Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-34

54. országos ülés Í910 október 26-án, szerdán. 17 A másik ok, a mely miatt a mai napon interpellácziómat előterjeszteni bátorkodom, interpellácziómnak tárgya. Méltóztatnak látni, hogy megindult Ausztriában a mozgalom a drágaság, különösen a husdrágaság kérdésének felkarolásában és Magyarországon is már régóta folynak panaszok és tárgyalások a felett, hogy nemcsak a husdrágaság, hanem az összes megélhetési kérdések tekintetében mi kép lehetne a tarthatatlanul drága helyzetet orvosolni. A midőn látjuk, hogy megmozdul az utcza, a midőn látjuk, hogy a törvényhatóságok, a szaktestületek és a sajtó nap-nap mellett foglalkozik ezekkel a problémákkal, akkor, ugy vélem, kötelessége ennek a háznak, hogy legalább egy interpelláezió alakjában szóvá tegye, napirendre hozza ezeket a problémákat. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Minthogy látom az általános izgalmat és az elkeseredett hangulat kifejlődését, a mely ezen kérdés taglalásánál észlelhető, előre kell bocsátanom azt, hogy mentől izgat ottabbak az egyes érdekelt csoportok ezen problémának tárgyalásánál, annál inkább kötelességünk nekünk, a törvényhozás tagjainak az, hogy ezen problémák megbeszélésénél a legteljesebb higgadtsággal és tárgyilagossággal járjunk el (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) ugyanakkor azonban őszintén megjelölje mindegyikünk azt a módot, a mely legjobb meggyőződése és tudása szerint a helyzet orvoslására alkalmas. Előrebocsátom még azt is, hogy egész szerény közpályámon igyekeztem arra, hogy ne legyek se merkantilista, se agrárius, hanem keressem azokat a nagy szocziális és közgazdasági megoldásokat, a melyek az ország különböző társadalmi osztályainak érdekeit a méltányosság és az igazság határain belül kiegyeztetni alkalmasak. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ezért én sem agrárius, sem merkantilista szempontból nem taglalom ezeket a kérdéseket, hanem taglalom elsősorban szocziális szempontból, másodsorban pedig közgazdasági szempontból. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A legutóbbi időben kicsúcsosodott ezen kérdés a husdrágaság ügyének taglalásában, s mindenesetre gróf Aehrenthal külügyminister urnak különös örömére legújabban — ugy látom — van egy tendenczia, a mely odatörekszik, hogy az egész kérdést, a magyar nép boldogságának vagy boldogtalanságának kérdését oda konczentiálja, hogy vájjon élő állapotban vagy levágott állapotban jőjjön-e be a szerb hus a monarchia területére. En a kérdésnek ilyen egyoldalú kezelését az ügy szempontjából helytelennek tartom és ugy vélem, hogy a helyes eljárás az, hogyha mindazon főbb momentumokat teszem birálatom tárgyává, a melyek a különböző kereső társadalmi osztályok megélhetése tekintetében elsősorban számba jönnek, annál is inkább, mert midőn általános a drágaság, midőn minden téren túlon-túl terheltetnek meg a polgárok a drágaságnak folytonos fokozásával, nem elég, ha egy czikknek olcsóbbá tételét hajtogatjuk, vagy mondjuk, keresztül is viszszük, hanem szükséges az, hogy az egész vonalon, minden téren az olcsóbb helyzetet megteremtsük. (Helyeslés.) Ha keresem egyáltalában az összes élelmiczikkekre nézve a drágaságnak az okait, ugy azokat elsősorban általánosságban abban látom, hogy népesedésünk, daczára a fokozódó kivándorlásnak, még mindig szaporodik, itt tehát egy nagyobb fogyasztóközönség fejlődik évről-évre, és látom másodszor azt, hogy, hála Isten, a kultúra annyira átmegy már a nép alsó rétegeibe, hogy már ott is áthatja őket az a tudat, hogy jól dolgozni, kiadó munkát végezni csak jó táplálkozás mellett lehet. A népben tehát igenis látjuk a törekvést, a hajlandóságot, hogy többet fogyaszszon. Ez a második ok, melyben én a drágaság okait visszahatásképen látom. A legfőbb oka azonban határozottan, a mi egészen elhibázott vámpolitikánk. (Igaz I Ugy van! balfelöl.) A mi vámpolitikánk röviden a következőkben foglalható össze. Ausztria a maga iparának túlon-túl való védelmében annyira felemelte az ő ipari védvámjait ós kieszközölte, hogy ezeknek felemeléséhez mi is hozzájáruljunk, hogy ma ott tartunk, hogy az osztrák ipar termékei — mert a csekély magyar iparczikk szóba sem jön — a vámterületen belül nagyban és egészben sokkal drágábban értékesíttetnek, mint a kivitelnél. Tudjuk, hogy vannak export-árak és vannak belföldi árak. Ez mutatja, hogy a mi vámpolitikánk az ipari téren a legegészségtelenebb, mert nemcsak arra szoritkozik, hogy legális védelmet nyújtson az iparnak, hanem következik ezen túlmagas vámokból az, hogy az ipar, különösen az osztrák iparos-milliomosok a nép rovására, a nép terhére, a nép zsirjából milliónyi felesleges, túlzott hasznot élveznek. Természetes következménye ezen közös vámterületes helyzetnek, hogy mikor a közös vámterület mellett az ipar itthon Magyarországon kellőkép fejlődni nem képes, a mezőgazdaságnak különleges és erőteljes fejlesztésére irányította a törvényhozás és minden kormány a maga törekvését, azt erős védvámokkal védte, konczeszsziókép eszközölte ki magának az osztrákoktól, hogy a magyar mezőgazdaságot erős védvámokkal védhesse és erősbithesse. így ezen egészségtelen és közgazdaságilag természetellenes egyesülés és közösség következménye az, hogy túldrágán vagyunk kénytelenek megfizetni az iparczikkeket, és hogy igenis, a mezőgazdasági vámok a mai viszonyok közt valószínűleg — merem állítani — némileg, átmenetileg legalább, szintén magasak. T. képviselőház! Itt nem tagadhatom meg magamnak, hogy ne emlékeztessem a képviselő-