Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-52

52. országos ülés 1910 folytán — hogy a horvátok nem veszik végre­valaháTa észre magukat. Vagy talán annyira naivak, hogy feltételezik Ausztriáról, hogy komolyan veszi az ő önálló állami életre való berendezkedési aspi­ráczióikat, avagy komolyan akarna nekik jogokat adni ? Hát nem tudják, milyen önző a gondolkodása annak az Ausztriának, a melyik mindig csak akkor adott jogokat, mikor arra kényszerítve volt és akkor is csak ugv, hogy ebből a zsebének haszna volt ? Mindezeket én azért adom elő, mert legjobb meggyőződésem, melytől eltántorodni nem fogok, az, hogy most is Ausztriából szitják ezeket a trialisztikus törekvéseket és most is Ausztria un­szolja és uszitja a horvát politikusokat arra, hogy ide közénk meddő közjogi vitákat dobjanak és azután mi egymáson rágódva és egymással vesze­kedve, ő páholyból nézhesse a mi küzdelmünket és háborítatlanul élvezhesse gazdasági életünk lekötöttségének előnyeit. Minduntalan látunk sürün ismétlődve vissza­térni olyan jelenségeket, melyek a legnagyobb aggodalomra adnak okot épen ezen körülmény szempontjából. Folyton hallunk uj meg uj teóriá­kat, uj igényeket, folyton halljuk a nagy sérel­meket, természetesen csak általánosságban meg­jelölve. Mindig hangoztatják a horvátok, hogy milyen sérelmeik vannak az 1868 : XXX. t.-czikk megszegésével, holott ha jobban megnézzük és vizsgáljuk ezeket a dolgokat, látjuk, hogy szó sincsen sérelemről, mert az ő sérelmük abban áll, hogy az 1868 : XXX. t.-czikk keretén jóval túl­menő igényeket támasztanak és ezeket nem tud­ják érvényesiteni; ezeknek nem teljesítése az ő tulaj donképeni sérelmük. En magam, a mint mondám, személyesen és közvetlenül szereztem meggyőződést ezeknek az igényeknek mibenlétéről, igy hát módomban van a majd hivatkozandó dolgokat — mondjuk — mintegy a személyes autenticzitás súlyával is támogatni, de konstatálni kívánom, hogy minden egyes horvát mozgalomban, minden egyes adott alkalomkor minden formában mindig olyan sérel­meket emlegetnek, á melyek egyenesen alkot­mányunknak fundamentális elveibe ütköznek bele. T. ház ! Hogy állunk ebben a kérdésben ma % Az 1868 : XXX. t.-cz. egy, a régmúlt állapothoz képest jóval kiterjesztett autonóm hatáskört biz­tosított Horvátországnak. Miért mondom ezt ? Mert konstatálom, — és állapítsuk ezt meg — hogy való igazság az, miszerint több mint kilenczszáz esztendő óta azon a területen, a hol jelenleg Horvát-Sziavonországok fekszenek, önálló állami alakulatra való berendezkedés nem volt. A régi Horvátország, a mely nagyrészt más területen volt, a XII. században bekebeleztetett Magyar­országba, inkorporáltatott. Soha ezen idő óta Horvátország semmiféle vonatkozásban önálló nemzetközi jogalanyként sehol nem szerepelt. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek meg­felelően intézkedtek azóta összes törvényeink. Itt van pl. az 1761 ; XLI. t,-cz., a mely ezt a kér­deczetnber 5-én, hétfőn. 443 dést egész világosan állítja oda, liog}^ xHorvát­ország fiai mind hivatalaikban, mind nyelvükben mindenkor mint a magyar nemzet fiai tekin­tendők*. De, t. ház, tovább megyek. Mi történt ? A 48-iki események hatása ellenére Magyarország a lehető leglojálisabban egyezményes törvényt al­kotott meg 1868-ban és pedig kölcsönös megálla­podás alapján, a melyben — remélhetőleg — hosszú időre fodrozta a kettőnk közötti viszonyt, azzal azonban, — és ez a horvátok hozzájárulásával tör­tént — hogy egy és ugyanazon állami közösséget képezzük és Horvátország külön állami önállósá­gáról szó sem lehet. Már most ezzel a tényleges állapottal szemben mit látunk és mit hallunk ? Mik azok az úgynevezett sérelmek, a melyeket mindig általánosságban hangoztatnak, és melyeket, a mint bátor leszek később rámutatni, autentikus helyről nemcsak megerősítenek, de egyenesen programmszerüen propagálnak ? A kezemben van példának okáért a Kroatisehe Korrespondenz bécsi kőnyomatosnak egy példánya, a mely hírt ad arról, hogy a horvát koaliczió hány izben kereste már a békés megegyezést Magyarországgal és ennek meghiúsulása csak azért történt, mert a horvátok az ő elemi, — staatsrechtliche Forderungen — államjogi követeléseikre nézve semmi néven neve­zendő kielégítést nem kaptak, holott azok mind az 1868 : XXX. t.-cz. szellemébői folynak. Olvassuk ei, melyek azok a követelési pontok, a melyek szerintük és állítólag az 1868: XXX. t.-cz. szelleméből folynak. Méltóztassanak meg­hallgatni, mert igen érdekes dokumentum arra vonatkozólag, hogy mik azok az állítólagos horvát sérelmek pontokba foglalva. {Halljuk ! Halljuk !) Azt mondja a közlemény : már rég meg lett volna a megegyezés közöttünk, hogyha a következő állam jogi követeléseiknek, melyek az 1868 : XXX. t.-czikken alapulnak, eleget tettünk volna. Néme­tül kell olvasnom, mert német szövegben van meg. (Halljuk!) »Die croatisehe pragmatische Sanction vom Jahre 1712 soll in den neuen Aus­gleich mit Ungarn zur Geltung kommen.« Az 1712-iki horvát pragmatika szankcziót az uj kiegyezésbe beleállitják. Méltóztatnak tudni, hogy az 1723-ban meghozott pragmatika szankczió előtt 1712-ben a horvátok egy külön pragmatika szankcziót ajánlottak fel az osztrák császárnak... Barta Ödön : Őket sikerült hamarább meg­vesztegetni, olcsóbban adták. Polónyi Dezső : . . . mely akkor érvényesítve nem lett, hanem az ő pragmatika szankcziójuk egyszerűen és a dolog természetéből folyólag a mi pragmatika szankcziónk által intéztetett el. Ugy emlékezem, — csak rá akarok mutatni — hogy az 1712-ben felajánlott pragmatika szankczió nem volt azonos a magyar pragmatika szankczióval, hanem az osztrákkal, a mely — mint tudjuk — különbségeket tartalmaz és nem egyforma. Barta Ödön : Közjogi szemtelenség, hogy egy tartomány külön pragmatika szankcziót ajánljon fel 56*

Next

/
Thumbnails
Contents