Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-61

126 61. országos ülés 1910 deczember 16-án, pénteken. zött emelkedett 39'31%-kal. Ugyanezen idő alatt a marhaállomány — a különböző állatnemeket bizonyos kulcs alapján szarvasmarhára átszámítva — csak 31 5%-kai emelkedett. A keresletnek az emelkedése, továbbá — hiszen erre bővebben kitérni nem akarok — függ az igények emelkedésétől, a mely a czivilizálódás elterjedésével és a munkabér emelkedésével függ össze, valamint a nyersanyagszükséglet emelkedésétől, amint azt a kőszénnél is tapasztalhattuk. Hogy a kínálat, ez a második ismérv, ezzel lépést általánosságban nem tartott, az kétségtelen. A mezőgazdaságban nem tarthatott lépést egyfelől az intenzív gazdálkodásnak nehezebb elterjedésénél fogva, másfelől pedig a technikai vívmányoknak nehezebb uttörésénél fogva, a mezőgazdasági hitelnek, pl. az ipari és kereskedelmi hitelhez viszonyítva, fejletlenebb voltánál fogva, valamint a kisebb tőkeerőnél fogva, a mely rendelkezésére áll. (Ugy van! Ugy van I a szélsőbaloldalon.) Hogy az iparnál a kínálat a kereslettel szintén nem tarthatott lépést, az hasonlókép nyilvánvaló. Befolyásolta ezt pl. a szállításoknál való nehézség. Tapasztalhattuk mi is Budapesten, hogy a szénszállításnál, épen a szállítás miatt, sokszor a kínálat nem állt arányban a kereslettel. De előállt a helyzet azért is, mert az ipari feldolgozásra igényelt értékeknél bizonyos czikkeket nem tudtak oly mennyiségben feldolgozni, a mint azt értékesíteni, forgalomba hozni tudták volna. Ilyen a fa, a kaucsuk, a bőráruk, a gyapjú stb. De a kínálat lényeges megszorítására szolgált ezenkívül még az is, hogy a gazdasági politika kanyargós ösvényein oly tarifák és vámpolitikai akadályok merültek fel sokszor, a melyek a kínálat csökkentésére közrehatottak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Kern szükséges bővebben fejtegetnem, t. ház, azt, hogy ezek alatt a sokszor túlzásba vitt védvámokat, a tarifákat és nagymértékben a kartelleket és trösztöket is értem. Hogy a kartelleknek általában az volna a hivatásuk, hogy az egészségtelen túlprodukcziót helyes és rendes mederbe tereljék, hogy a selejtes áruk kiküszöbölésére közrehassanak, szóval, hogy a termelés és a fogyasztás között bizonyos harmóniát, létesítsenek, az kétségtelen. De ha nézzük a gyakorlatban a kartellek kinövéseit, azt kell, sajnos, konstatálnom, hogy nem egyszer ezek a kartellek épen ellenkező hatásokat és eredményeket értek el, mert árfelhajtólag hatottak, mert a konkurrencziát sokszor elnyomták, sőt kétségtelenül sok izben áruuzsorát is űztek. (Igaz ! Ugy van I a szélsőbaloldalon.) A legnagyobb baj a kartellek terén pedig az, hogy azt az egészséges magot, a mely a kartell intézményében magában rejlik, egy reform esetében valószínűleg veszélyeztetnők, ugy hogy a víznek kiöntésével magát a gyermeket is kiöntenők. (ügy van! ügy van ! a szélsőbaloldahn. Élénk helyeslés balfélól.) A mi már most, egészen röviden, a drágaságnak harmadik, általános ismérvét, a pénznek szerepét és befolyását az áralakulásra illeti, erre vonatkozólag csak két momentumra vagyok bátor a t. ház figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk !) Az egyik az, hogy az aranymennyiség produkcziója lényegesen emelkedett az utolsó időkben is, sőt mint tudjuk, 1910-ben British-Kolumbiában uj nagy aranymezőket fedeztek fel. B mellett ott van az a másik körülmény, hogy a gazdasági élet egyszerűsítése folytán, a gazdasági életben magában, a készpénzkereslet az aranyprodukcziónak megfelelően nem emelkedett. Wagner legutolsó munkájában az aranytermelésre vonatkozólag megjegyzi, hogy 1891-től 1907-ig az aranybeömlés 6 és fél millió kilogramm aranyat tett, 18.2 milliárd márka értékben. Maga az egy évi aranytermelés pedig az évi 2 milliárd koronát meghaladja. Ezen nagy, bőséges és folyton fokozódó aranytermeléssel szemben — a mint arra már reáutaltam — a gazdasági élet egyszerűsítése folytán mindig kevesebb és kevesebb készpénzre van szükség a gazdasági élet lebonyolításánál. Ott van a váltó, a zsiro, a clearing, a esek, — ezek mind egyszerűsitik az üzleti élet lebonyolítását, ugy hogy látjuk, hogy Angliában, egy német adat szerint, csak 57 és fél márka készpénz esik egy emberre, Belgiumban pedig csak 32 márka. Bs látjuk, hogy a Reichsbank 1907-iki kimutatása szerint a clearing-forgalomban egymagában 41 milliárdot forgatott, zsíróban pedig 270 milliárdot. Már most, t. képviselőház, a nélkül, hogy a már elavult Quantitätsteória hívének vallanám magamat és annak teljes és tiszta tudatában, hogy a pénz vásárló- és fizetőképességének változásaira elsősorban befolyással van az, hogy az aranyérték miként hullámzik és tudva továbbá azt is, hogy az aranyérték különben alig megállapítható hullámzása nem valami nagy, — legfeljebb 4—5% — mégis, daczára ennek, állithatjuk és megállapíthatjuk, hogy a pénz vásárlási képességét és erejét befolyásolta és csökkentette egyfelől az aranyprodukezió folytonos emelkedése, másfelől a gazdasági életben a készpénzszükségletnek ezzel lépést nem tartása. Ezen általános szempontok tekintetbe vétele után még csak egy általános momentumra vagyok bátor a drágaság szempontjából a t. ház figyelmét felhívni (Halljuk!) és ez az, hogy az általános drágaság minden fogyasztót ér ugyan, azonban tapasztalhatjuk, hogy minden fogyasztó igyekszik az őt érő drágasági perczentet, a melyet kénytelen megfizetni annak, a kire rászorul, áthárítani azokra a faktorokra, a kik viszont ő reá szorulnak. (Igaz ! ügy van! a baloldalon.) Es a míg egyfelől a társadalmi osztályok legkülönbözőbb rétegei — talán egy kivétellel, a fixfizetéssel biroknak kivételével, — ezen áthárítás elvét az életben is gyakorolják, a termelő, a kereskedő, az iparos, a munkás egyaránt, addig másfelől azt is konstatálhatjuk, hogy ámbár igen gyakran látjuk, hogy a gyakorlati életben magánál a forrásnál, pl. a termelőnél az ár csökken : mire ez a csökkenés a fogyasztóhoz ér, szinte meg-