Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-34

48 bk. országos ülés 1910 házat azon argumentumokra, melyeket akkor és valahányszor az önnálló vámterület megvalósítása előtérbe tolult, mindig felhoztak ellenünk itthon is, Ausztriában is a vámközösség hivei, hogy hiszen .ti magyarok, ha felállítjátok a vámsorompókat Magyarország határain, akkor ti magyarok a ti mezőgazdasági terményeiteket annyira nem tudjátok exportálni, hogy saját zsírotokban fogtok megfulladni. íme, mennyire megfelel a külön vámterület gondolata e nagy problémának, a szocziális megélhetés, a kedvező megélhetés gondolatának. (Mcnh helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az élelmiszerek drágulásának természetes, palliativ orvoslása az is lenne, ha a kivitelt megakasztanánk, ideig-óráig átmenetileg megszorítanánk. Kivitelünk a közös vámterületről élelmiczikkek tekintetében elsősorban Németországba megy. Jól tudjuk, hogy az osztrák keresztényszoczialisták megkísérelték, hogy a kivitel elleni tilalmat propagálják. Akartak is oly javaslatot tenni a magyar kormánynak, hogy a kiviteli tilalomhoz járuljon hozzá, azonban nem jutottak el a magyar kormányig, mert a mi igen t. német szövetségestársunk a maga formájában megsúgta, hogy ő ehhez hozzá nem járul. Tehát a vámkülföldre való kivitel megszorítását nem tudjuk keresztülvinni, a vámterületen belül pedig Ausztria ugyancsak megköszönné, ha a t. kormány a magyar mezőgazdasági termékek kivitelét meg akarná szorítani. Pedig ez lenne a legegészségesebb, a legtermészetesebb palliativ orvoslása a mai túlságos drágaságnak. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ily körülmények közt azonban nem marad más bátra, mint más téren keresni az orvoslást, s ennek során kutatni, miért oly drága a hus. Jeleztem már az általános momentumokat, és felemiitek még egynéhány, nézetem szerint másodrendű, de igen fontos okot, és azt, hogy mik lennének a módjai annak, hogy a husdrágasági problémát alaposan szanáljuk. (Halljuk!) A husdrágaság oka a mondottakon kívül mindenesetre az, hogy állatállományunk, ha nem is csökkent, de nem fejlődött oly mértékben, a mily mértékben annak fejlődnie kellene; ha nincs is depekoráczió, de nem fejlődik eléggé. Ennek okát első sorban azon uzsoragazdálkodásban találom, a melyet mezőgazdáink közül igen sokan folytatnak, s ez a lefejésre való gazdálkodás, (Igaz! TJgy van! a szélsőbáloldalon.) midőn a kis borjukat a helyett, hogy felnevelnék őket és az állatállományt növelnék, a mészárszékre viszik, s a fiatal, egészséges teheneket, mihelyt kifejték őket, felhizlalják, s ugyancsak a mészárszékre viszik. Feltótlenül arra kell törekedni, hogy állatállományunk szaporodjék, s ha máskép nem, radikális törvényhozási intézkedésekkel gondoskodni kell arról, hogy előnyben részesüljön az, a ki neveli a október 26-án, szerdán. marhát, emeli az állatállományt és sújtassák az, a ki nem gazdálkodik, hanem garázdálkodik és uzsoráskodik. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Egy másik oka a mi husdrágaságunknak juhállományunknak teljes eltűnése. Most egy pár év óta, a mióta a gyapjú ára egy kissé javult, kezd ismét emelkedni, de nagy általánosságban a gyapjú-juhtenyésztést megakadályozta elsősorban az ausztráliai gyapjúnak behozatala, a mi ismét a mi vámpolitikánk kitűnőségének egyik eklatáns bizonyítéka, a másik ok pedig az, hogy Fraucziaország kitiltotta, lehetetlenné tette a hus juhoknak behozatalát. Hock János: Ez Tisza Kálmán érdeme volt! Gr. Batthyány Tivadar: Ez oly reakcziót szült, hogy a magyar tenyésztők a túlságig menőleg megszorították a juhtenyésztést. Itt is oktatólag, kormányzati intézkedésekkel és minden módon arra kell törekednünk, hogy a juhtenyésztés emeltessék, mert jól tudjuk, hogy a magyar vidékeken, az Alföldön évek hosszú során át a legnagyobb húsfogyasztás tárgyát épen a juhhús képezte és ma, midőn megszűnt a juhhús, természetes, hogy ők is a marhaállományt fogyasztják és ezzel csökkentik azt. De a midőn az élelmiszerek drágaságának ós elsősorban a husdrágaságnak kérdését taglalom, lehetetlen, hogy ne utaljak arra is, hogy igenis elismerem, hogy nem elsősorban, de némileg a román és szerb határ elzárása is okozta a drágulást. Tagadhatatlan, hogy a mennyire Románia és Szerbia hatással lehet a mi húsáraink alakulására, a határ megnyitása oly alakban, hogy a levágott állatok húsa behozható lesz, ezt teljesen ellensúlyozni fogja. Ha lehet — a minthogy lehet — Argentínából a tengeren át ezernyi és ezernyi mértföldre levágott húst behozni, annál könnyebben lehet azt behozni Szerbiából vagy Romániából; egyszerűen hűtőkocsikat kell beszerezni, a kellő intézkedéseket kell megtenni, akkor hozhatjuk a húsokat vágott állapotban és abszolúte nem szükséges, hogy — a mint gr. Tisza István t. képviselőtársain kifejezte magát — Szerbiával szemben a borravaló-politika álláspontjára helyezkedjünk és mert gr. Aehrenthal bakot lőtt, a mikor az egész boszniai annexiót keresztülvitte és akkor kínjában, ugy látszik, vág Ígéreteket tett, hogy ezen ígéretek honorálására kénytelenek legyünk azt a határt megnyitni, a melynek közegészségügyi visszahatásáról azok, a kik ezt annyira hajtják, ugy látszik, nem birnak teljes fogalommal. Megengedem tehát, hogy a román és szerb határ elzárása ma tényleg szintén megdrágítja a húst. Ezen azonban már segítve lesz, és egészen őszintén megvallom, hogy, ha arról győződném meg, hogy a szerbiai élőállatok behozatala tényleg olyan nagyszerű panaczea lenne, a melylyel meg lehetne szüntetni a husdrágaságot, ahhoz ' is hozzájárulnék.