Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-61

120 61. országos ülés 1910 deczember 16-án, pénteken. az : elfogadja-e a t, ház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, igen vagy nem ? (Igen !) Kívánnak szavazást ? (Nem !) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapiául elfogadja. Következik a részletes tárgyalás, elsősorban a czim. Szász Károly jegyző (olvassa a törvényjavaslat czimét és 1. és 2. %-ait, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök .' A törvényjavaslat ekkép részleteiben is letárgyaltatván, javaslom, hogy harmadszori olvasása a legközelebbi ülés napirendjére tűzessék ki. Mielőtt a napirend tárgyalásában tovább haladnánk, az ülést tiz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Napirend szerint következik a Szerbiával kötött kereskedelmi szerződés beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat (írom. 133, 151) és ezzel kapcsolatban több erre vonatkozó kórvénynek és feliratnak tárgyalása. Jelentem a t. háznak, hogy a kereskedelemügyi minister ur a házszabályok 214. §. értelmében Lers Vilmos ministeri tanácsost nevezte meg, mint olyan szakértőt, a kit a netalán szükséges felvilágosítások megadása végett az ő megbízásából a felszólalás joga megillet. Az első szó az előadó urat illeti meg. Rosenberg Gyula előadó: T. ház ! A \ita, a mely a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat körül a képviselőház bizottságaiban/de a nálunk szokottnál nagyobb mérvben ankétokban, szaktanácskozásokban, törvényhatósági és egyéb gyűléseken is megindult, kevésbbé foglalkozott magával a Szerbiával kötött szerződéssel, mint inkább a húsárak kérdésével és a husdrágasággal, Gyakran vetődnek fel a közvéleményben több-kevesebb jogosultsággal ilyen kérdések, a melyeket azután divatos kérdéseknek lehet mondani. Heteken, hónapokon keresztül foglalkoztatják a közvéleményt, gyakran igen megszívlelendő gyakorlati eredményeket szülnek, de még többször talán letűnnek a napirendről, a nélkül hogy valami hasznosat eredményeztek volna. Ilyen divatos kérdés, a mely nemcsak nálunk, hanem, mondhatni, egész Közép-Európában foglalkoztatta az utolsó időben a közvéleményt, a húsárak alakulásának és a husdrágaságnak a kérdése. Foglalkoztak ezzel Ausztriában, Németországban és nálunk is, habár a viszonyok e tekintetben nálunk egészen máskép alakulnak, mint e két államban . . . Sümegi Vilmos: Nem divat az! Zseb! Szegény embernél ! Rosenberg Gyula : Hibának tartanám, hogy ha már ez a kérdés felmerült, azzal itt nem foglalkoznám. Mielőtt azonban e kérdésre vonatkozó nézeteimet és meggyőződésemet, a mely, a mint alkalmam volt róla meggyőződni, nagyban és egészben találkozik annak a bizottság többségének fölfogásával, a melynek megbízásából itt szólni szerencsém van, engedjék meg, hogy tulaj donképeni tárgyammal, a szerb kereskedelmi szerződéssel, annak történelmi előzményeivel, rendelkezéseivel és jövőbeli hatásaival is röviden foglalkozzam, röviden, mert hiszen utalhatnék egyszerűen a kéviselőház előtt lévő jelentésre, a mely ezeket a kérdéseket szintén ismerteti. Szerbiával most a negyedik kereskedelmi szerződést kötjük meg. Az elsőt 1881-ben kötöttük Szerbiával, mint önálló állammal. Ebben a szerződésben biztosítottunk egymásnak az úgynevezett tágabb határforgalom ezimén olyan rendkívüli kedvezményeket, a melyeket más államok igénybe nem vehettek. Ennek a hatása az egymásközötti forgalomban meg is nyilvánult az által, hogy mondhatjuk, ugy a kivitelben, mint a behozatalban majdnem uraltuk az egész szerbiai forgalmat. Szerbia kivitelében 87%-kal és Szerbia behozatalában 67"5 százalékkal szerepeltünk. Kivitelünk Szerbiába 50%-os kedvezményben részesült a többi államokkal szemben, mi Szerbiának majdnem vámmentesen, vagy jobban mondva, igen csekély vámok mellett megnyitottuk a közös vámsorompókat és mezőgazdasági és állati termékei számára. Ezt a szerződést Szerbia mondotta fel és 1892-ben a szerződés lejárta után jött létre második szerződésünk Szerbiával. Ebben a második szerződésben, hogy röviden jellemezzem, azt mondhatom, hogy Szerbia megtartotta igen csekély kivétellel, majdnem az összes előnyöket, a melyeket az 1881-iki szerződésben élvezett, mi a magunk részéről elvesztettük a 81-iki szerződésben élvezett előnyök legnagyobb részét. Ha egyáltalában szükség volna annak a tételnek igazolására, hogy a keleti államokkal való viszonylatokban, közgazdasági vonatkozásokban tett szolgálatok milyen kevéssé bírnak politikailag kihatással és milyen kevéssé biztosítják politikailag azon tendencziákat és irányokat, a melyeket szolgálni kivannak, ezt a bizonyítékot az 1892-iki szerződés fényesen igazolja. Mindent adtunk Szerbiának, a mit adhattunk, semmit sem kajrtunk Szerbiától, sőt a 81-iki szerződésben birt kedvezményeket is elvesztettük ; és mégis, ezen 92-iki szerződés uralma alatt állott be Szerbiában az a nagy politikai irányváltozás, a mely végkifejlődésben az ismert eseményekhez vezetett. Ezt a 92-iki szerződést 1906-ig mindig provizórikusan meghosszabbítottuk, 1906-ban pedig elvesztette hatályát; fel kellett mondanunk, mert egész külkereskedelmi politikai irányzatunk az akkor uralkodott vámrendszerünkkel már összeegyeztethető nem volt. Miután már uj szerződés tekintetében Szerbiával megegyezni nem tudtunk, 1906-ban egy szerződésnélküli állapot, az u. n. első szakítás állott be Szerbiával. Ennek a szakitásnak a forgalomra vonatkozó hátrányait bővebben