokon velünk szemben kellemetlen konkurrencziát fejtsenek ki. Meglehet, hogy a keleti fatalizmusnál fogva, a tőkeszegénységnél fogva ezen államok nem igen fognak az Olasz-, Angol- vagy a Németország felé irányított kivitelre rátérni, de ne tessék azt gondolni, hogy az a német tőke és az az angol nagyvállalkozás, tudván, hogy neki húsra szüksége van, különösen Anglia, midőn azért eszi a fagyasztott húst, mert más nincsen, a Balkánba ne menjen; igy tehát a német piaczon, Angliában, Olaszországban, mindenütt a Balkán-termeléssel szemben fogunk állani. En azt tartom, hogy a magyar mezőgazdaságnak nagyobb érdeke, hogy ott konkurrensünk ne legyen, a ki olcsóbban termel, a kinek silányabb áruja van, s ennélfogva ezt olcsóbban bocsáthatja piaczra és hogyha az ilyen konkurrenst láb alól eltéve áruját magunk szívjuk fel. A mi már most az élő állat behozatalának tilalmát illeti, ez természetes. Nem tudok magamnak kormányt elképzelni Magyarországon, a mely ezen tilalmat ne tartaná fenn és a mely az élő állat behozatalába belebocsátkoznék. (Helyeslés.) De én nem is tudom tulajdonképen, hogy miért követelik és kik követelik az élő állatok behozatalát? Baross János: A főváros! Pirkner János: Mert én nem látok ebben semmiféle előnyt, mert nem az eleven állatot eszi meg a közönség, hanem a húst, (Ugy van !) az pedig úgyis bejöhet, még pedig annyi, a mennyi a szerződésben meg van állapítva. Miután pedig rövid idő alatt jöhet be és sem romlásnak, sem más értékcsökkenésnek kitéve nincsen, tehát nem értem a heveskedést az eleven állatok behozatala érdekében. Épen a fogyasztóközönség, a főváros részére nagy előny ez és én mint egy jobb korszak megalapozását látom ebben. Ezelőtt valami 6 — 7 esztendővel jártam Angliában az ottani állattenyésztési viszonyok tanulmányozása végett, olvastam egy angolból fordított könyvben, hogy Londonban van egy központi vásár, a hova a marhát felhajtják. Odamentem, mert kívántam látni azt a sok szép állatot és láttam negyven darabot beállítva azon az óriási fedett területen. Eurcsának találtam ; azt hittem, hogy elhibáztam a napot. Később meggyőződtem, hogy nem hibáztam el, és midőn este a National Liberal Club-ban egynéhány angol földbirtokos és tenyésztő előtt ezen kérdést felvetettem, akkor kioktattak arra, hogy a nagy fogyasztó góczpontokon a modern élelmezésekben nem az élő állat, hanem a hus játszik szerepet, és hogy egy ósdi gyakorlat az, a mely borzasztó nagy költséggel, sok kellemetlenséggel és nagy veszteséggel jár minden faktorra nézve, a mely az élő állatot favorizálja. Nálunk a gazda az élő állatot hizlalja és pl. ha Csíkszeredáról Budapestre küldi, először is nem tudja a vaggont kihasználni, tehát mindjárt maga a fuvar többe kerül neki; másodszor etetni és itatni kell azt az állatot az egész utón, a mi neki megint költségbe kerül, 25*