Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-62

65. országos ülés 1910 deczember 17-én, szombaton. 137 jes tárgyilagossággal, minden színezés nélkül, de a maga valóságában és realitásában állapítsuk meg azon áldozatot, a melyet a mezőgazdaság, a magyar állattenyésztés ennek a szerződésnek létesítéséért kell, hogy fizessen. Azt mondja a minister ur, hogy ez a szerződés, ez a kontingens, a melyet Szerbiának engedélyeztünk, a magyar állattenyésztésre nem lehet magában veszedelmes. Ezt a minister ur azzal igyekszik bebizonyítani, és erre különös súlyt vet, hogy a midőn Szerbiának behozatala mihozzánk semmiféle korlátokba nem ütközött, akkor Szerbia olyan óriási mennyiségű állatot hozott ide be, hogy az lényegesen felülmulta azt a huskontingenst, a melyet Szerbia és Eománia még a szerződésnek utolsó három évében is, a mikor ez a kontingens már egész összességében érvényesül, képes lesz ide mihozzánk behozni. Utal arra a minister ur, hogy Szerbia behozott annak idején 192.000 darab szarvasmarhát és behozott 278.000 darab sertést. Ez tényleg igy van. A minister ur indokolását jónak látom felolvasni azért, mert én azt állítom, hogy ez az állítás képezi tulaj donképen egész bázisát annak az egész számitásnak, — ha ugyan a minister ur számított, (Derültség balfelől.) mikor a kontingenst megállapította — a melyre alapítja ő a Szerbiának engedélyezett kontingensnél a túllépésének indokolását. Azt mondja a minister ur az indokolásban (olvassa) : >>A szerb szerződésben engedélyezett állati huskontingens azon oknál fogva sem fog veszedelmet jelenteni a magyar állattenyésztés fejlődésére, mert a kormány nagy figyelmet fordított arra, hogy a Szerbiából behozatalra kerülő huskontingens meg ne haladhassa azt az állatmennyiséget, a mely Magyarországba és Ausztriába a szerbiai élőállatbehozatal virágzása idején importáltatott. Ebben a tekintetben a kormány nemcsak azt jelentheti, hogy a jelenlegi szerb szerződésben engedélyezett huskontingens kisebb az 1908. évi szerződésben engedélyezett és évi 35.000 darab szarvasmarhából, illetőleg 70.000 darab sertésből álló kontingensnél, hanem a vámterület áruforgalmi statisztikájából az a tény is kétségtelenül kiviláglik, hogy a Romániának és Szerbiának együttesen engedélyezett husbehozatal mennyisége sem haladja meg azt a husmennyiséget, melyet Szerbia, Magyarország és Ausztria területére annak idején egj^edül szállított. Ha tekintetbe vesszük azt is, hogy Románia és Szerbia akkor, midőn az 1817. évben a legmagasabb kontingens teljes kihasználása esetén is csak évi 50.000 darab szarvasmarhát és évi 170.000 darab sertést fognak behozhatni Magyarországba és Ausztriába, akkor is az a megnyugtató eredmény tűnik ki, hogy e két keleti állam együttes állatimportja is alatta marad annak a mennyiségnek, melyet a multakban, főleg akkor, midőn még Szerbiát sem tizedelte meg a sertésvész, (midőn Szerbia az állatvámok fejében nem annyira vámokat, mint inkább csak statisztikai illetékeket fizetett) Szerbia egyedül importált KÉPVH. JTAPLÓ. 1910—1915. III. KÖTET. (pl. 1893-ban 192.954 darab, 1894-ben 268.309 darab.)«. Bocsánatot kérek, hogy ilyen hosszasan olvastam fel ezt az indokolást, de kényszerítve voltam rá annálfogva, mert én, a ki alaposan átolvastam a minister ur indokait, azt látom, abban a meggyőződésben vagyok, hogy kormányunk épen erre az indokolásra épitette fel az egész szerb kontingens kérdését. Hát, t. képviselőház, Szerbia a 90-es évek elején behozott hozzánk 70—80—90.000 darab szarvasmarhát és behozott hozzánk 200—300.000 terjedő mennyiségű sertést, tehát sokkal többet mint a mennyit a mostam szerb és román kontingens együttesen kitesz. Ha annak a mérlegeléséről van szó, hogy egy országnak állattenyésztése ki fogja-e birni azt a nagy megterheltetést, a melyet most rá akarunk rakni, azt hiszem, a minister urnak kötelessége, hogy a lehető legnagyobb körültekintéssel, lehető legnagyobb gonddal mérlegelje ezen indokokat és vizsgálja meg azt, vájjon helyes-e mindaz, a mi őt erre a konklúzióra vezette. (Ugy van ! balfelől.) A mikor, t. ház, ezt a nagy mennyiséget : 70—80.000 szarvasmarhát és 2—300.000-ig terjedő mennyiségű sertést behoztak, ugyanakkor mi a magyar fogyasztási területről Németországba 180.000 darab szarvasmarhát és 1,200.000—1,300.000 darab sertést vittünk ki. Óriási a különbség. Hiszen a Szerbiából behozott 70—80.000 darab szarvasmarha és 200.000 darab sertés csak tranzitó-forgalom volt. Igaz, hogy ebben a tranzító - forgalomban a selejtesebbjét megettük, de ez csak hasznára volt közgazdaságunknak és semmiesetre sem képezheti bázisát egy olyan összehasonlításnak, a melyen alapulni kell egy külállammal kötendő szerződésnek. (Ugy van ! balfelől.) Már most azt mondja a minister ur, azt hangoztatja egész javaslatában és indokolásában, hogy az a bizonyos lépcsőzetes kontingens, a mely a román szerződésben van megállapítva és a melynél fogva a román kontingens csak a szerződés utolsó három esztendejében fog teljes tömegében ide özönleni, ez is segít tulajdonképen a magyar állattenyésztésen, a mennyiben nem érezzük közvetlenül most a hatását ennek a nagy hustömegnek. Én ebben a kérdésben épen az ellenkező állásponton vagj^ok. Én azt állítom, hogy sokkal kevesebb hátrányára lett volna a magyar mezőgazdaságnak és állattenyésztésnek, ha az a román kontingens már most kezdetben érvényesítette volna csökkentő hatását, akkor, a mikor úgyis a husdrágaság kérdésével küzdünk, mintsem akkor, a mikor az összes mérvadó tényezők, a kormány, a gazdaközönség, szóval, mindenki, a kinek hozzászólása van, közrehatott és elértük azt, hogy Magyarország olyan állatmennyiséget fog produkálni, a mely magában véve nyomasztó hatással lesz az árakra. Hogy épen ebben az időben jöjjön a román kontingens legnagyobb része : ezt én a magyar állattenyésztésre és mezőgazdaságra veszélyesnek tartom. (Élénk helyeslés a baloldalon) 18