Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.
Ülésnapok - 1910-34
52 34. országos ülés 1910 október 26-án, szerdán. pontból kilakoltatják őket, és azok mehetnek tovább az uzsoráshoz, a ki nekik a lakást uzsoraáron kiadja. Ne méltóztassanak tehát ezt a kérdést olyan könnyen venni; a lakáskérdés megoldása még fontosabb a hus és egyéb élelmi szerek árának leszállitásánál. Én keresem a megoldást, de sajnos, az igen t. kormány költségvetésében ismét nem találom meg erre a kadencziát, nem találom meg a szándékot, mert hiszen a pénziigyminister ur bizonyosan felemiitette volna, ha szándéka volna a kormánynak nagyobb mérvben, nagyobb összegekkel házakat építeni tisztviselőinek — ugy a mint a vasutasoknál már megtettük jó részben, — házat építeni munkásainak, személyzeteinek, ugy a fővárosban, mint a vidéken, mindenütt ott, a hol a lakások csekély száma miatt előállott ez az uzsoráskodásra alkalmas helyzet, a hol túlságosan megdrágítják a lakásokat. Ez az egyik mód. Sajnos, erre nem találunk semmi provideálást a költségvetésben; de ez természetes, mert az igen t. uraknak szocziális problémája a Dreadnougtk-oknál kezdődik, a gyorstüzelő ágyuknál folytatódik és a katonai létszámemelésnél végződik. (Ugy van! a szélsőbaloldalion.) Hogy rövid legyek, ebben a kérdésben követelek törvényes intézkedést, elsősorban és mindenekelőtt a betterment-tax, az értékemelkedési adó behozatalával. Ha nem lettem volna is a fővárosi törvény radikális módosításának hive, akkor, a midőn a fővárosnál a betterment-tax-ot elejtették, leszavazták, megérett volna bennem az a meggyőződés, hogy ez az igen t. testület, a mely a százezresek és milliomosok dominálása alatt áll, esse delendam, s helyébe egy olyan törvényhatóság állítandó, a mely az általános és egyenlő választói jog alapján áll, a mely a virilizmus eltörlésével egy igazán demokratikus, néptörvényhatóság volna. Én tehát kívánom ezt a törvényt. Kívánom azonkívül, hogy törvényhozási utón és adminisztratív utón is ellensúlyozzák azokat a törekvéseket, a melyek mind arra szolgálnak, hogy megakadályozzák a városoknak természetes kifelé való fejlődését. Legutóbb Pozsonyban egy Helmár nevű tanár tartott előadást, — ki is adta. ajánlom a t. kój^viselő urak figyelmébe — mekyben a kislakások, a kerti városok létesítését tárgyalja. Gyönyörű probléma és gyönyörű megoldás, hogy az a munkás, kishivatalnok, dijnok, kereskedősegéd a városok j^eriferiáján kivül kerttel ellátott kis lakásban lakhasson. Bemutatta az illető tanár hivatalos statisztikai adatok alapján azt is, hogy a hol a kérdést igy oldották meg, ott a tuberkulózis nem ütött tanyát, ott a betegségek rohamosan fogynak, ellenben a nép erősbödik, a succrescentia erőteljes népet ad, a mely alkalmas királyát és hazáját az ellenséggel szemben megvédeni. Ajánlom melegen a t. kormánynak, tegye kissé félre katonai gondjait, kövesse a pénzügyminister urnak tanácsát és legyen takarékos ott, a hol igazán csak nagyzási hóbortoknak áldoznak és inkább ennek a nyomorult szegény magyar munkásnak és kispolgárnak exisztencziájáról gondoskodjon a lakáskérdésnek alapos és a szocziális érzéknek, s a közegészségügyi szabályoknak megfelelő megoldásával. (Helyeslés a szélsöbaloldahn.) T. képviselőház ! Azt hiszem, hogy miután a törvényhozás helyesen megkövetelte, hogy a földbirtokos a maga személyzetének tisztes lakásról gondoskodjék, megkövetelheti a XX. században azt is, hogy az ipari nagytőke is kövesse a példát és gondoskodjék arról, hogy lakbér helyett lakást nyújtson alkalmazottainak. Mert abban igaza van [Lukács pénzügyminister urnak, hogy a mit mi fizetésemelésekben adtunk a tisztviselőknek, drágulás által részben kiegyenlítést nyert. De egészben nincsen igaza, mert ha a mai drágaság mellett még fel sem emeltük volna a tisztviselők illetményeit, akkor hol állanának az illetők? Csak az igaz, hogy a mikor a lakbéreket felemeltük, ugyanakkor a háztulajdonosok is felemelték a lakbéreket. Ennek pedig ellenszere csak az lehet, ha a munkaadó . . . Gr. Serényi Béla földmivelésügyi minisíer: Nekem nincs házam! Gr. Batthyány Tivadar: . . . nem is a minister urnak mondtam! JSTe vegye magára a miniszter ur! Gr. Serényi Béla földmivelésügyi minisíer: Nem a képviselő urnak mondtam, ide szóltam a miníster urnak! Gr. Batthyány Tivadar: Akkor bocsánatot kérek, de oly hangosan kegyeskedett mondani, hogy idehallatszott. Különben sajnálom, hogy nincs háza. (Élénk derültség.) Meg vagyok róla győződve, hogy ha a miníster urnak lenne itt háza, tisztes j>olgári haszonnal elégednék meg. Vegyen hát házat és mutasson jó példát. (Derültség a szélsöbaloldalon.) T. ház! Az itt felmerült problémák terén még egy-kettővel vagyok kényteleu foglalkozni. Ezek egyike az, hogy nézetem szerint minden munkaadónak kötelessége alkalmazottjának oly illetményeket adni, melyekből az illető társadalmi viszonyaihoz mérten megélhet. A magánfoglalkozások terén a viszonyok bizonyos fokig kiegyenlítődnek, a mennyiben jól méltóztatnak tudni, hogy az ipari és mezőgazdasági munkás javadalmai ma sokkal nagyobbak, mint voltak 8—10—15 év előtt. Az állam szerintem ép ugy, mint a magán munkaadók, köteles a személyzetét kellő ellátásban részesíteni . És itt igen különösnek tartom, ha az igen t. kormány folyton-folyvást a régi kormánynak azokra a nagy kiadásaira utal, mintegy szemrehányólag, mint bűnlajstromra, hogy mennyire fokozta az előző kormányzat az állam terheit. Ma is hallottunk erről igen szép adatokat.
