Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-63

63. országos ülés 1910 deczember 19-én, hétfőn. 169 könyvek között csak egy könyvet mutatni, mely Szerbiáról, a szerb viszonyokról szólna, Es van nekünk nem tudom én hány tudományos intézetünk, melyek müvelik a tiszta tudományt. De a tiszta tudományból nem lehet megélni, tekintettel kell lenni a praktikus életre is. Ezek a tudományos intézetek miért nem hirdetnek pályázatot, hogy irjon valaki egy jó könyvet a szerbiai viszonyokról, irjon egy jó könyvet Boszniáról és Herczegovináról, Montenegróról és a Balkán-félszigetről. Ezeket a viszonyokat tanulmányozni kell; tanulmányozni kell nemcsak a nyers, külső jelenségeket, hanem annak a népnek szokásait, annak a népléleknek mozzanatait is, ha arra akarunk törekedni, hogy barátságos jogviszonyban éljünk velük és hogy ezeken a területeken is terjedjen a mi kereskedelmünk és iparunk. Én pl. nagyon jól el tudnám azt képzelni, hogy itt Budapesten, az ország góczpontjában megjelenne naponta egy lap szerb nyelven, és az egész Balkán-félsziget számára, a hol ezt a nyelvet értik, szerb nyelven ismertetné politikai és kereskedelmi viszonyainkat. Meggyőződésem, hogy ez a lap az egész Balkánon igen nagy mértékben el volna terjedve; hiszem, hogy ezzel egész más állapotot tudnánk javunkra, a magyar kereskedelem és ipar javára előidézni az egész Balkánfélszigeten. Csak hivatkozom Svájczra. Az ember elutazik Svájczba, eljön egy városba, ott van a vasút mellett a tudakozó-iroda, a hol beszélnek mindenféle nyelven, meghallgatják az idegen embert, kézbesitik neki a leveleket, könyveket adnak a kezébe és tájékoztatják minden nevezetességről, a mi abban a városban előfordul. Egyszóval, utbaigazitják, kikérdezik, hogy mit akar tanulmányozni, és megadják a szükséges felvilágosításokat. Ellenben mi történik nálunk Budapesten ? Nekem szerencsém van majdnem 30 év óta egy nevezetes nevelőintézet élén állani, (Éljenzés.) tessék elhinni, hogy az én intézetem és annak a személyzete igazán több konzuli teendőt végez, mint a szerb főkonzulátus. Ez természetes is, mert hiszen a szerb konzul kapuja délelőtt 11 órakor nyilik ki, hozzánk pedig már jönnek reggel hat órakor, tudják, hogy koránkelő ember vagyok, irodalmi nevem után ismernek, eljönnek, még az én vízvezetékemen mosakodnak is meg és azután kérdeznek, hogy hol találnak ügyvédet, gyárost, kereskedőt, ugy, hogy nekem és a Tökölyanum növendékeinek nem egyszer több dolgunk van egy nap alatt, mint a szerb konzulátusnak egy hét alatt. (Mjenzés.) Nem egyszer megtörténik, hogy egy öreg vörössapkás hordár jön el azzal a szerb emberrel, nem tud vele máskép beszélni, mint ahogy a siketnémák beszélnek, t. i. jelekkel, elhozza hozzám és ott utbaigazitjuk. Hiszen, t. ház, nagy baj az, hogy kevés emberünk van, a ki tud velük szerb nyelven érintkezni, kevés ember van, a ki meg tud velük közelebbről ismerkedni; igy kevesen tudnak üzletet is csinálni Keleten, mert nagyon kevés ember van KÉPTH. NAPLÓ. 1910 1915. m, KÖTET. Budapesten, a ki érti a szerb és bolgár nyelvét. Van ugyan nálunk a vasútnál egy interpret. de az csak az előkelő francziákat, angolokat, meg az előkelő románokat fogadja és ha jön azután egy igazi, egyszerű külsejű szerb ember, rá se néz, mert attól nem lehet keresni, míg az a hordár egy pár hatosért odavezeti az embert hozzám. Nagyon szükséges volna erre a főváros hatóságának figyelmét felhivni. (Helyeslés.) Tessék felállítani a vasút mellett egy tudakozó irodát, fogadják ott a szerbeket, a bolgárokat és általában a keleti embereket és onnan kalauzolják a fővárosba. (Helyeslés.) Én öreg ember létemre már nem győzök minden szerbet útbaigazítani. Akárhány előkelő tudós jön ide, eljön hozzám, elkalauzolom, megmutatok neki mindent. Mondhatom, hogy a legnagyobb szimpátiával nézik ezek az idegen emberek fővárosi intézményeinket, a legnagyobb elragadtatással beszélnek aztán otthon rólunk. Napról-napra jönnek hozzám ilyen tudós emberek, és érdeklődnek ez iránt, az iránt. Csak a napokban járt itt a kolera ügyében egy szerbiai egészségügyi vezető ember, órahosszat beszélt Magyarevics Mladen érdemdús tisztifőorvos úrral azon intézkedésekről, a melyekkel megvédte a tisztifőorvos ur fővárosunkat a kolerától. Mondhatom, naponként jönnek ezek az emberek, és közelebbi érintkezésről gondoskodva nincs. Hiszen, hogyha gondoskodás történnék, onnan is átjönnének gj^akrabban és mi is gyakran átmennénk hozzájuk. Van azonban egy nagy baj odalent is. Tapasztalt ember vagyok, összeköttetéseim vannak egész Konstantinápolyig, innen Podgoriczáig és én ezt is tapasztaltam : tisztelet, becsület határőrségünknek, de vannak túlbuzgó emberei, a kik azt hiszik, hogy karriert csinálnak, ha valakiről a ki, mondjuk, tudományos czélból vagy kereskedelmi összeköttetés létesítése végett, vagy rokonságot látogatni járt Belgrádba, mindjárt jelentést küldenek. (Igaz ! ügy van ! balfelöl.) Velem is megesett egyszer, mikor horvát képviselő létemre dolgom volt Zimonyban, hogy átmentem fiam keresztanyjának látogatására egy órára Belgrádba. Engem az egész ország mint jó hazafit ismer (Éljenzés.) és mégis harmadnap, mikor visszatértem a fővárosba, azt kérdezték tőlem egy ministeriumban : Hát maga mit csinált Belgrádban ? Nagyon fontos ügyben jártam ott, mondottam — egy süket nénivel állami titkokat olyan hangosan beszéltem meg, hogy a második utczában is meghallották. (Derültség.) Hát ez nevetséges dolog, minden embert hazaárulónak tekinteni, a ki átlépi a határt, (Ugy van ! balfelől.) T. képviselőház ! Mi a hazai szerbeket a családban, az iskolában, az egyházban arra neveljük, hogy jó hazafiak legyenek. (Elénk éljenzés.) Ez az első kötelességünk : a királyhoz való hűség és a magyar hazához való szeretet. (Elénk éljenzés.) Ne tessék tehát mindenkit rögtön feljelenteni, a ki Belgrádba megy. Tessék elhinni, hogy ez nagyon megnehezíti az összeköttetést és a barátságos érintkezést, ha vannak, mondom, ilyen túlbuzgó 22