Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-61

128 61. országos ülés 1910 deczember 16-án, pénteken. 1909-ben esett 35 szarvasmarha, 40 juh és 26 sertés, a mi a két milliós emberállományemelkedés ideje alatt annyit jelent, hogy viszont ezen idő alatt száz emberenként két marhával, 7 juhhal és 17 sertéssel kevesebb lett a marhaállomány. Ha konstatáljuk, t. ház, azt, hogy bár kiváltképen elemi csapás és takarmányinség következtében ideig-óráig, de mégis szarvasmarha-csökkenés, illetőleg stagnáczió állott be nálunk, nem szabad tekinteten kivül hagynunk az előidéző másik körülményt sem, a drágaságot, ugyanezen idő alatt állatkivitelünk is lényegesen, szinte rohamosan emelkedett, Es ez csak egészen természetes. Épen az a kvalitatív átalakulás, a melyen szarvasmarhaállományunk 1895 óta keresztülment és keresztülmegy, természetessé és érthetővé teszi, hogy a mindig jobb és jobb kvalitású magyar marhára már a marhaáraknál is kifejlődött világkonjunkturák következtében is a külföldön igényt tartanak, érettük többet fizetnek és igy jobban vonzzák azt kifelé. Ezt látjuk is, t. ház, ha kivitelünk emelkedését két számba foglaljuk össze: 1900-ban Ausztriába 270.000-et vittünk ki, 1909ben 363.000-et, Olaszországba 1900-ban semmit sem vittünk ki, 1908-ban kivitelünk 63.000-et. így tehát, t. képviselőház, látjuk, hogy az állatállomány stagnáczió jávai egyidejűleg az export és a közfogyasztás is rohamosan nőtt, mint a husdrágaság másik oka. Mert a mig az export és a közfogyasztás 1907-ben 1,282.803 szarvasmarhából állott, 1908-ban ez már 1,651.000-re emelkedett, 1909-ben pedig 2,099.631-re nőtt. Exportunk tehát folyton nő, de a legnagyobb baj, — és itt. túloldalon ülő t. képviselőtársam, Pirkner adatára hivatkozom — hogy nemcsak a drága húsban nő az export, hanem az olcsó húsban is. A mint ugyanis ő kifejtette, a legutolsó évben 4,800.000 kilogramm olcsó juhhúst engedtünk ki, olyan juhhúst, a melynek ára csak 70 fillér volt. T. képviselőház ! Az állattenyésztésben keresendő drágasági okok között meg kell említenem növendékmarhaállomáiiyunk csökkenését is. (Ugy van ! Ügy van I Halljuk ! a baloldalon.) A magyarországi vágóhidakon a főváros adatai szerint levágatott közfogyasztásra 1900-ban 633.638 növenrlékmarha és borjú, 1908-ban 788.967, 1909ben 1,023.460. A borjúban magában is óriási volt a pusztítás. A mig 1895-ben a közfogyasztás és a kivitel igénybe vett 495.495 darabot, 1909-ben már 779.000 darabot. És jellemző, hogy növendékmarhánkból és borjúnkból közfogvasztásra és kivitelre került 1895-ben 646.484, 1909-ben már 1,982.986 darab. Maga Rubinek Gyula is, a ki igen érdekes fejtegetést bocsátott közzé a drágaság kérdéséről, a melyről azonban senki sem mondhatja, hogy ennélfogva tárgyilagos volna, maga Rubinek mondja; folvassa) : ^Korántsem örvendetes jelenség a növendékmarha és a borjú kivitele és vágatása és ha ez az eddigi arányban tovább folytattatnék, nem lehetne korlátozó intézkedések elől elzárkózni.* Igaz, hogy ő hozzáteszi, hogy nem hinné, hogy e pusztulás a jövőben is igy tartson, mert hiszen nern számithatunk mindig arra, hogy ilyen nagy takarmányinség lesz. Ezek után, t. kéjwiselőház, rátérek arra a kérdésre, a melyet az igen t. előadó ur csak pedzett, (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) de a mely nézetem szerint igen fontos, nevezetesen a drágaságnak egy jelentékeny okára : a közvetítői intézményre. (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) Hát, t. képviselőház, minden ilyen kérdésben extrém álláspontok szoktak egymással megütközni. Itt is ugy van. Az egyik álláspont azt mondja és azt hirdeti, hogy a közvetítői intézmény Budapesten is jó, a közvetítői intézményt kiküszöbölni vagy eltörülni abszurdum volna és hivatkozik arra, hogy nagy gazdasági emporiumokban lehetetlen a termelőt és a fogyasztót közvetetlenül összeköttetésbe hozni és állandó összeköttetésben tartani, a mire állítólag példa lenne, a hol ez a kisérlet csődöt is mondott. A másik álláspont viszont azt mondja, hogy feltétlenül rossz és haszontalan a magyar közvetítői kereskedelem, ezért eltörlendő, teljesen kiküszöbölendő. Hát kérem, t. ház, talán itt is a középen van az igazság. A helyzet a következőképen áll (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) A közvetítők száma 1890—1900 között — a mig tehát Budapest lakossága 48'8 százalékkal nőtt — a következőképen alakult : a marhakereskedők száma nőtt 215 százalékkal ; a gyümölcskereskedők száma nőtt 110 százalékkal; a tojás-, tej- és vaj kereskedők száma nőtt 77 százalékkal; a különféle élelmiszerkereskedők száma nőtt 337 százalékkal. (Mozgás a baloldalon.) Újra felemlitem, hogy az 1890 és 1900 közötti időben, nem is szólva arról, hogy itt is ringek és kartellek alakultak, ugy, hogy — a mint azt a bizottságban is volt szerencsém felemliteni, — volt idő, a mikor például 7 tejkereskedő Budapesten a Budapestre érkező és konzummálásra váró tej anyagnak legnagyobb, vagy legalább is igen jelentékeny részét abszorbálta, s diktálta ilyen tekintetben az árakat. Már most, a mi a közvetítői hasznot illeti, ide vonatkozólag a következő érdekes adatokra hivom fel a t. ház figyelmét. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) A mig a középminőségű magyar ökör évi átlagára 1906-tól 1910-ig 7 százalékkal emelkedett, az 1901—1905-iki időszak átlag áraihoz képest, addig az első osztályú leveshus ára 10"6 százalékkal, a másodosztályú leveshusé pedig 16'2 százalékkal emelkedett. (Zaj a baloldalon.) A mi a közvetítői kezeket illeti, erre vonatkozólag csak egy példára hivom fel a t. képviselőház figyelmét. Kimegy egy ilyen kereskedő és megvesz valahol egy vaggon élelmiszert; felszállítja Budapestre vasúton vagy hajón : ez az első közvetítői kéz. A vasút- vagy hajóállomáson megveszi tőle egy második ember az anyagot, s ez lesz a második közvetítői kéz. Akkor ez a második eladja annak az úgynevezett nagykereskedőnek, a kinek öt kilón alól nem szabad árusitani : ez a harmadik