Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.
Ülésnapok - 1910-61
61. országos ülés 19Í0 c magyarázhatatlannak tűnő módon, a melyre később rátérek, egy közbeeső állomáson megakad, szóval, konstatálhatjuk, hogy bár egy bizonyos időpontban bizonyos czikk ára ennyivel és ennyivel csökkent a termelőnél, a fogyasztónál azonban ezt az árcsökkenést már nem tapasztalhatjuk. (Igaz! Ugy van ! hatféléi.) Rátérek most már, t. ház, a drágaság mérvére és e részben először egy adattal a világpiacz drágaságát kívánom illusztrálni, azután magát a magyar piacznak drágaságát. (Halljuk ! Halljuk !) A világpiacz drágasága 1900. és 1910. között egy általam nem kontrollált, de a Közgazdasági Szemlében közreadott adat szerint négy nagy európai városban a következőképen alakult. A búza ára Bécsben 1900. és 1910. között emelkedett 47-8%-kal, Berlinben 38-2%-kal, Parisban 244%kal, Budapesten 506%-kal. Az ökör ára Bécsben ugyanezen idő alatt emelkedett 20%-kal, Berlinben 238%-kal, Parisban 13-6%-kal, Budapesten 324%-kal és végül pedig a sertés ára ugyanezen idő alatt emelkedett Bécsben 384%-kal, Berlinben 10-7%-kal, Párisbon 26-3%-kal, Budapesten 40-9%-kal. A mi már most a magyar húsdrágulást illeti, ide vonatkozólag egy adatot vagyok bátor előrebocsátani annak igazolására, hogy nem áll fenn az az érv, a melyet gyakran felhoznak, hogy csak Budapesten van kusdrágaság, vidéki városokban nincs. Ezen adat szerint a husdrágaság a következőképen alakult. 1899. és 1906. között — tehát ez régebbi adat — a vidéken. Az elsőosztályu leveshus ára 1899—1906 közt Debreczenben emelkedett 40%-kal, Kassán 25-7%-kal, Kolozsvárt 40%-kal, Szegeden 454%-kal, Budapesten csak 27'8%-kal. Ha most az OMGE. árjegyző irodájához a legutóbb érkezett adatokat — 1910. deczember 8-dikáról — veszszük, akkor a helyzet a következőképen alakul : Debreczenben az I. osztályú leveshus ára 1899-ben volt kilónként 85 fillér, 1906-ban 119 fillér, 1910. deczember 8-án 160 fillér, Kassán 1899-ben 117 fillér, 1906-ban 147 fillér, 1910. deczember 8-án 170 fillér. Már most a mi a hus drágulására Budapesten vonatkozik, erre csak egész röviden kivánok kiterjeszkedni. (Halljuk!) Ez a húsdrágulás a budapesti állatvásáron elért évi átlagárakban a városi jelentés szerint a következőkben fejezhető ki : 1900-ban az ökör ára volt kilónként 545 fillér, 1905-ben 69 fillér, 1906-ban 73 fillér, 1907-ben 72 fillér, 1908-ban 61 fillér, 1909-ben 61 fillér, tehát alacsonyabb, mint 1906-ban; 1910. januárban 61 fillér, októberben 78 fillér. A sertés ára pedig 1903-ban 97 fillér, — élősulylevonás nélkül — 1907-ben 132-9 fillér, 1909-ben 140 fillér, 1910. októberben 155 fillér; a mint azonban a legutolsó adat, a melyet kontrollálni nem volt alkalmam, mondja, deczemberben ezek az árak csökkentek. Már most a mi a budapesti húsárakat, a nagyeladásban a központi vásárcsarnokban illeti, °tt a marhahús hátuljának ára volt 1900-ban izembér i6-án, pénteken. 127 1 korona 8 fillér, 1907-ben 1 korona 40 fillér, 1910 januárjában 1 korona 34 fillér, októberben 1 korona 59 fillér ; a húsárak a kis-eladásban a központi vásárcsarnokban: I. osztálya leveshus 1900-ban 1 korona 38 fillér, 1907-ben 1 korona 86 fillér, 1910 januárban 1 korona 65 fillér, 1910 októberben 1 korona 91 fillér. T. ház ! Ezek után áttérek a drágaság okainak vizsgálatára. A hivatalos adatokhoz ragaszkodom, az állatállományra vonatkozólag. E szerint 1884ben szarvasmarhánk volt 4,879.000 darab, 1905ben 5.535.000 darab, 1906-ban 5,624.000 darab, 1907-ben 5,952.000 darab, 1908-ban 6,446.000 darab, tehát mindig meglehetős lényeges emelkedés, 1909-ben végül egy kétszázezres csökkenés áll be; 6,239.000-re. 1895—1910 közt a szarvasmarhaállomány csak 410.000 darabbal nőtt, a seTtésáhomány azonban ugyanezen időben 1,655.000 darabbal csökkent. Azonban igy mereven felállítva a számokat, nem kapunk tárgyilagos képet a szarvasmarhaállomány alakulásáról, mert erre igen sok körülmény befolyással volt. És pedig enyhítő befolyással. Az a tény, hogy az utolsó évben 200.000 darabbal csökkent a marhaállomány, ijesztőnek nem mondható, miután 1895 és 1905 közt is csökkent, az előző évek adatai szerint pedig látjuk, hogy akkor — például 1907 és 1908 közt — oly nagy emelkedés volt, hogy ha jövőre kellő takarmánytermésünk lesz, a következő évben nemcsak kipótolhatjuk az utolsó év veszteségét, hanem a haladásban rekordot érhetünk el. A második és ennél fontosabb dolog az, hogy mindazok, a kik depekoráczióról beszélnek ebben az országban, nincsenek tisztában a depekoráczió lényegével, mert depekoráczióról csak akkor lehetne szó, ha a tenyészmarhaállomány csökkenne, (TJgy van !) az pedig kétségtelen, hogy a legutolsó évben, a mikor a szarvasmarhaállományban a 200.000 darabos csökkenés állott be, tenyészmarhaállományunk mégis 20.000 darabbal emelkedett. És végül a mi a leglényegesebb enyhítő körülmény állattenyésztésünk stagnácziójánál, ez az, hogy 1895 óta állatállományunk kvalitative átalakuláson és pedig jelentékeny átalakuláson megy keresztül. Ennek tulajdonítandó részben, hogy állatállományunk nem fejlődött ugy kvalitative, a hogy az különben fejlődhetett volna. 1895—1910 közt a szarvasmarha-állomány és pedig a fehér szarvasmarha 1,189.000 darabbal csökkent, ellenben a piros-tarka 1,183.000 darabbal emelkedett, a borzderes emelkedett 19.939 darabbal ; a tarka faj pedig csökkent 292.000 darabbal. Látjuk tehát, hogy a kvantitatív fejlődés megakadását ellensúlyozza a lényegesen javuló kvalitatív fejlődés. Mindazonáltal mégsem zárkózhatom el annak hangsúlyozásától, hogy tekintettel az 1895—1909. évben bekövetkezett ember-állományemelkedésre, a mely 2 miihóra rug : szarvasmarhatenyésztésünk ilyen irányú emelkedést nem tud kimutatni. Mert a míg 1895-ben száz emberre esett 37 szarvasmarha, 47 juh és 40 sertés, addig