Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-52

52. országos ülés 1910 bőrére spekulálnak, (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez nem helyes, ez tűrhetetlen helyzet. Azt látjuk mindenfelé, hogy nemcsak a nép legszélesebb rétegeiben, de a legfelsőbb közhivatalnokok közt is mindenütt elégedetlenség és nyugtalanság van. Mindenki ugy érzi, hogy becsületesen teljesített munkájának tisztességes ellenértékét itt nem kapja meg. Nemcsak a paraszt mozog és elégedetlenkedik, hanem a legmagasabb állású állami tisztviselők, tehát az u. n. urak is. Ez a körülmény mutatja, hogy itt mélyreható gyökeres baj van, mely annál mérgesebbé, annál veszedelmesebbé válik, mennél jobban elhanyagoljuk. (TJyy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezen tehát segíteni kell, de nem kényszereszközökkel, nem azzal, hogy elhallgattatjuk a szabad egyesületeket, hogy az elégedetlenekre nézve lehetetlenné teszszük igényeik nyilvános megvitatását, hanem azzal, hogy belső gazdasági életünket megerősítjük, erőforrásainkat szaporítjuk. (Ugy van! a szélsőbal-oldalon.) Meggyőződésem, hogy e czélt nem szolgálhatjuk kellőleg mindaddig, mig Ausztriával gazdasági közösségben vagyunk, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Addig nem leszünk soha abban a helyzetben, hogy gazdasági belső életünk fejlesztésére a feltétlenül szükséges erőt is fordíthassuk. Már az első indemnitás tárgyalása alkalmával kifejeztem ez irányban aggodalmamat. Figyelemmel kisértem azóta a kormány ténykedéseit, a melyek azonban aggodalmaimat egyáltalában nem szüntették meg. Reményt sem látok, hogy e helyzet megváltozhassak. Ez a kormány felemelte a só árát; egyes nyilatkozataiból megállapítható, hogy monopolizálni és igy megdrágítani szándékozik a gyufát; meg akarja drágítani a dohány árát; fel akarja emelni a vasúti tarifát. A mióta ez a kormány van uralmon, hihetetlenül magasra szökött; az élelmi és egyéb használati czikkek ára, szóval kormányzata alatt a kisemberek helyzete mind nehezebbé vált. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem remélhetünk tőle oly generális alkotásokat, a meh'ek a kisemberek teherviselését megkönnyitenék és általános boldoguláshoz vezetnének. Pedig ha mind nagyobb terhekkel sújtja a kormányzat a nagyközönséget, méltán elvárható volna, hogy teherviselési képességét is növelje, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezt azonban nem remélhetjük, mert minden erőforrásunkat lekötik azok a közös költségek, a melyek az Ausztriával való politikai közösségből származnak. Igazolja ezt a delegácziónak mostani munkája is, a mely mérhetetlenül emelte a költségeket, de ujabb erőforrásokról nem gondoskodott. És itt ki kell térnem Széll Kálmán t. képviselőtársam felszólalására. (Halljuk!) Nagy várakozással néztünk az ő felszólalása elé, s voltak olyanok is, a kik bizonyos irányt vártak tőle, a mely a terhek könnyebb viselésére nyújtana módot. Azonban csalódtunk az ő felszólalásában deczember 5-én, hétfőn. 435 is, mert az ő tenorja, az ő iránya is az, a mi a mostani pénzügymiuister iiré, nevezetesen, hogy szaporítani kell erőforrásainkat, szaporítani kell a jövedelmeket, de nem azért, hogy belső gazdasági életünket fejleszszük, hanem azért, hogy azt a retten etes sok költséget, a melyet a közösügyek reánk rónak, fedezhessük. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Hogy mindent a közösügyi kiadásoknak áldoz a kormány, mutatják azok a jelenségek, a melyeket a mindennapi életben tapasztalunk. így látjuk, hogy egyes tarától állásokat nem töltenek be, másokat későn töltenek be, a birói, tanári helyeket nem töltik be . . . Székely Ferencz igazságiigyminister: De betöltik ! Bikádi Antal: . . . az előléptetéseket egyáltalán nem vagy csak későn eszközük, a közhivatalnokok státusrendezését elhalasztják s mindezt azért, hogy az igy megtakarított garasokból, forintokból összerakhassák azokat a miihókat, a melyek szükségesek a közösügyi kiadások fedezésére. (Igaz ! ügy van! a baloldalon.) A mig a kormány ilyen magatartást tanúsít, hogy úgyszólván elcseni az egyesektől az őket törvényesen vagy a kormány Ígérete folytán megillető jövedelmeket, addig ez iránt a kormány iránt bizalommal nem lehetünk. Pedig ha az indemnitást megszavazzuk, azzal helyeseljük a kormány eljárását és továbbra is feljogosítjuk arra, hogy ilyen gazdálkodást vigyeu a saját portánkon. Már az első indemnitás alkalmával aggályaimat fejeztem ki arra nézve, hogy ez a kormány nemzeti politikát fog-e folytatni. Tisza István t. képviselőtársam abban az időben, hogy hangulatot csináljon, kiállott ugyan a sorból és megfenyegette a nemzetiségeket, ha nem hajolnak meg a magyar állameszme, a magyar törekvések előtt. És mit látunk mégis ezen a téren ? Olyan jelenségeket, a melyek arra kényszerítenek következtetni, hogy ezen a téren visszaesés fog beállani. Az Apponyi-féle népoktatási törvény még a mai napig sincsen életbeléptetve, (ügy van ! balfélől.) még ma is késnek azok az intézkedések, a melyek a magyar nyelvnek a nemzetiségeknél rendszeres és sikerre vezető tanítását eredményezhetnék, sőt azt látjuk, hogy Horvátországban, a hol igazán szűk térre volt szorítva a magyar nyelv jogosultsága, még ezt a kicsi jogosultságot is meg akarják szüntetni, legalább erre engednek következtetni a horvát bánnak igazán féke nem érthető, határozott nyilatkozatai, valamint a magyar kormánynak hiányos és egyáltalán nem határozott kijelentései, de azok a kijelentések is, a melyeket itt a horvát képviselők tesznek és a melyekből az világlik ki, hogy választóikat a pragmatikának ezirányu megváltoztatásával kecsegtették. (Igaz ! ügy van! a baloldalon.) De, t. képviselőház; látjuk azt, hogy itt a képviselőházban a nemzetiségek folytonosan azért panaszkodnak és azt sérelmezik, hogy gyermekeiknek a magyar nyelvet kell tanulniok iskoláikban. 55*