Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-52

deczember 5-én, hétfoti. 442 52. országos ülés 1910 Polónyi Dezső: T. képviselőház) Méltóztassék nekem megengedni, hogy telhető rövidséggel megindokolhassam én is az előttünk fekvő felhatalmazási javaslat el nem fogadását, mint a kormány iránt érzett bizalmatlanságomnak természetszerű folyományát. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ép ugy vagyok ezzel az érzéssel . . . (Zaj jobbfelől. Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Polónyi Dezső." . . . mint a függetlenségi párt előttem szóló tisztelt tagjai és maga az egész párt. Mert ez a kormány, kezdve megszületésétől, folytatva a választásoknál, majd ismét folytatva és nem végezve a baukj avaslat benyújtásánál, oly számtalan okot és körülményt szolgáltatott a bizalmatlanságra, hogy a magam részéről egyenesen fizikai lehetetlenség előtt állanék, ha a házszabályok által megvont keretben egy felszólalással akarnám kifejteni összes indokaimat. Azt hiszem, bármily térre lépjünk át, bárhol is keressük indokainkat, bizonyos, hogy mindenütt a leghálásabb területet találnók meg reá. így bizonyos, hogy ha pl. elővenném azt a kérdést, hogy milyen ámítást végzett a kormány sajtója utján a választások idejében azon bizonyos őszi meglepetés tekintetében, a mit a nemzet javára hozni Ígértek, (Mozgás. Halljuk.

1 a szélsőbaloldalon.) a mikor nagy garral telekürtölték az országot, hogy legyünk nyugodtak, igen nagy nemzeti vívmányt fognak gazdasági téren az országnak juttatni, és ma itt vagyunk a rideg valóságnál, s azt látjuk, hogy nemcsak nem hoztak semmit, de a bankjavaslat benyújtása folytán egyenesen egy alkotmányunk elleni ujabb merénylettel állunk szemben. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, ezen a területen oly fejtegetéseket tudnék előadni, a melyek az ország zömének rokonérzésével találkoznának. (Mozgás.) Az egész ország helyeselné és ezen rokonérzéssel megerősítve tudnám érveimet előadni. De nem kívánok ezúttal ezzel foglalkozni; lesz talán mód, hogy visszatérjek az egyes bizalmatlansági okokra, ha ugyan a kormány még itt marad és nekünk erre alkalmat fog adni. (Felkiáltások a jobboldalon: Legyen nyugodt !) Kun Béla: Maradni akar, de nem biztos! Polónyi Dezső: Ezúttal bizalmatlanságomat kizárólag egy téren kívánom indokolni, oly kérdésben, a melynek jelenségei a lehető legnagyobb aggodalomra adnak okot, (Zaj. Elnök csenget.) és a mely jelenségeknek kezelési módja pláne a t. ministeremök ur személyére való tekintettel joggal, tényleg a leghatározottabb és legmélységesebb bizalmatlanságot kell hogy ébreszszen mindenkiben. (Ugy van ! a szélsőbáloldalon.) Es a kérdés, t. ház, a hoTvát-kérdés, és ezzel kapcsolatban a Eiuméban tapasztalt legutóbbi sajnálatos jelenségek. (Mozgás.) Mielőtt azonban magára a tárgyra áttérnék, méltóztassék megengedni, hogy néhány perczig szubjektív érzések felsorolásával vegyem igénybe a t. ház türelmét. De ugy vélem, hogy nem végzek helytelen dolgot, ha felsorolom azokat az okokat, a melyek fejtegetéseimet talán hívebben fogják visszatükröztetni, mert rámutatok azok keletkezési alapjára. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Nekem ugyanis egy manapság nem igen előnyös konfessziót kell tennem, t. i. azt, hogy a legnagyobb mértékben horvátbarát vagyok, daczára az előítéleteknek, a melyek közt felnevelkedtem. (Mozgás a jobboldalon. Félkiáltások : Szegény horvátok. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A történelem tanulása közben annak idején egy nagy mértékű előítélet, mondhatnám : a hazafiság által szított gyűlölet fogamzott meg bennem ellenük. Később a véletlen sors hozta magával, hogy alkalmam volt a népet magát jól megismerni. A katonaságnál oly ezredhez kerültem, a melynek tiszta horvát legénysége volt. Majd később három ízben módom volt hosszabb ideig Horvátországban és Szlavóniában tartózkodni. Megismertem e népet, a mely a maga szegénységében annyira erkölcsös, annyira tisztességes gondolkozású ; megismertem őket nemes tulajdonságaikkal és azt láttam, hogy e kis nemzet nagyrészt vallásában és nyelvében, de főleg nemzeti érzületében teljesen egységes. T. ház ! Az ily tulajdonságokat — nézetem szerint —még ellenségeinkben is meg kell becsülni, hát még az oly nemzetnél, a melyet közel egy évezredes múltnak arra kellett volna megtanítania, hogy velünk tényleg testvériesen dolgozzék és munkálkodjék ! T. ház ! Azt hiszem, hogy ez a közel évezredes mait meg kellett volna, hogy tanítsa a horvátokat arra, hogy jövő boldogulásukat nem a kifelé való gravitálásban kell keresniök, és különösen nem abban, hogy minduntalan odaszegődnek, nagyrészt öntudatlanul, Ausztria politikai játékszerévé. Ez az osztrák politika hosszú időkön keresztül a múltban — ha visszatekintünk, mindig ezt látjuk — egyebet se csinált, mint felhasználta politikai játékszerül a horvátokat ellenünk, hogy szükség esetén nekünk mint mumust mutogathassa. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Ausztriában igen sok a hidegen gondolkodó fő, a melyik sziv és érzés nélkül dirigálja a politikát. Tisztában vannak ott azzal, mit jelent egy egységes nemzeti érzület, tudják, hogy milyen erőt képvisel ez, és milyen tényezőket lehet ennek igénybevételével megmozgatni.. Tudják azt is, hogy czélszerü az ilyen dolgokat kihasználni, mert hiszen ha a horvátokat ezen a téren maguk előtt uszítják, akkor a jogokat nem tőlük, hanem tőlünk kell a horvátoknak követelniök. így történt ez mindig a múltban, régebben a 48-as események alatt, igy történik ez ma is, mikor gazdasági függetlenségünkért folytatunk olyan nagy küzdelmet. Ausztria ezt az egységes nemzeti érzületet piszkálja, bujtogatja, öntudatra ébreszti oly módon, hogy jogokat követeltet mitőlünk. (Ugy van! balfelől.) Pedig én nagyon csodálkozom ezen, — és ezt mélyen sajnálom épen előbb említett rokonérzésem