Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-62

154 62. országos ülés 1910 deczember 17-én, szombaton. jiem áll, és lehetőleg ama kedvezményeknek a belforgalomban való rendelkezésére bocsátása. Negyedszer, t. ház, a kereskedelemnek és a húsiparnak olyan szervezése, hogy a melléktermékek itthon dolgoztassanak fel, a melléktermékek feldolgozásának jövedelmével csökkentessék a hus ára. Ezek, szerintem, azok az eszközök, a melyek a végső rendezést, már t. i. az állandó rendezést képesek lesznek befolyásolni. Ha pedig átmeneti rendezésről van szó, a mint hogy szó van és szónak kell is lenni,—itt elsősorban általában az élőállatbehozatal állíttatik oda. mint olyan, a mely az egyedüli segítséget képezi. En, t. ház, azon az állásponton vagyok ma is, a melyet Rosenberg Gyula t. barátom az előadói székből rám olvasott a romániai szerződés tárgyalása alkalmával mondott beszédemből, hogy igenis kívánatos lenne a behozatal, sőt a tapasztalat azt mutatta, hogy a mig Szerbiából behozatal volt, addig semmiféle veszedelem nem volt, betegséget nem hurczoltak be, de viszont, t..ház, a mikor Magyarország egész gazdaközönsége kivétel nélkül a maga 2i/

2

—3 milliárd értékű állatállományát félti a vész esetleges behurczolásától; a mikor azt láttuk, hogy akkor, a mikor az előző kormány a vágóhidakat Magyarország területén akarta volna felállitatni és erre nem voltunk képesek azért, mert Németország nem nyújthatott nekünk garancziát arra, hogy egyetlen vészes eset behozatala alkalmával arról a zárt területről is nem zárják el Magyarország egész kivitelét : (Halljuk ! Halljuk !) Akkor t. ház, a mikor azt látom, hogy Németország megnyitja a maga sorompóit az élőállatbehozatalnak, de ugyanakkor expressis verbis kimondja azt, hogy igen, megnyitom a franczia, holland, svéd állatoknak, de Ausztria-Magyarország ból az élősertést mégsem bocsátom be, tehát védekezik velünk szemben is ; akkor, t. ház, a mikor Olaszország, a melynek állategészségügyi konvencziója van Szerbiával és mégis az utóbbi időben ennek daczára megtiltotta a szerb állatbehozatalt, mert Törökország területén keltvén odajutni, az vészes, tehát félti a maga állatállományát: nekem, t. ház, van annyi felelősségérzetem, hogy nem adhatnám azt a tanácsot a kormánynak, a melyet ugy sem fogadhatna el, ha bárki adja is, hogy élőállatot bocsásson be Keletről és ezzel Magyarország egész állatállományát veszélyeztesse, koczkáztassa és ezzel egy általános nyugtalanságot, politikai és gazdasági téren súlyos nehézségeket felidézzen. (Elénh helyeslés.) Ellenben, t. ház, átmeneti megoldás gyanánt kínálkoznék szerintem, ha ismét szüksége állana be, mert hiszen az előadó ur utal aira, hogy most az állatárak visszamenőben vannak, tehát ha szüksége, merülne fel, akkor éljen a kormány azzal a jogával, a mely autonóm jog, természetesen az osztrák kormánynyal egyetértőleg és törvényhozásiläg, hogy a kontingens mennyiségén felül záros határidőre, esetleg ugyanazzal a rendszerrel mint Németország velünk szemben, t. i. hetilimittel bocsásson be mérsékeltebb vámmal, tehát az élővámma! húst Magyarországba. Én tudom, hogy a gazdakörök ezt a megoldást sem fogják a maguk részéről helyeselni, de engedjék meg, hogy azt a kérést intézzem hozzájuk, hogy ott. a « hol — ismétlem ha a szükség beállana — az egész ország lakosságának érdekeiről van szó, áldozatot kell hoznia mindenkinek, tehát a gazdaközönségnek is, hozzanak kis áldozatot. De áldozatot kell hoznia szerintem egyrészt az áUamnak, másrészt a székesfőváros közönségének is a lakosság érdekében, időlegesen fel kell függesztem az állami husfogyasztási adót és a székesfőváros területén az adópótlékot, végül pedig el kell törölni azokat az illetékeket, a melyek felesleges módon drágítják a húst és vadat. Hangsúlyozom kisérletképen, mert hiszen a t. kereskedelmi minister ur a román szerződés tárgyalása alkalmával a bizottságban utalt arra a bécsi példára, hogy megszüntették az illetékeket és szálütási kedvezményeket is adtak 50%-ig, a hus kicsiben való ára mégsem csökkent. Ha el is ismerem ennek az igazságát, mégis azt tartom, hogy egy kísérlet megnyugtatná az ország lakosságát és még a mi súlyos pénzügyi helyzetünk mellett is indokolt, hogy a kormány megtette legyen mindazt, a mi módjában volt, sokat ugy se tehet. A husfogyasztási adót illetőleg utalás történt arra, hogy Németország épen ez évben ugyancsak a husdrágaság súlya alatt teljesen megszüntette a husfogyasztási adót. Nálunk olyan adónemről van ennél szó, a mely emelkedő irányzattal nem bir, a mi azt mutatja, hogy a húsfogyasztás csökkenése az országban igenis nagyobb arányokat ölt. Méltóztassék figyelembe venni, hogy 1896-tól 1908-ig emelkedtek a fogyasztási adók a bor után 3,912.000 K-val, a szesz után ugyanazon adókulcs szerint, mert a magasabb adó csak 1909-ben lépett életbe, 26,150.000 K-val, ellenben a husfogyasztási adó mindössze 675.000 K-val, vagyis csökken a húsfogyasztás, de emlekedik a pálinkafogyasztás. És most befejezésül méltóztassék megengedni, hogy néhány szóval — hálás vagyok türelmükért, a melylyel meg méltóztattak hallgatni — az argentínai húsról nyilatkozzam. (Halljuk ! Halljuk !) Én az argentínai husbehozatalt nemcsak azon okokból nem helyeslem, a melyek itt a vita során felhangzottak, hanem először nem helyeslem azon okból, a melyre a kereskedelemügyi minister ur ugyancsak a bizottságban rámutatott, hogy egy kedvezményes eljárás az amerikai Egyesült-Államokkal szemben támaszthatna olyan helyzetet, a mely differencziális elbánáshoz juttatná a magyar, illetőleg az osztrák kivitelt. Ennek a helyzetnek a provokálása ugyebár nem kívánatos ? Nem helyeslem az argentínai husbehozatalt Magyarország gazdasági életére vonatkozólag sokkal messzebbmenő indokból. (Halljuk ! a haloldalon.) Én. t. ház, immár a harmadik stácziót látom Ausztria részéről a tekintetben, hogy Bécs élei-