Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-34

34. országos ülés 1910 október 2fi-án, szerdán. 49 Hantos Elemér: Meg kell próbálni! Sümegi Vilmos: Serényinek mondja meg! Gr. Batthyány Tivadar: Méltóztassék Serényi gróf földmivelésügyi minister urnak ezt megtenni. Én igérem, t. képviselőtársam, hogy ha a miniszter ur előterjeszt egy erre vonatkozó törvényjavaslatot, én azt elfogadom, mert mindenképen keresem a módját, — de azután minden tényező járuljon ehhez hozzá — hogy a drágaság igenis megszüntettessék. Hangsúlyozom azonban, hogy minden tényező, ne csak egyedül a mezőgazdák és ne csak egyedül a kisgazdák, a mire lesz szerencsém még kiterjeszkedni. Hantos Elemér: Nagyon helyes! Holló Lajos: Nagyon egyoldalú panaczea! Gr. Batthyány Tivadar: Ha már ennél vagyunk, — köszönöm igen t. közbeszóló képviselőtársamnak, hogy akaratlanul erre figyelmeztetett — legyen szabad még egy körülményre is utalnom, a melyet, ugy látom itt ennek a kérdésnek tárgyalásánál teljesen alajjtalanul ós indokolatlanul hegyeznek ki. Én t. i. azt látom, hogy ugy állítják; be a husdrágaság kérdését, mint hogyha ez a nagybirtoknak egy specziális érdeke lenne, mint hogyha a nagybirtok a maga nagy súlyával akadályozná a hus olcsóbbá tételét önzésből, mert a magas állatárakból haszna van. Én magam is nagyobb területen gazdálkodom és kijelentem, hogy mint nagybirtokos, vagy ha ugy tetszik, mint latifundiutnos, szívből kívánom, hogy az állatok ára minél előbb szálljon le. Meg is magyarázom néhány szóval, ha meg méltóztatik engedni, mert azt hiszem, hogy e kérdés taglalása azokat az odiózus ellentéteket, a melyek itt felmerültek, némileg talán tompítani lesz alkalmas. Engedelmet kérek, ha saját tapasztalataimat adom elő. Én magam nem gazdálkodom lefejésre, hanem nevelésre, tenyésztésre gazdálkodom. Minden tenyésztésre alkalmas tehenet megtartok, a mig egyáltalában tenyészetre alkalmas; minden épkézláb borjut, üszőborjút, bikaborjut felnevelek, tehát azok közé tartozom, a kik saját maguk által nevelt anyagot adnak el. A legutóbbi mérlegem mégis az, hogy kénytelen vagyok nagyobb számban igásökröket bevásárolni, hizlalásom kiegészítésére sovány hízóanyagot beszerezni. Azt is tudja minden gazda, hogy a vételi és eladási ár a sovány állatnál, az igásállatuál mindig arányban van a bécsi és budapesti vágómarha piaczi árával. A mikor 18—20 krajczárért vettem a sovány élőállat kilóját, — boldog idők voltak azok —• akkor eladtam kizó ökrömet 28 — 30 krért; ma ha veszem 40—45 krajczárért, eladom 50 — 55 krajczárért; a nyereség, az úgynevezett »Spammng« tehát nagyjában mindig ugyanaz, akár alacsony a marha ára, akár magas. Már most, ha én kisebb tőkét fektetek bele és mégis ugyanazt a nyereséget tudom elérni — és ha hozzáveszem, KÉPYtI. NAPLÓ. 191^—1915. II. KÖTET, hogy nagyobb tőke befektetése esetén az elhullás szempontjából is nagyobb a rizikó — világos, hogy nekem mint nagybirtokosnak, daczára annak, hogy nevelésre dolgozom, mégis előnyösebb, ha az állatárak, a húsárak olcsóbbak. Egészen másképen áll a kérdés a kisgazdákra nézve. Mert legyünk azzal tisztában, hogy nem a nagybirtok állítja elő azt az állatanyagot oly nagy mértékben, a mily mértékben arra az ország fogyasztóközönségének szüksége van, hanem a kistenyésztők, a kisgazdák. A kisgazda legfeljebb hébe-hóba vesz egy tenyészállatot, egyébként nevel és elad. A kisgazdákhoz sorozhatom még az erdélyi középbirtokosok egy csekély részét. A gazdáknak ez az osztálya csakis nevel és eladja a nevelt anyagot. Ezeknél tehát igenis elsőrendű kérdés a szarvasmarha árának magassága. De én igenis azt mondom, hogy a kisgazdáknak is kötelességük meghozni azt a szocziális áldozatot, a mely azt kívánja, hogy a húsárak egy bizonyos nivón tul ne emelkedjenek. És hogyha ez a túlságba nem megy, ha az állatállományt és az állattenyésztést mesterségesen el nem nyomják, hanem tisztességes középárakat érhet el a kisgazda, akkor még mindig megtalálja a maga számítását egyfelől a nevelésnél, másrészt pedig a többi czikkek olcsóbb beszerzésénél. (Szabó István, nagyatádi, közbeszól.) Azért nem szabad, t. barátom, túlságig menni és ezért bátorkodom én óvni azokat, a kik most már minden oldalról be akarnak hozni mindenféle intézkedést, hogy a túlságig ne emeljék a húsárakat. Ezért óvom én a kisbirtokos osztályt, a melynek fentartását a legnagyobb fontosságúnak tartom. (Éljenzés a baloldalon.) A kisgazdaosztályt nem szabad megkárosítani. Ha egy bizonyos mértékig leszállítjuk a húsárakat, ez a kisbirtokos osztálynak is csak hasznára lesz, a mint hangsúlyoztam is, mert a mit t. barátom mondott, annak a vámját ő fizeti meg az osztrák iparosoknak. T. képviselőház! A midőn a húsról és általában a fogyasztási czikkekről beszélek, általánosságban az a felfogásom, hogy hozza meg mindenki a maga áldozatát annak a nagy szocziális érdeknek, hogy a megélhetési viszonyok olcsóbbá tétessenek. Hozza meg az állam, hozzák meg a törvényhatóságok ós az egyes társadalmi osztályok is a ^ maguk áldozatát. (Helyeslés a baloldalon.) És én nem tudok megnyugodni abban, hogy cgyoldalulag, csakis a húsnak olcsóbbá tételére törekedjünk, ilyen adminisztrativ intézkedésekkel, noha a magam részéről átmenetileg, palliativ intézkedésként hajlandó lennék hozzájárulni ahhoz is, hogy argentínai húst hozzunk be, azzal a feltétellel, hogy ne az Austro-Amerikának tegyünk ezzel szolgálatot, hanem igenis, magyar hajókon, magyar vállalatok hozzák azt be. (Helyeslés.) I Ismétlem, átmenetileg én ehhez is hozzájárulnék, 7