Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-62

62. országos ülés 1910 deczember 17-én, szombaton. 153 Itt rátérek egyik legszomorúbb tünetére állattenyésztésünknek, a mire szintén történt utalás, a növendékáUatok és borjuk levágására. Megdöbbentő adatokkal állunk itt szemközt. A mi központi statisztikai hivatalunk, mely mondhatom, egyike Magyarország legkiválóbb, legmagasabb nivón álló hivatalainak, melynél jobbat széles Európa nem mutat fel, lelkiismeretesebbet, különösen vezetés tekintetében egyáltalában nem, érdekes összehasonlítást tesz, hogy a közvágóhidakon levágás alá került borjuk és növendékállatok százezer lakosra számítva, hogy viszonylanak a felnőtt állatokhoz ? Itt azt látjuk, hogy 1905-ben a levágott növendékállatok és borjuk száma 94 darabbal múlja csak felül a felnőtt állatokét, 1906-ban már 451 darabbal, 1907ben mar 854 darabbal, 1908-ban már 1617 darabbal és 1909-ben 2008 darabbal több a levágott borjú, mint a felnőtt állat. Ha ehhez méltóztatnak a nagyarányú borjukivitelt számitani, mely túlnyomóan tenyészállat, akkor teljesen előttünk áll hogy be kell következnie a csökkenésnek, a mit még előidéz a lefejő gazdaság, (Igaz! Ugy van!) a tejszövetkezetek, melyek egyik oldalon kitűnő eredményt mutatnak a vaj termelés terén, a másik oldalon azonban a gazda a borjú nevelését nem folytatja, természetesen a kisgazda sem, mert hisz sokkal nagyobb jövedelmet hoz be a tejgazdaságból, mint a mi később a felnevelendő borjú árából megtérülne. Most rátérek egy nagyon népszerű témára e kérdésben, mely általános tetszést keltett, midőn már más oldalról felhozatott, a mi tényleg indokolt is : a túlságos állami és községi terhekre. Egy darab szarvasmarha után, leszámítva azon szolgáltatásokat, melyeket a székesfőváros tényleg takarmányban és hasonlókban ad, egy nap után 21 korona 50 fillérrel terheltetik meg egy szarvasmarha, súlyra való tekintet nélkül, ugy hogy egy kilogramm húsra átlag 10—11 fillér állami és községi teher esik, sőt ha Budapestre vidékről hozatik be a hus, a hol semmi teher nincs vele, t. i. hatósági, akkor is 11 fillérrel terheltetik meg a húsnak az ára. Es itt méltóztassék csak összehasonlítást termi. Egy igen becses munkából veszem az adatokat, Komáromy Sándornak a husdrágaságról irt igen tanulságos munkájából, melyek szerint az adóteher — összes fogyasztási adókról van szó — Bécsben 1907-ben fejenként volt 10 korona 60 fillér, Budapesten 46 korona 80 fillér. Ha közélelmezési intézményekről beszélünk Budapesten, a melyekről tegnap volt szó itt a házban, akkor 1907-ben Bécsben közélelmezési intézmények után fej énként esett 1 korona 70 fillér, Berlinben 3 korona 50 fillér, Budapesten 4 korona 8 fillér. Ilyképen nagyon természetes, hogy nálunk sokkal nagyobb a drágaság, mint bárhol másutt. Egy hang (balfelől): Hát a sakterdij ! Szterényi József: Ne tárgyaljuk ezt felekezeti szempontból; én azt hiszem, t. barátomnak nem fáj a feje azért az adóért, a mely miatt a zsidó lakosság a húst drágábban fizeti (Mozgás.) és nem KÍPUB. NAPLÓ. 1910 1915, II. KÖTET, felekezeti rokonszenvből hozza ezt itt fel. (Mozgás. Halljuk !) Utolsó helyen emlitem, s ezzel végzek az okokkal, s nem veszem felesleges módon igénybe a t. ház türelmét, (Halljuk!) a közvetítést. El kell ismerni egészen tárgyilagosan, hogyha a mezőgazdaság okából bizonyos drágulás előáll, hogy az előáll a kereskedelem szervezetlensége folytán is. (Igaz ! ügy van !) Budapesten öt-hat kézben fordul meg az a hus, mig a termelőtől a fogyasztóig eljut. (Igaz! Ugy van!) Itt nem kereskedelemellenes tendencziákról van szó, nekem legalább senki sem fogja ezeket imputálni, hanem szervezni kell a kereskedelmet ugy, hogy a felesleges rész kiküszöböltessék és igazán egy helyes, czélszerű, okos kereskedelmi szervezet lépjen helyébe a mainak, mert a ki a mezőgazdasági életben a kereskedelem kiküszöbölésével foglalkozik, az magának az iparnak, magának a mezőgazdaságnak árt legtöbbet. (Igaz ! Ugy van !) Már most, ha ilyen röviden megállapítottam volna az okokat, a melyek szerintem Európaszerte és specziálisan Magyarországon a drágaságot előidézik, legyen szabad néhány szóval szerény véleményem szerint a segités módozatát is megjelölni. (Halljuk ! Halljuk !) Én azt hiszem átmeneti állapot és végleges állapot szerint kell megkülönböztetni a kérdést. Előttünk kell lebegnie a végleges állapotnak, a mely szerintem nem lehet más, mint Magyarország állattenyésztésének oly mértékben való felfokozása, a mint azt t. barátom, az előadó ur hangoztatta, hogy az képes legyen a szaporodott és folyton szaporodó lakosság igényeit nemcsak Magyarországon, de a mig a mai vámpolitikai helyzet xlusztriával fennáll, Ausztria szükségleteit is ellátni, vagyis Magyarország állattenyésztésének a lehető legmesszebbre menő felfokozása. És én megvallom, hogy azokat az eszközöket, a melyek a t. kormánynak az állami költségvetésben e téren rendelkezésére állanak, aránytalanul csekélyeknek tartom arra, hogy e téren valami nagy eredményt elérni lehetne. (Helyeslés.) Nem helyeslem, t. ház, azt a szemrehányást, a melyet ezért a földmivelésügyi minister urnak tettek, hogy akkor, a mikor a pénzügyi helyzet következtében a végsőig kell megfeszíteni a takarékosságot, első lépésre nem jött egy nagyobb összeggel. De meggyőződésem az, hogy a maga egyéniségének egész súlyával fog helyt állani azon érdekekért, a melyeket képvisel, és igyekezni fog, sikerülni is fog neki a pénzügyi források javulásával e téren is nagyobb összegeket, aránytalanul nagyobb összegeket a mezőgazdaság számára szentelni. Polónyi Géza : Ausztria 54 milliót ad ! Szterényi József: A második eszköz, a melyre voltam bátor már az imént utalni, az őrlési forgalom helyébe a behozatali jegyek rendszerének meghonosítása. A harmadik a kiviteli kedvezmények csökkentése odáig, a meddig azok szüksége ismét be 20