Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-34

44 Sé. országos ülés 1910 ennek következtében az eszköziendő beruházások jobban hozzásimulhatnak és alkalmazkodhatnak az előforduló szükségletekhez, mint ha hosszabb időre állapittatik meg azoknak programmja. Ily esetben nem egyszer megtörtént, hogy a viszonyok változtával a kormány kénytelen volt a törvény­hozástól kérni, hogy a megállapított programúitól térjen el, s a bizonyos czélokra engedélyezett össze­geket más czélokra felhasználni engedje meg. Ezzel szemben sokkal előnyösebbnek látszik, t. képviselő­ház, a másik eljárás : évről-évre megállapítani a programmot és beilleszteni a költségvetési tör­vénybe, a minek csak egy hátránya van, — de az a pénziigyminister ellen szól tulaj donképen — hogy mig eddig a költségvetésben az egyes tár­czáfc beruházási tételei meg voltak könnyítve az által, hogy a költségvetésen kiviili törvényekben voltak a nagy beruházási összegek megszavazva, addig ezentúl kénytelenek leszünk az egész össze­get beilleszteni a tárczák költségvetésébe és igy a tárczák felduzzadnak még abban az esetben is, ha egészben véve a beruházás kisebb összeget vesz igénybe, mint a megelőző években. (He­lyeslés.) Ugyanez az eset következik be most is, t. képviselőház, mert mindamellett, hogy az 1911. évre, a mint emiitettem, 24 millió koronával ke­vesebb a beruházás főösszege : most annak kö­vetkeztében, hogy az egyes tárczákba illesztjük be mindazt, a mi eddig külön törvényekben volt megállapítva, az egyes tárczák szükségleténél az összeg 48 millióval szaporodik, ennyivel nagyobb­nak tűnik fel. Áttérve most már, t. Ház, a részletekre, van szerencsém megemliteni, hogy a pénzügyi tárczá­nál a beruházások emelkednek 7,300.000 K-val. Ebből a vasmüvekre esik 4,200.000 K, a mely folytatása az ottani beruházásoknak. Egy uj tételt is vettem fel, t. képviselőház, 2,000.000 K összegben, a melynek rendeltetése az, hogy első részletét kéjiezze annak az összegnek, a mi szük­ségeltetni fog az egyes ministeriumok építkezé­seire. (Helyeslés.) Vannak ugyanis ministeriumok, a melyeknek tarthatatlan elhelyezése miatt el­odázhatatlan, hogy ez a kérdés végre-valahára megoldassék. Ez alkalommal az első részletet évi két milhó koronában állapítottuk meg. Egy további beruházási összeg a Lánczhid rekonstrukcziójára szükséges (Halljuk ! Halljuk !) előmunkálati összeg : 300.000 K, mivel a Láncz­hid rekonstrukcziója szintén elodázhatatlanná vált, s okvetlenül meg kell indítani a munkálatokat. Az egész művelet 5,100.000 K-ra van prelimi­nálva. Ez alkalommal csak az előmunkálatokra veszszük fel az emiitett 300.000 K-át. A kereskedelmi tárczánál a beruházások emel­kednek 43,300.000 K-val. Ez csaknem egész összegében az államvasutakra esik, a melynek beruházási szükséglete kereken 40,000.000 K-val több, mint a megelőző évben volt; és pedig: járművek beszerzésére 18,000.000 K ; vonatok tel­jesítési képességének fokozására 5.000.000 ; máso­oktőber 26-án, szerdán. dik vágányok lefektetésére 5,170.000 K ; műhe­lyek építésére és kiegészítésére 6,800.000 K. Egészben véve, mondom, 40,000.000 K, a mi óriási emelkedés a tárcza-beruházásoknál, mert hiszen, a mint már emiitettem, korábbi években külön törvények voltak az erre szükséges hitel alapjai. A közutaknál 1,400.000 K-val emelkedik a tétel, az állami közúti hálózat fejlesztésére. A posta, távírda és távbeszélőnél a szükséglet 1,000.000 K-val emelkedik, a mi főleg a budapesti telefon­központ költségeire szükséges. A földmivelésügyi tárczánál és a kultusz­tárczánál a beruházások apadnak és pedig együtt­véve 5,200.000 K-val, miután az egyes építke­zések, a melyek folyamatba voltak, befejezésre jutottak. Az igazságügyi tárczánál azonban emel­kednek a beruházások egy millió koronával, a mi törvényszéki épületekre, fogházakra, börtön­ügyi építkezésekre szükséges, mivel ez a czim a megelőző években nem igen volt kellőleg dotálva. Ezekkel befejeztem volna az összes kiadásokra vonatkozó előterjesztésemet és ismétlem, hogy a kiadásoknál az emelkedés, a mely két évre vonat­kozólag mutatkozik, nettó összegében 116,700.000 K, vagyis egy évre 58,400.000 K. Áttérek a bevételekre. (Halljuk ! Halljuk!) Rendes bevételeink 1537 millió K-val vannak elő­irányozva, vagyis 143,300.000 K-val nagyobbak, mint a megelőző évben, a mi körülbelül megfelel a rendes kiadások emelkedési összegének, vagyis, mivel ez a kétévi emelkedés : egy évre 71 "6 millió korona emelkedés van előirányozva a rendes kezelésben. Ennek az összesen 143 millió emelke­désnek több mint felét a pénzügyi tárcza szolgál­tatja. Az egyenes adóknál 37 millió K az emel­kedés, a mely szintén két évre vonatkozik. Ugy a földadók, mint a házadók, mint a kereseti adó, a tőkekamat- és járadékadó, a szállítási adó és az általános jövedelmi pótadó kisebb-nagyobb mennyiségű emelkedést mutat, a mely emelkedés, a mint az indokolás részletesen előadja, különböző okokra vezethető vissza; főleg azonban vissza­vezethető az adóbevételek általános emelkedő irányzatára és igazolva van a legutóbbi zárszám­adási eredmények és a folyó évi kezelési ered­mények által is. A fogyasztási adóknál nincsen emelkedés, sőt ellenkezőleg, 7 millió K apadás van. (Élénk helyeslés.) Illetőleg ennyit nem állítottam be, ez az a tartalék, melyet a közösügyi kiadások netáni emelkedése esetére fölvettünk. (Derültség balfelól és felkiáltások: Ugy, hát ez tartalék ?) A jogilletékek és dijak (Halljuk !) emelked­nek 16'1 millió koronával, a bélyegjövedék, szin­tén a zárszámadási és a folyó évi eredmények alapján, 2,300.000 K-val, a sójövedék, a mint már említettem, két és fél millió koronával, a dohány­jövedék 20,800.000 K-val, ugy hogy mindezek összevéve, a mint emiitettem, a pénzügyi tárczá­nál egy évre 71" 6 millió koronának felelnek meg. A kereskedelmi tárczánál a bevételek emel­kedése kereken 60 millió korona, a melynek leg­nagyobb része a postára és távirdára, s az állam-

Next

/
Thumbnails
Contents